Kereskedelmi jog, 1929 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1929 / 2. szám - Csőd és kényszerfelszámolás

2. sz. KERESKEDELMI JOG 67 szerfelszámolás. Mindkettőre szükség nincs. Ha jobban tetszik a kényszerfelszámolás elnevezés, ám jó, de akkor temessük el címeivel együtt az egész csődeljárást és a csőd helyébe lépő kényszerfelszámolásban is csupán egy fizetett szervet rendszeresítsünk. Két szervre itt sincsen szükség. Hogy ez az új elnevezés erkölcsi és egyéb vonatkozásokban helyes-e, vagy sem, ezt a kérdést ezúttal firtatni nem óhajtom. Azonban megállapítandónak tartom, hogy miképen specifikálja a tervezet a kényszerfelszámolás eseteit. A tervezet szerint csőd helyett hivatalból kényszerfelszámolást kell elrendelni mindenekelőtt akkor, ha az adósnak a külön kielégítésre nem jogosult hitelezők követeléseinek kielégítésére igénybe vehető vagyona 30.000 pengő értéket meg nem halad. A kényszerfelszámolás elrendelésének első kategóriája tehát az igénybevehető vagyon számszerű összege. A tervezet ezzel nyilván az úgynevezett kisebb ügyekre kívánja a kényszerfelszámolás intézményét alkalmazni, bár 30.000 pengő tiszta vagyon a vagyoni átlag. Én azt hiszem, hogy épen az ellenkező volna indokolt, mert inkább ott volna helye a kényszerfelszámolásnak, — ha már kategóriákat állítunk fel és ha ugyan ez az eljárás jobb és olcsóbb, mint a csőd— ahol van mit felszámolni és mert épen a nagyobb ügyek inkább elbírják a kettős költséget. A számszerűséghez különben nem kívánok hozzászólni, mert az mindig önkényes és összefügg a gazdasági viszonyokkal. Hogy 30.000 pengő vagyon, még pedig a külön kielégítésre jogosult hitelezők részére fordítható vagyonon túl, kevés-e, vagy sok, a felett ítélkezzenek kereskedő-körök. De igenis szó fér magához az alaphoz, vagyis, hogy célszerű-e a kényszerfelszámolást arra alapítani, hogy mennyi az adósnak a nem privilegizált hitelezők részére fedezetül szolgáló összegen felüli vagyona. Gyakorlatilag nem is tudom elképzelni, hogy a bíró, akinek a kényszerfelszámolást ha már nem általánosítjuk, hanem csakis bizonyos kategóriába szorítjuk, hivatalból el kell rendelni, miképen és mi alapon fog'a ezt a tiszta vagyont megállapítani. Szakértőknek és becsüsöknek ebbeli véleménye mindig labilis lesz. De ha már erre fogja határozatát alapítani, akkor kétségtelen, hogy mielőtt a kényszerfelszámolást elrendeli, ismét a hitelezők hátrányára és rovására egy néha hosszadalmas és alapos leltározási és becslési eljárást kellene folyamatba tenni, ami amellett, hogy tetemes költséggel jár, késleltetni is fogja az eljárás megindítását. A tervezet szerint kényszerfelszámolást kell ugyancsak hivatalból elrendelni akkor, ha a kényszeregyezségi eljárást megszüntették és az egyezségi tárgyaláson a kényszerfelszámolás elrendelése tárgyában valamelyik hitelező a vagyonfelügyelő, vagy megfelelő esetben az OHE részéről tett indítvány megkívánt többségét elnyerte. Nézzük, hogy a tervezet voltaképen mit akart ezzel kodifikálni. Mindenekelőtt állapítsuk meg, hogy ebben az esetben a 30.000 pengős értékhatárnak már nem kell fennforogni, hogy kényszeregyezségi eljárás lett légyen folyamatba téve és megszüntetett légyen. Ámde a kényszeregyezségi eljárást több okból, többek között akkor is meg lehet szüntetni (ezeket az eseteket Meszlényi is fenntartja), ha rosszhiszeműség, vagy vagyonhiány forog fenn. Felmerül tehát a kérdés, hogy ilyen esetekben is kényszerfelszámolást kell-e elrendelni, feltéve, hogy az egyezségi tárgyaláson a kényszerfelszámolás elrendelése tárgyában a fent hivatkozott közegek egyike indítványozta és ez az indítvány a megkívánt többséget elnyerte. A tervezetnek ebből a különben is elég homályos rendelkezéséből azt kell következtetni, hogy még ezekben az esetekben is van kényszerfölszámolásnak helye. Az sem világos, hogy a tervezet a megkívánt többség alatt mit ért? Kényszerfölszámolást kell végül a tervezet szerint elrendelni akkor, ha ezt az adós kéri és ehhez a kérelemhez a nem előnyös jogú ismert hitelezők egyszerű tőketöbbsége hozzájárul. Ehhez csak az a megjegyzésem, hogy a felszámolásnak ez a legegyszerűbb és egyedül rezonabilis esete nem kényszer, hanem egyszerű felszámolás, amely a hitelezők és az adós együttes akaratán alapszik, és amelyre már fent hivatkoztam. Ez alkalommal a Meszlényi-féle tervezetnek csupán egy — bár nézetem szerint igen fontos — intézkedésére óhajtottam a jogászkörök figyelmét felhívni. De ez nem az egyedüli, amely kihívja a kritikát. Én készségesen elismerem, hogy a tervezet igen sok életrevaló eszmét kiván megvalósítani. De viszont sok benne nemcsak a kényszerfelszámolás intézményénél az olyan intézkedés, amely úgy jogászi, mint kereskedői szempontból aggályra ad alkalmat. A legutolsó Jogászgyűlésen a hiteljogi szakosztály, amelyen a csődjogi reformok tárgyalva lettek, volt a legélénkebb. Bizonysága ez annak, hogy jogászi körök a csődjogi reformok iránt kiváló érdeklődéssel viseltetnek. Kívánatos volna tehát, hogy az az érdeklődés, amely a Jogászgyűlésen megnyilvánult, a szaksajtóban is folytattassék most már azon tervezet kritikai megvilágítása által, amelyet a fizetésképtelenségek terén erre leghivatottabb szerv, az OHE dolgoztatott ki, de amelyre vonatkozólag eddigelé az OHE sem foglalt végleges állást. Kívánatos volna ez azért is, mert a hírlapok közleménye szerint az igazságügyi és kereskedelmi kormányok a re