Kereskedelmi jog, 1929 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1929 / 2. szám - Részvényjogi gyakorlatunk 1928-ban
72 KERESKEDELMI JOG 2. sz. §-ban foglalt szabály azonban valamennyi váltókötelezettre alkalmazandó", mert „ennek mellőzésére még az elfogadóra vonatkozólag sem találunk a váltótörvényben illetve váltóintézményben támpontot". Hacsak ezért alkalmazandó, úgy ez sovány indok, mert maga a váltójogi egyetemlegesség egész mivolta tiltakozik ennek a szakasznak az elfogadóra való kényszerítése ellen. Folytatva tehát a megszakított gondolatmenetet, a váltókötelezettek csak azt kötelesek szolgáltatni, aminek szolgáltatását a főkötelezett igérte, illetve amit az elfogadó szolgáltatni köteles. Amennyiben a váltóbirtokos a váltóösszeg bizonyos részét elengedte, úgy a visszkereseti kötelezettek is csak annak az összegnek megfizetésére szoríthatók, melynek szolgáltatására az elfogadó végeredményben kötelezettséget vállalt. Hogy aztán a visszkereseti kötelezetteknek a főkötelezettől való függését a váltó lejárta mennyiben módosítja, illetve, hogy a váltó lejárata után a főkötelezettnek a többi adósra való vonatkozása mennyiben szűnik meg, más kérdés. Ez tehát a kérdés szigorúan vett váltójogi része. Ezt konstatáltam a hivatkozott cikkemben és ezt a jogelvet vezettem végig a kényszeregyezségi eljárás néhány szakaszán. Nem vívmány tehát, csak megállapítás; nem csodabalzsam, csak desztillált váltójog. Ezen a nyomon haladt a régi, klasszikus joggyakorlat. A későbbi és a mai joggyakorlat sem tér el a rigorózus váltói szabályoktól és engedményeket nem tesz a célszerűség kedvéért a váltójog tisztaságának rovására. Tehát elejétől fogva tisztában voltam azzal, hogy a Jegyintézet e cikkemre a váltóleszámítolásokat nem fogja beszüntetni, mert tudja azt, hogy forgatójától a kvótán felüli részt köztörvényi úton mint közvetlen hitelező követelheti: és a Hitelbank per nélkül is fizet. De azért sem reagált cikkemre a Jegyintézet, mert ismerte a Kúria 312. és 605. sz. elvi jelentőségű határozatait, melyek szerint ,,a váltó elfogadójának a vele kötött egyezség folytán elengedett hányadot a váltóhitelező a váltó kibocsátójától sem követelheti, még pedig akkor sem, ha a kibocsátó és forgató az elfogadó cég tagjai és saját személyükben vállalták kibocsátói illetve forgatói minőségben a váltókötelezettséget" és „a váltóhitelező által a váltókötelezettek valamelyikével kötött egyezség a többi váltókötelezettre csak akkor hat ki, ha velük szemben a váltóhitelező váltókövetelési jogát fenn nem tartotta s így az egyezségnek azok váltókötelezettségére nézve, akikkel szemben a hitelező váltói jogait fenntartotta, csak annyiban van jelentősége, hogy a váltóhitelező tőlük azt, amit az egyezség alapján már megkapott, nem követelheti". Tekintve, hogy e határozatok (655/1911. és 7196/1915.) elég régiek és mint elvi jelentőségű határozatok 1924. év óta közismertek, a Jegyintézetnek elég ideje volt arra, hogy meditáljon a dolgok állása fölött. Viszont engem éppen ezért lepett meg az az irgalmatlan ellenkezés, amit a cikkem kiváltott. A joggyakorlat tehát nekem ád igazat. Jobban mondva, a joggyakorlat a tiszta váltóelvek alapján áll. És ez helyes is. A hitelélet mindezideig nem szenvedett emiatt, mert ha szenvedett volna, nem az én cikkem váltotta volna ki ezt az ellenkezést. De baj nincsen. Amennyiben a váltóbirtokos a többi váltókötelezettel szemben jogfenntartással él, úgy a kvótán felüli részt tőlük megkapja. Ha nem él jogfenntartással, úgy az első cikkemben levezetett konzekvenciák állanak be. A kritika cikkében elhelyezett többi felkiáltójelre szíves engedelemmel most nem válaszolok. Talán később sem. A lényeges az, hogy a kiinduló tételem fennáll s így a részletkérdésekben is ezek az elvek kell, hogy érvényesüljenek. Végezetül pedig, — bánjunk csínján a váltójoggal. Nem szabad régi kikristályosodott elveket ősi mivoltukból kiforgatnunk, egymással merőben ellentétes princípiumokat egymással megfertőznünk, csak azért, hogy fel-felbukkanó jogesetekre alkalmazhatók legyenek; még akkor sem, ha a gazdasági élet szempontjából ez célszerű is lenne. Az eljövendő és végleges kényszeregyezségi eljárás kell, hogy a váltókötelezettek viszonyát szabályozza arra az esetre, ha váltóösszeg az egyezség tárgya; nehogy a váltójog torzíttassék el csak azért, hogy a kényszeregyezség sokkal kisebb jelentőségű és fiatalabb jogintézményének keretébe beleerőszakolható legyen. A főtörvényt ne ingassuk meg, — inkább a melléktörvényeket építsük ki. „Szabadjon reménylenem, hogy az előadottak figyelembevételével cikkíró úr is véleményét revízió tárgyává fogja tenni és hogy nem akadnak felek vagy bíróságok, akik a megbeszélt cikk hatása alatt eltévednek". A kritika eme befejező szavaival fejezem be én is mondanivalómat. Részvényjogi gyakorlatunk 1928-ban. Irta: Dr. Fenyves Béla, ügyvéd. A törvényhozónak kétségkívül egyik legfontosabb feladata, hogy a gazdasági élet jelenségei és az azokat rendező jogszabályok közt szükséges harmóniát biztosítsa. „Stets ist das Wirtschaftsleben das Primáre. Die Rechtsordnung folgt ihm", — mondja Hachen1 Jelen dolgozatban felsőbíróságainknak nem csupán az 1928. év folyamán hozott, hanem azon határozatait is feldolgoztuk, amelyek 1927-ben keltek, azonban döntvénytárainkban, folyóiratainkban stb. csak az 1928. év folyamán tétettek közzé.— Hdt. — Hiteljogi döntvénytár; HT. - Hiteljog Tára; JH. — Jogi Hirlap; KJ.Kereskedelmi Jog; Pje. — Polgári Jog Esettára; Ülj. — Ügyvédek Lapja Jogesetek; Já. — Jogállam;