Kereskedelmi jog, 1929 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1929 / 2. szám - Részvényjogi gyakorlatunk 1928-ban

74 KERESKEDELMI JOG 2. sz. Kúria IV. 3967/1928. sz. határozata (KJ. 151.). Eszerint a rt. bejegyzése nem pótolja a K. T. 149. §-ában előírt egyéb feltételek hiányát, minélfogva a törvény ellenére megalakult és bejegyzett rt. léte (érvényessége) a törvényben előírt anyagi okok alapján pótolhatatlan hiányok miatt a körülmények szerint megítélendő időn belül megtámadható. A határozat elvi élét ugyan erősen letompítja az „a körülmények szerint megítélendő időn belül" megszorítás, mindazonáltal elvileg szorosan ragaszkodik a regula Catoniana szabályához, ami — nézetem szerint — a gazdasági élet követelményeivel és főként a forgalmi élet biztonságával nem számol eléggé. Előfordul, hogy ilyen születési hibában szenvedő rt. az idők folyamán — mint Kuncz Ödön mondja5 — „kigúnyolva a regula Catonianat . . . hatalmas, virágzó vállalattá izmosodik, amelynek fennállása és továbbfejlődése egyenesen közgazdasági érdek". Bizonyos, hogy a gazdasági életben a legnagyobb zavarokat okozhatná, ha a bíróság egy fennálló, és természetesen a köztudat szerint érvényesen fennálló rt.-ról, amely ezernyi szállal fűződik a gazdasági élethez, kimondaná, hogy eredettől fogva, ex tunc, semmis, nemlétező. Nézetünk szerint ennek csak akkor lehetne helye, ha az illető hiány nyilván rosszhiszemű, szándékosan károsító visszaélésre vezethető vissza és csak annak kérelmére, aki ezáltal kárt szenvedett. Kimondandó lenne még a rt. semmissége hivatalból is, de csak a legszorosabb értelemben vett közérdekből.6 A 7000/1925. P. M. számú (pengő-mérleg) rendeletnek az alaptőkeminímumot szabályozó rendelkezései tekintetében a szegedi tábla két határozatot hozott. Az egyik esetben a rt. megnyitó mérlegének megállapítása után egy újabb közgyűlésen alaptőkéjét 18.000 pengőre szállította le, mire a cégbíróság a rendelet 15. §-a alapján hivatalból kimondotta a rt. felszámolását. A tábla a törvényszék végzését megváltoztatta és határozatában (I. 171/1928. JH. 1292.) kimondotta, hogy a megnyitó mérlegbe beállított tiszta vagyon később a rendeletben meghatározott 5 A magyar kereskedelmi és váltójog vázlata. II. kiadás. I. rész. 394—395. 11. — V. ö. még: Dr Bozókv Géza: Magyar kereskedelmi jog I. kötet, 520.—524. 11. 0 A T. 186—188. S-aiban szabályozza e kérdést oly értelemben, hogy a semmisség kimondását a bejegyzéstől számított öt éven belül lehet kérni, de csak az esetben, ha a törvénvellenesség időközben nem szűnt meg és a megtámadó fél igazolni tudja, hogy a rt. fennállása neki kárt okoz. — Ez utóbbi tekintetben célszerűnek tartanok, hogy a megtámadó azt tartozzék kimutatni, miszerint a rt. bejegyzésének szabálytalan voltából kára ered. ami által többé-kevésbbé elejét lehetne venni a megtámadással való visszaéléseknek. A T. egyébként azon szabály kimondásóval, hogy ,.a társaság nevében harmadik személyekkel kötött ügyletek érvényességét a semmisség és a törlés nem érinti" (188. §. 2. bek.), meglehetősen eliminálja a semmisség nyomában keletkezhető bonyodalmakat, minimumnál kisebb összegre is leszállhat s ez nem szolgálhat okul arra, hogy a rt. hivatalból felszámoltassék. Egy másik esetben ugyanezen bíróság kimondotta, hogy a rt. alaptőkefelemelési kötelezettségének csak az esetben felel meg, ha a meghatározott határidő lejártáig az alaptőke felemelése tekintetében a fennálló jogszabályoknak megfelelő határozatot hoz és az alaptőke felemelését ennek megfelelően keresztül is viszi. Minthogy pedig a rt. által erészben hozott határozat jogszabályellenes volt, amelyet a bíróság ennélfogva meg is semmisített, a rt. kötelezettségének nem tett eleget azáltal, hogy a megszabott határidőn belül az alaptőke felemelését — jogszabályt sértő módon — elhatározta: a bíróság kimondja a rt. feloszlását. (1637/ 1928. JH. 1608.) Családi rt.-nak a forgalomban nem szerepelt részvényének értékét a Kúria úgy állapította meg, hogy a rt.-i vagyonnak a kritikus időpontban volt értékét elosztotta a részvények számával. (I. 6111/1927. JH. 59.) A K. T. 174. §-a értelmében a közgyűlési határozat megtámadásának joga a „részvényest" illeti meg; arra a kérdésre, hogy névre szóló részvények esetében ezen vonatkozásban részvényesnek tekintendő-e az, aki a részvénykönyvbe ugyan még tulajdonosként van bevezetve, ámde részvényeit már eladta, a Kúria (IV. 8730/1926. HT. 56.) tagadólag válaszolt, aminthogy viszont egy másik határozatában (IV. 8873/1927. Pje. 1161.) kimondotta, hogy a megtámadási jog nem illeti meg a névre szóló részvények olyan tulajdonosait, akiknek tulajdonosi minősége a társasági részvénykönyvbe bevezetve nincs. Mindkét határozat teljes egészében megfelel a K. T. rendelkezéseinek s éppen ezért nem osztjuk dr. Schuster Rudolf aggályait, amelyeknek az előbbi határozathoz írt megjegyzésében kifejezést ad. Kétségtelen, hogy az, aki részvényeit már eladta, egyedül azon tény folytán, hogy a részvénykönyvben valamilyen mulasztás folyományaképpen mint részvényes szerepel, nem tekinthető tényleges részvényesnek, viszont a 173. §. 2. bek. szerint „ . . . a birtokos ... a társaság irányában igazoltnak csak akkor tekintetik, ha az átruházás a részvény felmutatása mellett a társasági részvénykönyvbe bevezettetett". Nyilvánvaló tehát, hogy a kereshetőségi jog két feltétele konjunktív természetű: bármelyik hiányzik, úgy az illető részvény alap^ ján megtámadási jog nem gyakorolható. A Kúria két határozata egymással egybevetve élesen domborítja ki ezt a jogszabályt. A megtámadási per alperese csak a részvénytársaság lehet, nem pedig az igazgatóság: bírói gyakorlatunk ezen állandó szabályát a Kúria ismét leszegezte (IV. 3134/1927. HT. 77.).