Kereskedelmi jog, 1929 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1929 / 3. szám - A Kúria munkaügyi tanácsának 1928. évi gyakorlata

92 KERESKEDELMI JOG 3. sz. A csődtörvény keretében kevés mondanivalónk van. A 6 havi megtámadási határidő praekluziv terminust jelent, amely határidő letelte után az utólagos jóváhagyással megindított csődtömegtámadási per elévül Ez megfelel a Kúria eddigi gyakorlatának is. — Az engedményes elleni megtámadási perben nem elég azt bizonyítani, hogy az engedményező bírt tudomással a fizetés megszüntetéséről, hanem azt is bizonyítani kell, hogy az engedményes a jogszerzéskor tudta, hogy a jogcselekmény a hitelező kijátszására történt (P. VII. 4370,1928. sz. K. J. 11.). — Megfelel az eddigi gyakorlatnak az a döntés is, hogy fizetések megszüntetése megtámadási jogalapul csak kereskedőknél szolgálhat. (P. VII. 3967/1927. K. J. 4.). A váltójog körében szintén kevés érdekes határozatot találunk. A Kúria kimondta, hogy az óvás felvételi idő betartása nem érvényességi kellék. Ha tehát az adós az ellen nem tiltakozott és érdemben nyilatkozott, az óvás hatályosan vétetett fel. (P. VII. 497/1927. sz. K. J. 1.). A váltólegitimáció körében a Kúria megismételte egy nem rég hozott ítéletét, mely szerint az óváslevélnek tévedése (megbízott ügyvédnek váltóbirtokosként való szereplése) nem hat ki a váltó legitimáció kérdésére (P. VII. 4492/1927. sz. K.' J. 4.). > A Kúria munkaügyi tanácsának 1928. évi gyakorlata. Irta: Dr. Berezel Aladár, ügyvéd. Az alábbi cikk keretében a Kúria II. tanácsának főleg a magánalkalmazottak nyugdíjpereiben követett tavalyi gyakorlatát kívánjuk ismertetni. Az 1927. év végén és az 1928-as év folyamán került a Kúria abba a helyzetbe, hogy az 1926. évi augusztus hó elsején életbeléptetett 1926 : XVI. t.-c. egyes intézkedései tekintetében határozataiban érdemileg állást foglalhasson, részint a törvény alkalmazását, részint annak magyarázatát, részint a törvénypótló s kiegészítő határozatok meghozatalát illetően. A törvény életbeléptetésekor a helyzet az volt, hogy az akkor folyamatban levő s a Kúria előtt fekvő nyugdíjátértékelési perekben a Kúriának a fellebbezési bíróságok ítéleteit rendszerint fel kellett oldani a törvény 4. §-ában előírt ténykörülmények s esetleg a 3. §-ban statuált arányszám nagyságának tisztázása végett. A feloldások folytán ezek az ügyek visszakerültek a fellebbezési bíróságokhoz s így csak hosszabb idő múlva jutottak ismét vissza a Kúriához és bár már az említett feloldó határozatok maguk is többé-kevésbbé érdemi állásfoglalásokat tartalmaznak, szoros értelemben vett érdemi döntéseket akkor hozhatott a Kúria, amikor vagy a feloldás folytán hozott, vagy a törvény életbeléptetése után indult új perekben hozott fellebbezési bírósági ítéleteket bírálta felül. Ez pedig az 1927. év vége felé s az 1928-as év folyamán következett be. Közhelyek leírásától lehetőleg tartózkodunk s így csak futtában mutatunk rá arra, hogy az 1926 : XVI. t.-c. egyike a legszerencsétlenebb magyar törvényeknek. (Már keletkezésekor elnevezték ,,devalorizációs" törvénynek és törvénynek „a valorizáció ellen".) Amit Dr. Gallia Béla kúriai bíró a Kereskedelmi Jog 1929. évi jubiláris számában megjelent rendkívül értékes tanulmányában1 a törvény 4. §-ának 4. bekezdéséről mond, hogy t. i. „Ennek a törvényes rendelkezésnek a története valóságos tragikum", az nemcsak az említett részletintézkedésre, hanem — en bloc — az egész törvényre is megáll. Az ismertetett és kiemelt rendelkezés szimbóluma is a törvénynek. Ugyanígy vonatkoztathatók az említett tanulmányok a nyugdíjtörvény ismertetett §-át minősítő attribútumai magára az egész törvényre is „kiáltó igazságtalanság", „kegyetlen rendelkezés" stb. Törvény, amely a bírói gyakorlat fa szokásjog ellen) készül. Törvény, mely elfelejtkezik arról, hogy a nyugdíjfizetési kötelezettség quasi tartási kötelem és célja, mint minden tartási kötelemnek, az, hogy a tartásra jogosított megélhetését lehetővé tegye. Törvény, amely elfelejtkezik arról is, hogy a nyugdíj munkaviszonyon alapuló követelés, amely nemcsak a befizetett nyugdíjjárulékokért illeti meg a nyugdíjast, hanem a végzett munkáért s azért is, mert fizetésének megállapítását és fölemelését állandóan befolyásolta az a hipotézis, hogy a tisztviselőnek nem kell tartalékolni késő korára, arra nem szorul rá, mivel nyugdíjat fog kapni. Törvény, amelynél a vállalatok még a legteljesebb vagyonátmentés következményeit (116% arányszám) is kiparirozhatják az ú. n. jövedelmezőségi kimutatással. A vállalatnak a vagyonhoz viszonyított kisebb jövedelmezősége ugyanis korlátozza a nyugdíjak megfelelő fölemelését. Ezzel szemben viszont a vállalat esetleges fényes jövedelmezősége a vagyonnal szemben a nyugdíjasok javára figyelembe nem vehető. Törvény, amely az 1914 utáni fizetésemelkedésekre nincs tekintettel, pedig az a körülmény, — amint ezt irfen kiváló jogászok is megállapították, — hogy a vállalatok egész a törvény életbeléptetéséig külön kimutatták a tisztviselők törzsfizetéseit, bizonyítja, hogy maguk is ezt tekintették annak a biztos bázisnak, amelyre a koronaromlás következményeinek eltüntetése után az érdekeltek javadalmazásait felépíthetik. Beszéljünk mi is a 4. §. 3. és 4. bekezdéseiről, s az ezek alapján fizetendő havi 1 és 2 pengős főtisztviselői (!) nyugdíjakról? A törvény szociális horizontján kívül, formai szempontból is tökéletlen alkotás. Sok helyen homályos és hézagos intézkedést tartalmaz. Buffon szerint a stilus az ember. Ez a mondás áll az 1926 : XVI. t.-c.-re is, különösen, ha az ember szót az emberiessel helyettesítjük. Azokon a helyeken (péld. 4. §. 2. bekezd.), ahol taxatív felsorolás kellene, exemplifikativ felsorolást tartalmaz. A kérdések egész sorát nem rendezi. (L. péld. a 15. §. utolsó bekezdését; itt a kérdés elbírálását [nyugdíjas helyzetét csőd vagy kényszeregyezség esetén] igazságügymíniszteri rendeletre bízza; a rendelet még ma — több mint 2 és fél év után — sem jelent meg.) 1 „A szerződéses nyugdíj átértékelése."