Kereskedelmi jog, 1930 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1930 / 11. szám - Néhány szó az igazgatósági tag felelősségének kérdéséhez

11. sz. KERESKEDELMI JOG 229 eltekinteni kívánunk, de lege lata vizsgálva a helyzetet, a bíróság adott esetben egyebet nem is fog tehetni, mint megállapítani az igazgatósági tag felelősségét, amikor annak alapja — nem szólva a szándékosan elkövetett cselekményekről és mulasztásokról — azon körülmény, hogy az igazgatósági tag a rendes kereskedő gondosságát mulasztotta el, amelyet ha kifejtett volna, úgy a terhére rótt cselekményt vagy nem követte volna el vagy másként cselekedett volna, illetve a kérdéses mulasztás helyett a megfelelő intézkedést foganatosította volna. De lege lata tehát az a helyzet, hogy adott esetben a rendes kereskedő gondossága az, amely bírói cognitió tárgyát fogja képezni és az már a jogalkalmazás körébe vág, hogy az egyes esetekben helyesen vagy helytelenül állapította-e meg a bíróság a rendes kereskedő gondosságának kifejtését vagy annak hiányát. De már erről az alapról egyelőre eltérni azon okból nem lehet, mert ez a tételes jog, amely megmondja, hogy az igazgatóság tagja minden olyan mulasztásért is felel, amelyet a rendes kereskedő gondossága mellett megelőzhetett volna. Ezek után nézzük meg közelebbről az előzetesen megvizsgálandó azt a másik körülményt, az életnek ama bizonyos jelenségét, amely szerint az igazgatóságoknak számos olyan tagja van, akiknek sem felkészültségük nincsen tisztségük betöltéséhez, de azt nem is kívánják ellátni, hanem legfeljebb bizonyos szolgálatokra vállalkoznak a társaság érdekében vagy egyéb szempontok pl. tőkeérdekeltségük megóvása vezetik tisztségük elvállalásában. Amennyiben csak a fennálló jogi helyzetet tartjuk szem előtt s most nem gondolunk reformokra, úgy kétségtelennek látszik, hogy súlyos gondatlanság esete forog fenn már akkor, amikor valaki szakértelem és hozzáértés nélkül vállalkozik olyan állás betöltésére, amely pedig ezírányban a legnagyobb igényeket támasztja. Amennyiben pedig valaki egyébként alkalmas volna állása betöltésére, de azt nem kívánja ellátni, úgy egyebet valóban nem lehet mondani mint azt, hogy ilyen körülmények között ne vállalkozzék az ellátni nem kívánt teendők ellátására és nem tudnám megmondani, hogy hol van jogsérelem annak részéről, akinek terhére rónak egy mulasztást, amelyet az megelőzni soha nem is szándékozott. A gyakorlatban idevonatkozólag előforduló ellenvetések sokszor a komikum hatását is elérik, azoknak sorozatát sokáig lehetne folytatni és e sorok írójának nagyszámú tapasztalata van akörül, hogy adott esetekben gyakran nincsen az igazgatóságnak egy tagja sem, aki hasonló érveléssel ne állana elő mint az említettek, nevezetesen azt ne hozná fel védelmére, hogy nem tehet ezért vagy azért, mert pl. kereskedelmi ügyekhez nem is ért vagy pl. a társaság ügyeinek intézésében soha részt nem vett, de arra nem is vállalkozott, hanem szerepét egy szóval megjelölve csak dísztagja az igazgatóságnak, amelybe különböző tekintetekből lett beválasztva. Nehéz belátni, hogy miért épen a részvénytársaságok igazgatósági tagságai volnának azon funktiók, amelyek betöltésére hozzáértés nélkül és oly elhatározás mellett lehet vállalkozni, hogy az elvállalt kötelezettségek alanya azoknak nem is kíván eleget tenni, amikor mindezzel nem védekezhetik sem a taxisoffőr, sem az ügyvéd, sem a bíró s. i. t. Talán különösnek tetszik, hogy a kérdésnek ez az oldala is itt ilyen kifejtésre talált, de indokolja ezt egyrészt azon körülmény, hogy az említett védekezések, azoknak a jogász szemével nézve bizonyos elvitathatatlan komikuma dacára is egy tömeges jelenség, amely megemlítést érdemelt, a jelen fejtegelések szempontjából pedig mint előzmény szükséges volt ahhoz, hogy azok így elintézve az alábbi szempontoktól elkülönítve maradjanak. A vitás kérdés egyik határát ugyanis fentebb már megvontuk annak megállapításával, hogy a gondatlanul elkövetett cselekmények és mulasztások azok, amelyek bővebb kifejtést igényelnek, másrészt komolyan az életnek csak azon jelenségére lehetünk figyelemmel, amely különösen a nagy részvénytársaságoknál állott elő azáltal, hogy a szükséges munkamegosztás mellett az igazgatóság nem minden tagja szokott az ügyvitel minden ágában részt venni s nem szokott lenni abban a helyzetben, hogy a törvény által reá rótt kötelességeknek eleget tegyen azért, mert a nem alája tartozó ügyviteli ágat nem is ismeri. Kérdés az, hogy ilyen helyzetben megállapítható-e annak az igazgatósági tagnak felelőssége, aki az ügyvitelbe olyan irányban be nem folyt, hogy a tényleg eljárt igazgatósági tagok illetve társasági alkalmazottak tényeiről tudomást szerzett volna vagy arról a helyzetről, amelyben a kérdéses mulasztás elsősorban az említett közegeknek volna terhére róható. Úgy tetszik, hogy ez az eset az, amely körül a viták tulaj donképen lefolynak. De elérhető a vitaterületnek egy további szűkítése is. Ha ugyanis tekintettel vagyunk arra, hogy akkor, amikor az igazgatósági tag felelőssége az általános magánjognak a kártérítésre vonatkozó szabályai szerint nyert megállapítást, ezen szabályok alkalmazása körül nem szokott több panasz lenni annál, mint amely a jog bármely területén egyébként előfordul, akkor láthatjuk azt, hogy a felmerülő viták és fejtegetések éle is inkább csak a kereskedelmi törvény által megállapított különleges felelősségre irányul s tulaj donképen egyedül ennek a különleges felelősségi alapnak a támadása az, amely időnként észre-