Kereskedelmi jog, 1929 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1929 / 1. szám - Magántisztviselői és kereskedősegédi törvény [1. r.]

8 KERESKEDELMI JOG i, sz. pota nyomban jelentkezzék a törvényhozásnak hőmérőjén, bizonyára nem kívánatos az sem, hogy a törvényhozás egyáltalán ne vegyen tudomást mélységes társadalmi átalakulásokról és ilyen átalakulásokat kísérő égető társadalmi szükségletekről. De ettől eltekintve, a magánjogi törvénykönyv nem is alkalmas a munkaügyhöz fűződő minden magánjogi kérdésnek a megoldására. Nem volna akadálya annak, hogy a magánjogi törvénykönyv beszéljen pl. az alkalmazottak szolgálati szerződésével oly gyakran kapcsolatos versenytilalmi megállapodásokról vagy hogy legalább néhány alapvető rendszabállyal megemlékezzék a munkaszabályszerződésekről (kollektív szerződésekről), melyeknek jelentősége a szolgálati szerződéssel kötelezett munka alakulására világszerte szinte túlhaladja már a magáét a szolgálati szerződését. Az alkalmazottak szellemi tulajdonjogának, a foglalkoztatáshoz való jogának biztosítása is jó helyen volna a magánjogi törvénykönyvben, amint minderre példával szolgál a svájci kötelmi jog. Másfelől helyesen állapíthatná meg azokat az elsődleges kötelességeket is, melyek a munkakötelezettségen kívül a szolgálati szerződésből az alkalmazottra hárulnak, minők a hűségkötelezettség, az alkalmazkodási kötelezettség, esetleg a munkaadó tájékoztatásának kötelezettsége, — mind oly kérdés, melyre több más hasonlóan egyetemleges jellegű kérdés mellett a mi magánjogi törvénykönyvünk javaslata egyáltalán nem ad feleletet. Valamint nem mondható mindenben kifogástalannak az a megoldás sem, amelyet magánjogi törvénykönyvünk javaslatában egyes oly kérdések tekintetében, melyekre szabályozása kiterjed, tényleg megtalálunk. De ha magánjogi törvénykönyvünk javaslatának szóban levő részei még oly tökéletesek volnának is, azok a törvények, melyeknek rendeltetése az, hogy a munkának jogviszonyait az illető foglalkozási ágak sajátlagos természetéhez és ezen belül a munkavállalónak az üzemben elfoglalt helyzetéhez igazítsák, akkor sem válnak fölöslegesekké. Tudjuk azt, hogy a munka jogviszonyainak kialakítása szempontjából minő differenciáció érvényesül ma többé-kevésbbé mindenhol. Jellemző erre Ausztria példája, ahol a polgári törvénykönyvnek III. novellájával 1916-ban szabályozták újra, és pedig nagyjában elég szerencsésen, a szolgálati és a vállalkozási szerződést és mégis ezt követőleg, különösen a háborút követő időkben, azon a címen, hogy a jogszabályoknak a munka egyes ágainak sajátlagos természetéhez kell igazodni, egész sorát alkották meg a munka egyes ágaira vonatkozó különleges, sok tekintetben mintaszerű törvényeknek. Ennek a differenciációnak közvetlen oka egyébként nem is mindig az illető munkának sajátlagos természetében rejlik. Sokszor közrejátszik abban az illető alkalmazotti kategóriának szervezettsége, politikai súlya, mely által az általános politikai helyzetet adott pillanatban saját helyzetének különleges javítására és megjavított helyzetének törvényi biztosítására képes felhasználni. Innen az a sok aránytalanság és következetlenség, mely a munkaügyi törvényhozások e differenciációja mellett gyakran szemünkbe ötlik, amidőn például a társadalmi munka szempontjából a közfelfogás szerint kevésbbé érdemes vagy mondjuk úgy, hogy a munka hierarchiájában alacsonyabb rangsort elfoglaló alkalmazotti kategóriák messzebb terjedő jogokhoz avagy nagyobb jogbiztonsághoz jutnak, mint magasabb rendű munkát végző a társadalmi munka szempontjából érdemesebb más alkalmazotti kategóriák. Ausztriában pl. a háztartási alkalmazottak szolgálati viszonyának jogi rendezése nem egy vonatkozásban több jogot, kedvezőbb jogi helyzetet biztosít a munkavállalók e különben érdemes kategóriájának, mint aminőt a diplomás alkalmazottak bizonyos kategóriái élveznek. És van-e nálunk is elmaradottabb jogszabályok alapján szolgálatot teljesítő alkalmazotti kategória, mint a tengerésztiszteké, akiknek szolgálati viszonyát még mindig csak a majd 200 éves Mária Teréziaféle hajózási ediktum alapján ítélik meg bíróságaink. Ezért van az is, hogy ezek a különleges törvények minden belső megokoltság nélkül, tisztán a törvényalkotó gépezetnek pillanatnyi szeszélye szerint ugyanazon egy kérdés tekintetében is gyakran oly eltérő megoldásokat tartalmaznak. Például szolgálhat erre a mezőgazdasági munkások különböző kategóriáinak szolgálati viszonyával foglalkozó törvényeinknek sorozata, noha azokat ugyanazon politikai irányzat mellett ugyancsak rövid időközökben alkotta meg törvényhozásunk. A részleteket illetőleg mennyi felesleges, belső megokoltság nélküli és éppen ezért helytelen és káros eltérés található még ezekben a törvényekben is. De ha így áll is a dolog, ha a munka jogának ez a differenciációja nem is kerülheti el ezeket a hátrányokat, azért mégsem mondhatjuk azt, hogy félre tehát ezzel a differenciációval és elégedjünk meg a munkaügy magánjogi szabályozása tekintetében azzal, amit e részben az általános magánjog nyújthat. Egy pillantás pl. a mi mezőgazdasági munkaügyi törvényeink sorozatára meggyőz bennünket arról, hogy az, ami azokban különleges joganyag, alig férne bele a magánjogi törvénykönyvbe, amint tényleg ezeket a törvényeket a magánjogi törvénykönyv előkészítésével egyidejűleg, sőt részben magánjogi