Kereskedelmi jog, 1929 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1929 / 1. szám - Felmondásos időre és a hátralévő szerződéses időre járó szolgálati illetmények viszonya

1. sz. KERESKEDELMI JOG 57 késett el és ezért nem sértett anyagi jogszabályt a felebbezési bíróság, midőn az egyes elbocsátási okok érdemleges elbírálásába bocsátkozott; miért is felperesnek erre vonatkozó csatlakozási ké­relme nem helytálló. 6. Az alkalmazottak az 1884:XVII. t.-c. (Ipar­törvény) 97. §-a alapján kialakult bírói gyakor­lat szerint a törvényes felmondási időre járó il­letményhez jogos igénye van tekintet nélkül arra, hogy a felmondásból öt külön kár érte-e és hogy a felmondási idő keresettel rendelkezett-e vagy sem. Ha azonban az alkalmazott nem csupán a törvényes felmondási időre járóan, hanem azon­túl a szolgálati szerződésben kikötött és még le nem járt egész szolgálati időre kívánja igényét érvényesíteni, ez esetben az íd. törvény 97. íj­ának rendelkezése nem alkalmazható, hanem ez esetben az alkalmazott követelése mint kizáró­lagos kártérítési követelés jelentkezik. (P. II. 5332/1928. sz. a. 1928. nov. 30-án.). Azzal szemben pedig nem közömbös an­nak megállapítása, hogy az alkalmazott a szer­ződé ses idő hátralevő tartama alatt kárt szen­yedett-e vagy sem, illetőleg, máshol hasonló javadalmazású állásban volt-e és hogy ez idő alatt mennyit keresett, mert ezáltal az alkalma­zott kára kétségtelenül csökkent. A kártérítési követelés jogi természetéből folyik egyszersmind, hogy az alkalmazott is tartozik kárának minél kisebb terjedelemre szorítására nézve közrehatni, és máshol hivatásának megfelelő munkát vállalni. Kamat. Kamatkorlátozás váltónál. (P. VII. 8182/1927. sz. a. 1928. nov. 14-én.) 7. Az alperes felülvizsgálati panaszában a fel­lebbezési bíróság marasztaló döntését azért tá­madja meg. mert egyfelől a váltók és az eze­ken alapuló marasztalás összegében az 1877 : VIII. t.-cíkk 4. §-a ellenére a 34%-os kamat is benfoglaltatik, másfelől pedig ugyanennek a törvénycikknek, valamint az 1923 : XXXIX. törv.­cikknek a rendelkezéseit sértette meg a felleb­bezési bíróság azzal, hogy a megítélt tartozás után 18%-os kamat fizetésére kötelezte. Az alperes panaszai azonban alaptalanok. Ugyanis a felperes követelése a nem vitás tény­állásból kitünőleg váltókövetelés, már pedig az 1877 : VIII. t.-cikk 9. §-a értelmében a törvény­cikknek a kamat korlátozására vonatkozó ren­delkezései váltókövetelésekre nem alkalmaz­hatók s így az alperesnek az a jogcselekménye, amellyel a tőkébe foglalt 34%-os kamatkövete­lést elismerte és az így meghatározott tőke után heti 2%-os kamat fizetésére kötelezte magát — utólag most már nem támadható meg. Váltó alapján a váltótörvényben meghatáro­zott 6% -os, vagy a megkívánt előfeltételek fen­forgása esetén az 1923. XXXIX. t.-cikkben meg­határozott kárkamat Ítélendő meg. A fellebbe­zési bíróság tehát kárkamat megítélésével nem sértett jogszabályt már azért sem, mert a meg­ítélt pénztartozás nem olyan, amelynek min­denkori összege terményárak mint értékismerő után igazodik, minthogy az alperes tartozása egy már régen elmúlt napon volt búzaár alapján számíttatott pénztartozássá; de nem sértett jog­szabályt a fellebbezési bíróság azzal sem, hogy a törvény 2. §-ának 1. bekezdésében meghatá­rozott nagyobb kárkamatot Ítélte meg, mert az alperes sem késedelmének vétlenségét, sem azt nem igazolta, hogy a tartozás összegével nem nyerészkedett. Átértékelés. 8. Az 1928 : XII. t.-c. 12. §-ának szabályához képest a pénztartozás átértékelt összegének meghatározásában a többi közt azt a gazdasági célt is figyelembe kell vonni, amelyre a pénz­tartozás keletkezésekor szolgált. (P. V. 340— 1928. sz. a. 1928. nov. 6-án.). 9. A váltón alapuló pénztartozás átértékelésé­nek kizárása nem zárja ki az alapul fekvő jog­ügyletből eredő pénztartozás átértékelését. (Z. VII. 9262/1927. sz. a. 1928. nov. 7-én.) 10. Városi vízmű, illetve az ezt kezelő városi világítási vállalat a városnak gazdasági célú vál­lalata; erre tehát az 1928. XII. t.-c. 6. §-a alkal­mazást nem nyer. (9. §.) (P. II. 2853/1926. sz. a. 1928 nov. 22-én.) Az irányadó tényállás szerint Debrecen város tanácsa a felperesnek a városi általános vízmű új vízgyűjtő és víztisztító berendezését illető műszaki munkálatok, nevezetesen az általános és részletes tervek elvégzése tárgyában tett ajánla­tát 1916 június 27-én elfogadta.. Ezzel a felek között szerződés jött létre arra nézve, hogy fel­perest a munkálatok elvégzéséért 25.000 korona munkadíj illeti meg, amelyből 10.000 korona az egy hó alatt elkészítendő általános tervekre, 15.000 korona a három hó alatt elkészítendő részletes tervekre esik. Az általános terveket fel­peres még 1918. év nyarán elkészítette és az ér­tük kiutalt 10.000 koronát felvette. A részletes terveket felperes csak 1923 augusztus 27-én adta át a város tanácsának. A perben egyedül eldöntendő kérdés az, hogy felperes jogosult-e a részletes tervekért kikötött 15.000 korona munkadíját alperestől átértékelten, és ha igen, milyen mértékű átértékelés mellett követelni. Az alperesnek a felülvizsgálati válasziratában előterjesztett csatlakozási kérelme alappal nem bír. Az egyes magánjogi pénztartozások átértéke­léséről szóló és 38. §-a szerint az életbelépése­kor, 1928 április 1-én és az eljárás bármely sza­kában folyamatban levő ügyekben alkalmazandó 1928 : XII. t.-c. 9. §-a értelmében a törvényható­ságnak a 6. §. első bekezdésében nem említett kereskedelmi, ipari és általában gazdasági célú vállalatára a törvénynek a törvényhatóság ma­gánjogi tartozását az átértékelésből kizáró 6. §-a alkalmazást nem nyer. Az irányadó tényállás szerint a felek között létrejött szerződés a városi vízvezeték kibővítése munkálatainak tervezésére vonatkozott. Az 1926 április 12-én tartott tanácsülésben hozott 7153/1926. VII. számú határozat szerint Debrecen város tanácsa a világítási vállalatot mint a víz­művek kezelőségét utasította, hogy a fellebbezési bíróság által megítélt összegeket a vízmüvk költ­ségvetésének terhére fizesse ki.

Next

/
Oldalképek
Tartalom