Kereskedelmi jog, 1928 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1928 / 1. szám - Dr. Katona Gábor: A csődtörvény kézikönyve [Könyvismertetés]

Í8 KERESKEDELMI JOG 1. sz. Nem követelhet ellenben .kártérítést a vevő oly esetben, midőn az üíívlettől való elállást választotta. Már U'dig az elsőbiróság Ítéletében előadott, a fellebbezési bíróság által is elfogadott és a feliílviztsgálali) kérelemben meg nem támadott tényállás szerint a vevő levelében kijelentette, hogy alperesek átadási késedelme folytán a vételtől eláll és az alperesektől a vételárelől ;get, valamint az áru szállítására nekik átadott zsákokat viszszaköveteli. Ugyanezen alapon indította keresetét is, melyben az ügylettől elállás tényelőadásávál a vételárelőlegnek és a zsákoknak visszaszolgáltatását, vagyis az előbbeni állapot helyreállítását követelte az alperesektől. A felperes tehát a per előtt is és a perben is kártérítési igény támasztása nélkül kijelentette, hogy az ügylettől eláll. így tehát a lentebb kifejtettekre tekintettel, az ügv'lettől valló elállás mellett egyszersmind kártérítésre igényt nem larthat. Nem sértptte meg tehát az anyagi jogot a fellebbezési biróság azzal a döntésével, hogy a felperest közvetítési díj megtérítése iránti keresetével elutasította. Vasúti fuvarozás. 12, A vasút elleni igényt csak a feladó, nem pedig megbízottja érvényesítheti. (Kúria P. VII. 2335/1927. sz. a. 1927 nov. 22-én.) Indokok: Ugy a V. Ü. Sz. 99. §-ának 1. pontja, mint a N. E. 26. cikkének 1. pontja szerint a fuvarozási szerződésből eredő jogoknak — amilyen a jelen perbeli is — a vasút ellen való érvényesítésére csak az van jogosítva, akit az áru feletti rendelkezési jog illet. Felperes a címzett rendelkezési jogosultságának beálltát nem vitatván, az áru feletti rendelkezési jog a feladót illeti. Az e tekintetben a V. Ü. Sz. 61. §-ának 3. pontja, illetve a N. E. 8. cikkének 3. pontja érielmében egyediül irányadó fuvarlevél szerint kétségtelen, hogy felperes a megbízotti viszony feltüntetésével adta fel az árul. A fuvarlevél tartalmának helyes értelmezésével állapította meg tehát a fellebbezési biróság azt, hogy felperes az áru feladójának nem tekinthető, hanem a tulajdonképpeni feladó a H. Sch. et Söhne rég volt: következőleg helyes következtetéssel jutott a fellebbezési biróság annak a megállapítására is, hogy felperes, akit az áru feletti rendelkezési jog meg nem illet, a fuvarozási szerződéiből eredő jogokat a vasút ellen érvényesíteni jogosítva nincsen. Gazdasági lehetetlenülés. 13. Az anyagi jog szerint az eladó felszabadul a teljesítés kötelezettsége alól, ha a szolgáltatás a szerződés megkötése és a szolgáltatás esedékessége közötti időben hibáján kivül oly körülménynél fogva, amelyért nem felelős, reá nézve gazdaságilag lehetetlenné vált. (Kúria P. IV. 6357/1927. sz. a. 1927 nov. 24-én.) Indokok: Már pedig az alperesi szolgáltatás megkezdését, vagyis a felperesnek az alperesi erdőbe bevezetését, amely az 1919. évi november hó 7-én kelt, 3. jelű kötlevél szerint «késedelem nélkül* volt foganatosítandó, a m. kir. Kúriának a méltányosságra és az élet felfogására alapított megítélése szerint az erdőterületnek a kötlevélben is kiemelt ellenséges megszállására figyelemmel, nem lehet előbb esedékesnek tekinteni, mint legfeljebb ugyanezen évi november hó 25-én, vagyis azon a napon, amelyen a felperesnek saját előadása szerint az alperes a vételi szerződéstől elállását kijelentette, ekkorra pedig az erdő faállományának a vételi szerződésben megszabott vételárrészletek ellenében való átadása az alperesre nézve gazdaságilag kétségtelenül lehetetlenné vált annak következtében, hogy a magyar korona nemzetközi árfolyama, amely a vételi ügylet megkötésének napján: 1919. évi november hó 7-én 6.00 volt, november hó 25-éig 4.50-re szállott alá és igy az erdőért járó vételár máris elvesztette értékének egynegyedrészét; további nagymértékű értékvesztesége pedig következtethető volt abból, hogy a magyar korona árfolyamának folytatólagos csökkenése az imént lezajlott politikai és gazdasági válság következményeként jelentkező eddigi zuhanásából előrelátható volt és hogy a vételár egyes részletei csak jóval később, a szerződésben kétévi időtartamra beosztott fizetési határnapokon voltak esedékesek. A szerződésnek az eredeti feltételek mellett teljesítése tehát az alperes részére az anyagi romlásának határán álló és a vételi szerződés megkötésekor előre nem látható súlyos anyagi veszteséggel, a felperes részére pedig alaptalan gazdagodással járt volna. Váltó. 14. A váltó lejárata előtt fizetett kamatok tekintetében az 1877:VIII. t.-c. 9. § a) pontja irányadó, vagyis, hogy a kamatkorlátozások váltókövetelésekre nem vonatkoznak s igy nem alkalmazható az 5. § sem, vagyis, hogy a törvényesnél magasabb kamatfizetés nem vonható le a tőkéből. (Kúria P. VII. 9349/1926. sz. a. 1927 okt. 25-én.| (Kihird. nov. 17-én.) Indokok: Ami pedig a kamatok kérdését illeti, külön megítélés alá esik a váltó lejárata előtti időre elszámolt és a lejárat utáni időre követelt kamat. A váltótörvény 50. §-a értelmében a váltóbirtokos a váltókötelezettől a ki nem fizetett váltóösszeg után a lejárattól számítandó 6% kamatot igényelhet csupán; ennél nagyobb kamat tehát váltó alapján a váltólejárattól még akkor sem követelhető, ha a magasabb kamat szerződéssel köttetett ki. Csak az 1923:XXXIX. t.-c-ben megbatározott u. n. kárkamat cimén követelhet a váltóhitelező a lejárat után késedelmes adóstól — a törvényben meghatározott feltételek fenforgása esetén — nagyobb kamatot, a jelen esetben azonban — lényegileg idegen valuta követelésről lévén szó — a törvény 4. §-ára tekintettel a felperest kárkamat nem illeti. A váltó lejárata előtti időre vonatkozó kamat kérdésében a fellebbezési biróság által megállapított tényállás szerint, a felek az ügylet létrejötte alkalmával 20% kamatban egyeztek meg. Az alperesek megtámadják ugyan ezt a tény állást, mint helytelen mérlegelés alapján létrejöttét, továbbá mint iratellenest, végül pedig anyagi jogszabálysértés cimén azt vitatják, hogy az ügylel létrejöttekor kiállított 2. a. okirat 8%-os