Kereskedelmi jog, 1930 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1930 / 12. szám - A perviteli bizomány kérdéséhez

12. sz. KERESKEDELMI JOG 243 vényre emelését az egyéni egoismussal szemben, a jóerkölcsök korlátozó befolyását a jogügyletek érvényessége tekintetében s a kármegosztás alapelvét a károsító eredményért való felelősség terén, a házasságon kívüli gyermekek helyzetének javítására irányuló törekvéseket, a munkaszerződéseknek a munkások érdekét jobban védő humánusabb szabályait, a Kauf bricht nicht Miethe elvének érvényre emelését, a modern földbirtokpolitikai törekvéseket s általában a jog és birtokviszonyoknak kielégítőbb szabályozására irányuló törekvéseket. Ügy vélem, hogy a jogfejlődés irányának fogunk megfelelni, ha munkásságunkban ebben a keretben és ezeken az alapokon fogjuk keresni a haladás útját. Korunk jogfejlődésének irányát jelző eszmék és törekvések között kell megemlítenünk a jog egyszerűsítésére irányuló törekvéseket is, amelyek nem elszigetelten csupán hazánkban, hanem, mint Schiffer Jenő volt német igazságügyminiszternek ismeretes műve mutatja, más államokban is mindjobban előtérbe léptek. Jóllehet ezeknek a törekvéseknek főként az államoknak a világháborút követő gazdasági leromlása volt a tulaj donképeni szülőoka, amennyiben egyfelől a pereknek folyton növekedő száma, másfelől az igazságszolgáltatás szerveinek azzal lépést tartó fejlesztését gátló körülmények az államokat oly módozatok keresésére indították, amelyek az igazságszolgáltatás működését újabb anyagi áldozatok nélkül az eljárási szabályok célszerűbb átalakítása útján lennének hívatva lehetővé tenni, mindazáltal az ezzel kapcsolatban folytatott vizsgálódások — amint erről Juhász Andor ő Nagyméltóságának a kir. Kúria teljes ülésében tartott nagy feltűnést keltő újévi elnöki megnyitóbeszédéből meggyőződhettünk — reámutattak arra is, hogy az igazságszolgáltatást gátló tényezők között az anyagi eszközök hiánya miatt nem csekélyebb jelentősége van a jogszabályok túltengésének, komplikált és túlságosan elméleti értékű kifinomodásának, amivel szemben a jognak egyszerűbbé, a gyakorlati élet reális szükségleteihez jobban alkalmazkodóvá, népiesebbé és a szabályokkal takarékoskodóbbá tétele válik szükségessé. A gazdaságosságnak és a takarékoskodásnak ily irányban jelentkező szempontja, amely előbb alig játszott szerepet az igazságügyi jogszabályok és szervezet megalkotásában, a mai korban s előreláthatóan még hosszú időn át kívánni fogja a beható tanulmányozást s foglalkoztatni fogja a jogászvilágot. ZORD időszak veszélyezteti egészségét. Szopogasson tehát a meghűlés első jeleinél Panflavin-pasztillákat, hogy védekezzék meghűlés ellen. A peruiteli bizomány kérdéséhez. Irta: Dr. Markos Olivér kir. ítélőtáblai bíró. A Kereskedelmi Jog utolsó számában Dr. Barát Sándor mélyen járó kritika tárgyává teszi a 43. számú jogegységi döntvénnyel elismert „perviteli bizomány" létjogosultságát és egyben boncolás alá veszi az idézett döntvény indokolását is. Bár úgy érzem, hogy a döntvény indokolásának átlátszóan tiszta okfejtése Dr. Barát Sándorral szemben sem szorul védelemre, mégis egyfelől a Kúria által ilymódon eldöntött jogkérdés érdekessége, másfelől Dr. Barát Sándor ellenérveinek eredeti volta joggal igényt tarthatnak arra, hogy azokkal tovább is foglalkozzunk. Dr. Barát Sándor mindenekelőtt azt hibáztatja, hogy a döntvény indokolása a perviteli bizomány elismerését az engedményezésből vezeti le, holott a római jog természetes fejlődése ezt a magyarázatot a cikkíró szerint kizárja. Szerény véleményem szerint azonban dr. Barát Sándor helytelen nyomon jár akkor, amidőn a perviteli bizomány megengedhetőségét pusztán azon az alapon veszi tagadásba, hogy azt az általa egyébként igen szellemesen felépített anyagi jogi dogmatika kereteibe nem tudja beilleszteni. Eltekintve ugyanis attól, hogy Dr. Barát Sándor anyagi jogi következtetéseinek eredményét sem tudom magamévá tenni, úgy érzem, hogy a perviteli bizomány megengedhetőségének kérdésénél teljesen közömbös az, hogy a perviteli bizomány jogi fogalmát az anyagi jogi dogmatika szempontjából hogyan minősítjük. A 43. számú polgári döntvény ugyanis egy tisztán perjogi, nevezetesen a felperességi jogosultságot érintő kérdést döntött el: így tehát a döntés par excellence perjogi jellegére való tekintettel annak kritikai méltatá • sánál is elsősorban az a szempont irányadó, vájjon ez a határozat a perjogi dogmatika szempontjából megállja-e a helyét és alaki jogrendszerünkbe szervesen beilleszthető e vagy nem? Tisztán perjogi szempontból vizsgálva a döntvényt, az ellen komoly észrevétel valóban alig tehető. Az állandó bírói gyakorlat szerint ugyanis a kereshetőségi jog mindenkit megillet, akinek valamely jogát vagy valamely joghoz való igényének érvényesítését másnak jogellenes magatartása sérti vagy veszélyezteti. (C. V. 3417 1927. — J. H. I. 1256.). Ennek a tételnek következetes érvényesülése pedig szerintem még a 43. számú jogegységi döntvény elgondolásánál is messzebb vezet, mert ezen az alapon a kereshetőségi jog feltétlenül megilletné az egyszerű behajtási megbízottat is, amennyiben a kellőképpen igazolt behajtási megbízottal szem-