Kereskedelmi jog, 1930 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1930 / 5. szám - Paritás, felmondás, rendelkezés a tőzsdei ügyleteknél. 2. [r.]

112 KERESKEDELMI JOG 5. sz. elmulasztása, aminek elvileg csak az a következménye lehet, hogy az eladó a kérdéses időponttól kezdve nem viseli a kárveszélyt, hogy az eladó az árút a vevő terhére beraktározhatja stb. Az átvételi kötelezettség, tulaj donképen egy az eladó tehermentesítését célzó kötelezettség, de ennek megszegése elvileg, elméletileg nem lehetne ok arra, hogy az eladó úgy járjon el a vevővel szemben, mintha a vételár fizetésével esnék késedelembe, nevezetesen hogy kártérítést követelhessen, vagy elállhasson. így az elmélet. Ez a megoldás azonban a gyakorlati élet követelményeit nem elégítette ki: nem pedig azért elsősorban, mert a vevő részéről az átvételi késedelem rendszerint fizetési késedelemmel párosul, mert hiszen a más helyről elküldött árúk vételára rendszerint a fuvarlevél-másodpéldány ellenében fizetendő. Ha a vevő nem küld rendelkezést, az eladónak nincs módja az árút feladni, ha nincs módja feladni az árút, nem juthat hozzá az árú vételárához. Elképzelhető volna oly megoldás és ez volt a helyzet 1926 október 15-ike előtt, hogy az eladó rendelkezés hiányában a vevő címére adja fel, vagy a vevő terhére közraktárba tárolja az árút, azonban ez a megoldás, ha elméletileg logikusnak is látszott, nem elégíthette ki a gyakorlat szempontjait, mert nem volt értelme oly vevőnek, aki rendelkezést nem adott, a nyakára küldeni az árút, az eladó ama veszélyével, hogy a vevő vételárfizetés nélkül jut az árú birtokába; hasonlatosan annak sem volt értelme, hogy az eladó beraktározza az árút és egy hosszadalmas per elintézésének tartama alatt az árú értéke gyümölcsözetlenül heverjen. A szokványok 35-ik §. 7-ik bekezdése egy huszárvágással oldotta meg a kérdést; amennyiben kimondta, hogy ha a vevő az elszállítási rendelkezéssel késik, az eladó választhat a 65-ik §. b, c és d. pontjaiban felsorolt jogok közül; ami azt jelenti, hogy az ügylettől elállhat, vagy kártérítést követelhet; inclusive következik ebből, hogy a rendelkezés meg nem adása a szokványok szerint késedelem a vevő részéről. A szokványok nem adnak azonban az eladónak teljes, hanem csak egy sántikáló választási jogot; mert az eladó teljesítést nem követelhet. Az egyik érdekessége tehát ennek a rendelkezésnek az, hogy egy nem alapkötelezettség, hanem mellékkötelesség teljesítésének elmulasztásához ily nagy joghátrányt füz, a másik érdekessége az, hogy a teljesítésre irányuló igénytől az eladót megfosztja. Nem fogunk sokáig immorálni a felett, hogy ez a rendelkezés az elméleti jogtudomány szempontjából helyes-e vagy sem. Azonban e gyakorlatilag helyes szabályok alkalmazásánál sohasem szabad elfelejteni azt, hogy a rendelkezés megadása tulaj donképen mégsem alapkötelezettsége a vevőnek, hanem ezt csak a tőzsdei forgalom követelményei tették alapkötelezettséggé és nem szabad módot engedni az eladónak arra, hogy oly esetben, amidőn a rendelkezés elmaradása az eladót semmiféle joghátránnyal nem sújtja, az ügyletből könnyen kiugorhasson. Nem szabad elfelejtkezni arról, hogy a rendelkezés-adás elmulasztását azért szabályozta a gyakorlati élet úgy, mint az adós-késedelmet, mert a rendelkezés elmaradása legtöbbször a fizetési késedelemmel párosul. Tehát ha olyan ügyletről van szó, ahol a vételár előzetesen ki van fizetve, nagyon méltánytalan volna, ha a rendelkezés elmaradása okából alkalmat nyújtanánk az eladónak az ügylettől való elállásra. Egyáltalában miután ez egy egészen kivételes jogszabály, felfogásunk szerint szűkítő értelemben magyarázandó. Maga a 25/a szakasz is érezte, hogy meszsze megy akkor, amikor a rendelkezés elmaradásához ilyen súlyos következményeket füz; ezek enyhítése céljából törekedett kizárni azt, hogy az eladó a vevő terhére spekulálhasson. Az eladó köteles a vevőt ajánlott levélbea nyomban értesíteni arról, hogy a 65. §. b, c, d. pontjai közül melyiket választja, vagyis hogy elállni kíván-e, vagy kártérítést akar-e kapni. Ha ezt nem teszi, a vevőnek kártérítést tartozik fizetni. Mi ez a kártérítés, ezt nem mondják meg a szokások; ez ténykérdés. Lehetséges az, hogy ha az eladó elmulasztotta értesíteni a vevőt arról, hogy minő jogot választ és a vevő, aki esetleg adott, csak későn adott rendelkezést, jogosan abban a feltevésben lehetett, hogy az eladó teljesít, — ez esetben követelheti az eladótól azon árkülönbözet megtérítését, amely az esedékesség időpontjától a vevő értesülése időpontjáig beáll, mert ha az eladó a vevőt kellő időben értesítette volna arról, hogy nem teljesít, a vevőnek módja lett volna magát fedezni és a további áremelkedés terhét magáról elhárítani. Ekkép kapcsolódnak tehát össze a paritásra, a felmondásra és rendelkezésre vonatkozó szabályok a tőzsde üzleti és jogi életében. Ezek a szabályok nagyban-egészben jól működnek és alkalmasak arra, hogy azok, akik a szokványok ismeretében kötik meg ügyleteiket, érdekeiket minden irányban megvédjék. A szokványokban járatlan termelőknek sem lehet okuk panaszra, mert a szokványok jelenlegi szerkezetükben inkább az eladónak biztosítanak kedvezőbb helyzetet, mint a vevőnek és a termelők a tőzsdei ügyleteknél rendszerint mint eladók szerepelnek. Csak a szokványokban járatlan kereskedő az, aki esetleg előre nem látott kárt szenvedhet éppen járatlansága következtében. Ennek ia magában véve sem könnyű joganyagnak a kezelését mindazonáltal nagyon megnehezíti az, hogy a szokványok 25/a sza-