Kereskedelmi jog, 1929 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1929 / 2. szám - Rendelkezés az MMT-ben [2. r.]

68 KERESKEDELMI JOG 2, sz. formkérdésekkel már is foglalkoznak és ennek folytán az ügy érdeke megkívánja, hogy az eszmék tisztázása által a jogászi közvélemény kialakuljon. (Befejezés.) ^ Rendelkezés az MMT-ben. Irta: Almásí Antal dr. 5. A rendelkezés személyi előfeltételeiről: a rendelkezőképességről és ennek a cselekvőképességéhez való viszonyáról az MMT. külön nem szól. Nem tartalmazza felsorolását azoknak az eseteknek, amelyekben a rendelkezési képesség a jogosult személyétől különválik (törvényes képviselet, csőd, kényszeregyességi eljárás, végrehajtás stb.). Nem emeli ki, mikor van a jogosulttól eltérő más személynek is és mikor van csakis tőle különböző más személyeknek rendelkezőképessége? Alkalmilag az előörökös és az utóörökös jogkörének elhatárolásánál (2153. §.) említi ugyan a kényszerrendelkezéseket. Elég homályosan utal a jóhiszemű dologszerzés szabályainak a rendelkezésekkel való összefüggésére is (1036. §.). De arról nem szól, hogy a jóhiszemű dologszerzés jogosító hatása a dolog tulajdonával való rendelkezés következtében áll be, vagyis hogy az 563—566. §§. az átruházó rendelkezőképességének eredményeiként tekintenek és tekinthetnek el a jogosultnak az 1036. §-ban megkívánt jóváhagyástól. Homályban hagy az MMT. a tekintetben is, vájjon a rendelkezéseket jogcímes, vagy pedig elvont ügyletnek tekinti-e? Az elvont ügyletet korlátlanul elfogadó német törvényben ez a kérdés nem lényeges, mert önként az elvont rendelkezés szellemében oldandó meg. A vegyes rendszerű, de mégis a jogcímesség felé hajló magyar törvényben — úgy tetszik — azt meg kellene oldani. Nem domborítja ki az MMT., mi a rendelkezési ügylet viszonva a vele gazdaságilag vagy jogilag egyenlő hatású egyéb cselekményekhez? Nem szól a T. a rendelkezés alakjáról. 6. Nem összhangzatos, és szerény véleményem szerint, semmikép sem tiszta benne a rendelkezések egyes fajainak egymás közötti viszonya sem. A rendelkezés jogapasztással jár. Ámde akkor miként lehet rendelkezés az, amelynél az MMT. nyilvánvalóan ennél többre gondol, ahol a rendelkező jog alatt intézkedési lehetőséget és pedig úgy a jogot apasztó mint a kötelezettséget növesztő intézkedési lehetőséget is tartja szem előtt (p. 1125., 137., 383. §§.)? A rendelkezés közvetlenül ható jogapasztás és mint ilyen az elkötelezés ellentéte. Miként szólhat az MMT. mégis — pedig a fentiek szerint többszörösen is teszi: vagyon, különvagyon, (örökrész, kötelesrész és osztályrész) feletti rendelkezésről? 7. A rendelkezés jellegzetes joghatása: a rendelkezések egymásutánja által létesített rangsor. MMT. ezt csak az álképviselő által tett és a jogosult által jóváhagyott rendelkezések tekintetében állítja fel (1036. §. 2. bekezdése). Pedig ugyanez áll a jogosult, vagy az ettől különböző rendelkezőképes más személy, úgyszintén a jogosult és a vele párhuzamos rendelkezőképes más személy kezdettől fogva hatályos, többszörös rendelkezésére is. Hogy az MMT-nek erről is kell szólania, meggyőződésem szerint már abból is világos, hogy ennek hangsúlyozása nyilvánvalóvá tette volna, hogy vagyon, különvagyon és dologösszesség feletti egységes rendelkezés csak azokban az esetekben lehetséges, amelyekben külön tételes forráshely ily vagyonnak, vagy különvagyonnak egységes apasztását megengedi, ni. az ipari záloglevekről szóló 1928 : XXI. t.-cikk 3. §-a az iparvállalat egységes megterhelésére, vagy a dologösszesség haszonélvezetéről való lemondásra (arg. 431. EH. PH. II. 23, old. és így tovább). Az MMT. mai szövege ellenben a vagyonok és különvagyonok feletti egységes rendelkezéseket elvileg megengedettnek tünteti fel, ami nem áll. 8. A rendelkezőképességgel korlátolt módon, vagy a forgalom vagy a jóhiszemű jogszerzők érdekében felruházott, de a valóban jogosulttól különböző személyek némelyikénél az MMT. kiemeli, hogy azok ingyenes rendelkezéseket hatályosan nem tehetnek, így szól pl. a végrendeleti végrehajtóról az 1991. §. Vájjon ezt a szabályt tételes kivételnek tekintsük-e, avagy általános irányelvnek ott is, ahol a törvény idegen vagyon feletti korlátolt rendelkezés lehetőségét emlegeti, anélkül, hogy ennek közelebbi tartalmát és terjedelmét is meghatározná? Ha tételes kivétel, akkor mi a szabály, mi a korlátolt rendelkezőképesség elvi és tárgyi tartalma és miért nincs e tartalom a törvényben tüzetesen megszabva, miért kell arra csak esetről-esetre a jóhiszemű dologszerződés szabályaiból vonandó többékevésbbé biztos vagy ruganyos analógiákból következtetnünk ? Viszont, ha az 1991. §. elvi tétel, miért találjuk azt csupán az örökjog egyik elég mellékes intézkedésében, miért nem tartalmazza azt a T. általános jelentőségére utaló és azt inkább felismerhetővé tevő helyen és módon? 9. Ugyanígy vagyunk a kényszerrendelkezésekkel is.