Kereskedelmi jog, 1929 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1929 / 3. szám - Az igazgatósági tagok honossága

3. sz. KERESKEDELMI JOG 107 Alapos tehát a felperes felülvizsgálati kérel­mében a felebbezési bíróság ítélete ellen inté­zett az a támadása, hogy jogszabályt sértett a felebbezési bíróság, midőn a 30% biztosított lakbérpótlékot a nyugdíj kiszámításánál figyel­men kívül hagyta; mert az a körülmény, hogy az 1914. évben a Concern nyugdíj egyesületnél alapszabály szerint még csak 20% volt lakbér­pótlék címén biztosítható s a törzsfizetéshez hozzászámítandó és hogy a II. r. alperes csak 1914. évi után és pedig csak 1916. évtől bizto­sított alkalmazottainak lakbérpótlékot, — nem szolgálhat jogszerű indokul a lakbérpótlék szá­mításon kívül hagyására. A hivatkozott t.-c. 4. §. második bekezdésé­nek utolsó mondata szerint ugyanis, az 1914. év július hó 1. napja után nyugdíjazottakra és így a felperesre is alkalmazni kell a nyugdíjazás előtti utolsó nyugdíjszabályzatnak azokat a rendelkezéseit, amelyek az illetmény összegé­nek figyelmen kívül hagyásával a nyugdíj meg­állapításának feltételeit és módját (a nyugdíjra igényt adó legkisebb szolgálati időt, a nyugdíj emelkedésének fokozatosságát, a teljes nyug­díjra adó szolgálat idejét, stb.) szabályozzák. Ez a rendelkezés, — mint az a törvény­hozási előmunkálatokból kitűnik, — az 1914 évi nyugdíjszabályzatnak később és az egyes alkal­mazott nyugdíjazása előtt bekövetkezett módo­sítása esetén lehetővé kívánta tenni az illet­mény összegével össze nem függő, hanem a nyugdíj előfeltételeire és kiszámításának mód­jára vonatkozó új rendelkezések figyelembe vé­telét, bárha ezek a rendelkezések a nyugdíj­járandóság összegére is nyilvánvalóan befolyás­sal vannak. A felebbezési bíróság tehát, amint alkal­mazta a felperes nyugdíjazása előtti utolsó nyugdíjszabályzatnak a nyugdíjemelkedés foko­zatosságára vonatkozó azt a rendelkezését, mely szerint a 10 évet meghaladó szolgálat után a nyugdíj évenkint nem 2%-kai, hanem 2.4% kai emelkedik, éppúgy alkalmazni tartozott volna a hivatkozott nyugdíjszabályzat 11. §. c) pont­jának a biztosított lakbérpótlék számításba vételére vonatkozó rendelkezését is. 44. Amennyiben a nyugdíjszabályzat csak az 1914. évet követően alkottatott, az aranyértékre való átszámításnak csupán a békeilletményeket meghaladó s a pénzromlás idejében felemelt illetményekre nézve van helye. (P. II. 3648/1928. sz. a. 1929 január 24-én.) Minthogy az alperes társaságnak az 1914. évben nyugdíjszabályzata nem volt, hanem első nyugdíjszabályzatát csak 1917. évi január hó 1. napján létesítette: az 1926 : XVI. t.-c. 4. §. 3. bekezdése azt rendeli, hogy az átértékelés alap­jául a 4. §. 2. bekezdése értelmében kiszámított járandóságnak az időközi befizetésekre meg­állapított módon (3. §. 4. bek.) az 1914. évi értékre átszámított összege szolgál. E jogszabály megalkotásánál a törvényhozó nyilvánvalóan abból indult ki, hogy az 1914. évet követő időben felemelt illetmények a korona értékcsökkenése folytán már nem képviselik a békebeli értéket; ennek pedig természetszerű következménye az, hogy a nyugdíjfizetési köte­lezettséget megállapító, de a pénzromlás ideje­ben keletkezett és azt már figyelembe vevő első nyugdíjszabályzat rendelkezései ezekre a fel­emelt illetményekre nézve nem vonatkozhatnak aranykorona értékre, hanem a koronának a szabályzat megalkotása idejében lecsökkent ér­tékére; amiből folyik, hogy ez a koronaösszeg csak akkor tehető az aranyértéket feltételező átértékelés tárgyává, ha előbb aranykorana értékre átszámíttatik. Azt az illetményt azon­ban, amelyet a nyugdíjigényjogosult 1914. évi július hó í. napján, vagyis a pénzromlás bekö­vetkezése előtt tényleg élvezett, és amely béke­időben is aranyértéknek felelt, a nyugdíj átérté­kelése szempontjából továbbra is aranyértékű­nek kellett tekinteni; mert nem lehet a feleknek azt a szándékát feltételezni, hogy ezt a béke­beli illetményt tudatosan és szándékosan csök­kenteni akarták volna. Ebből pedig következik, hogy ennek a béke­beli értékű illetménynek aranykorona értékre átszámítására nincs szükség, mert az már amúgy is a békebeli aranyértéknek felel meg; miért is az illetmény eme része tekintetében az 1926. évi XVI. t.-c. 4. §. 3. bekezdésében és a 93.736/ 1926. P. M. sz. rendelet 1. és 5. §-aiban előírt átszámításnak nincs helye; hanem ez az át­számítás csak a békebeli illetményeket meg­haladó és a pénzromlás idejében felemelt illet­ményekre alkalmazható. Vétel. 45. A mag csíraképességében való megtévesz­tés a magánjogi csalás fogalma alá esik s így a hat havi elévülési idő nem nyer alkalmazást. (P. IV. 2753/1928. sz. a. 1929. január 16-án.) A felperes arra alapította kártérítési kerese­tét, hogy az alperestől vásárolt vetőmagvakra vonatkozólag, amelyeket tovább eladott, ezen vevőjének engedményese által ellene indított perben bebizonyult, hogy azok csiraképtelenek voltak. A fellebbezési bíróság mellőzve a vetőmag­vaknak az alperes által vitássá tett azonossága megállapítását és az alperes egyéb kifogásainak elbírálását, azon az alapon utasította el a fel­perest a követelésével, hogy az árú meg nem felelő voltára alapított kifogása a K. T. 349. §. 2. bekezdése értelmében elévült. Ez az állásfoglalása azonban téves. Az 1895 : XLVI. t.-c. 3. §-ának d) pontja sze­rint kihágásának minősül mezőgazdasági termé­keknek, vagy cikkeknek — amelyek körébe a törvény végrehajtása iránt kibocsátott 38.286/ 1896. számú földmívelésügyi miniszteri rendelet 2. §-a értelmében a gazdasági vetőmagvak is tartoznak — oly elnevezés- vagy megjelöléssel forgalombahozatala, amely azokat természetük szerint meg nem említi: az említett rendelet 5. §-ának f) pontja szerint pedig ily megítélés alá esik azoknak megromlott vagy használati érté­kükben megfogyatkozott állapotban minőségük tekintetében való megtévesztésére alkalmas el­nevezés vagy megjelölés alatt való forgalomba hozatala is. Ugyanezen rendelet 8. §-ának 6. pontja továbbá előszabja, hogy a vetőmagvak csakis a mag tisztaságának, úgyszintén csirázó­képességének százalékban való határozott meg­jelölése mellett hozhatók forgalomba,

Next

/
Oldalképek
Tartalom