Kereskedelmi jog, 1930 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1930 / 5. szám - Paritás, felmondás, rendelkezés a tőzsdei ügyleteknél. 2. [r.]

110 KERESKEDELMI JOG 5. sz. ezért előírják, hogy a felmondási idő a Budapesten teljesítendő szerződésnél legalább 2 nap, vidéken teljesítendő szerződésnél legalább 5 nap; a felmondás napja a felmondási időbe nem számíttatik be. A szokványok azt az esetet is szem előtt tartják, ha a felmondó fél nem jelöl meg egy bizonyos napot, (ámbátor a 15-ik §. akkor, amikor a felmondás tartalmi kellékeit előírja, az átvétel napjának megjelölését is előírja); ha a felmondó nem jelöl meg pontos átvételi napot, a felmondási idő utolsó napja tekintendő a teljesítés határnapjául. Kétfajta felmondás van tehát: fix határnapra szóló és határnap kitűzése nélküli felmondás. A szokványoknak a felmondásról intézkedő szabályai (14—19 §.) arra az elgondolásra vannak alapítva, hogy a vevő az átvétel céljából az átadás helyén megjelenik, vagy maga helyett megbízottat küld; ez azonban a tőzsdei forgalomban kivétel; a szabály az, hogy a vevő elszállítási utasítást ad az előadónak; az utasítás végrehajtása tekintetében az eladó a vevő megbízottja gyanánt tekintendő. Az ismertetett szabályok nem feleltek meg annak az elgondolásnak, hogy az árú továbbítását az eladó végzi a vevő utasítására. Nevezetesen az ugyan meg volt mondva a szokványokban, hogy milyen nagynak kell lenni a felmondási időnek és mi történjék, ha egyáltalában nincs felmondás, de nem volt intézkedés arra nézve. hegy a felmondást követőleg mennyi idő múlva tartozik megadni a vevő a továbbításra vonatkozó utasítást, vagyis a rendelkezést, holott ez számos okból nagyon fontos. Fontos volt ez elsősorban a waggonrendelés szempontjából, mert az eladó könnyen juthatott; abba a helyzetbe, hogy a waggonokat kellő időben megrendelni nem tudta és így a szállítást az előírt határidőn belül nem eszközölhette; annak bizonyítása, hogy az eladó a rendelkezés késése miatt nem tudta a szállítást kellő időben teljesíteni, sokszor akadályokba ütközött. A vevőnek még akkor is érdeke volt, hogy a rendelkezést minél későbben adja meg, ha az árak időközben nem változtak, mert a vevő a felmondás után már tudta, hogy az eladó honnan fog szállítani, tehát neki most módjában volt olyan rendeltetési állomást választani, amelynek figyelembe vételével a fuvardíjelszámolás reá nézve legkedvezőbben alakul. Minél későbben disponál, annál több ideje van a spekulációra és a válogatásra. De különösen akkor, ha az árak hanyatlottak, a vevő kiugrásának legegyszerűbb módja az volt, ha a rendelkezést még ugyan a teljesítési határidőn belül, de oly későn adta meg, hogy az eladó, akinek sokszor magának is tovább kellett adni a rendelkezést, kiesett a szállítási határidőből. Az eladó és a vevő sokszor úgyszólván footballjátékot űztek a felmondással és a rendelkezéssel. Az eladó írt a vevőnek, hogy küldjön rendelkezést, a vevő azt válaszolta, hogy küldeni fog rendelkezést, de előbb az eladó mondja fel az árút, jelölje meg tehát, hogy honnan szállít; az eladó újra azt válaszolta, hogy közli a feladó állomást, de előbb a vevő küldjön rendelkezést, vagyí'9 mondja meg, hogy hova lesz az árú szállítandó. Mindez az ide-oda való játék a fuvardíj-előnyért ment. Részben ezeknek a nehézségeknek a kiküszöbölése, részben annak az ösztönös megérzése, hogy a felmondásos rendelkezések nincsenek a mai gabonatőzsdei forgalom testére szabva, vezette a tőzsdetanácsot a szokványok leghosszabb és talán legtöbbet vitatott rendelkezésének, a 2S\a §-nak a megalkotására. E §. ellen, amely 1926 október 15-ike óta van életben, számos panasz hangzott el, mint minden új törvénnyel szemben; az életbelépte óta eltelt idő tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a vele szemben támasztott aggályok alaptalanoknak bizonyultak és apróbb stiláris hibáktól és hiányoktól eltekintve, ez a rendelkezés azt a célt, amelynek érdekében készült, elérte. Az első bekezdés egy alapelvet állít fel, egy igen érdekes, jogászi szempontból egészen sajátos megállapítást tartalmaz: ,,ha a szerződés értelmében az eladó az árút a vevő részére a teljesítés helyéről vasúton elküldeni tartozik, ideértve azt az esetet is, ha az eladás a vasúti állomás paritásában történik", a vevő, amennyiben a szerződésben magában nincs megjelölve a rendeltetési állomás és a címzett, köteles az eladónak elszállítási rendelkezést adni. Tehát a vevő nemcsak jogosult, hanem köteles is elszállítási rendelkezést adni, ennek a kötelességnek az elmulasztása nagyon súlyos 'következményekkel jár, ez amint látni fogjuk, nem hitelezői késedelem, hanem adós-késedelem. A vevő tartozik icndelkezést adni. Ebben különbözik a rendelkezés a felmondástól, mert a felmondás csak jog, de ezzel a joggal nem muszáj élni, — a felmondás el is maradhat, — de rendelkezést adni muszáj. A rendelkezés tartalma tekintetében a szokványok azt írják elő, hogy a rendelkezésiben meg kell jelölni a kötlevél keltét, a szállításra kerülő árúmennyiséget, a rendeltetési állomást és a címzett nevét. Az elszállítási rendelkezést ép úgy, mint a felmondást, ajánlott levélben, vagy küldönc útján kell megadni, — tehát ez is formális ügylet. Mikor kell a rendelkezést adni? Itt különbséget kell tenni először az azon* Itt látjuk tehát, ihogy a paritásmegjelölés nem cf-ak, mint ahogy azt a 35. §-ban olvastuk, a fuvardii e'számo'ási akp megállapítására szolgál, hanem enmak egyéb nagyon fontos következményei is vannak.