Kereskedelmi jog, 1928 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1928 / 8-9. szám - Utólagos valorizáció és "Treu und Glauben" - Részvényelővételi jog az uj lengyel részvényjogban
8-9. sz. KERESKEDELMI JOG 147 a fellebbezési bíróságnak az a döntése is, hogy a felperest megillető végkielégítés összegének a megállapítása szempontjából a felmondási idő a felperes tényleges szolgálati idejéhez hozzászámítandó. De helyes a fellebbezési bíróságnak az a döntése is, hogy a felperes által az alperes szolgálatában az 1919. év ősze előtt töltött szolgálati idő a végkielégítés megállapításánál számításba nem vehető. Az 1910/1920. M. E. rendelet 3. és 9. §-ainak a rendelkezése szerint ugyanis a végkielégítési öszszeg megállapításánál az alkalmazottaknak csak az az utolsó szolgálati ideje vehető számításba, amely idő alatt az alkalmazott megszakítás nélkül vagy legalább egy évnél nem hosszabb megszakítással állott a munkaadó szolgálatában. A megállapított tényállás szerint pedig felperes 1919. év őszétől 1921. évi július hó 15-ig — tehát több, mint egy évig — nem az alperesnél volt alkalmazva. Felperes a fellebbezési bíróság által megállapított ezt a tényállást a felülvizsgálati kérelmében megtámadta ugyan, a m. kir. Kúria azonban ezt a támadást alaposnak nem találta. A nem vitás tényállás szerint ugyanis felperes 1919. év őszétől 1921. év július 15. napjáig a X. r.-t.-ból és az alperes r.-társ. egyes igazgatósági tagjaiból alakult alkalmi egyesületnek a -i fakitermelő vállalatánál volt alkalmazva. Nem vitás az sem, hogy a X. r.-társ. részvényesei részben mások, mint az alperes r.-társ. részvényesei. A szintén nem vitás tényállás szerint továbbá felperest a F Ö. alperesi egyik igazgató és az alkalmi egyesület tagjával történt megbeszélés alapján az alperes egyik alkalmazottja kérdezte meg, hogy hajlandó-e a vállalathoz kimenni, amire felperes önként nyilvánította ki készségét. Mindezekből a tényekből pedig a fellebbezési bíróság helyes következtetéssel állapította meg, hogy az említett fakitermelő vállalat nem az alperes cég vállalata volt, —- hogy a között és az alperes cég üzlete között a gazdasági egység sem forgott fenn, s felperest nem az alperes cég rendelte ki a vállalathoz szolgálattételre; tehát felperes a fent megjelölt időben nem állott az alperes szolgálatában. Ezekkel szemben nem foghat helyt felperesnek az az érvelése, hogy a szolgálati viszony folytonossága, mivel alperes neki fel nem mondott, meg nem szakadt; mert felperes a távozásával önmaga szüntette meg a szolgálati viszonyát az alperessel. Nincs jelentősége továbbá a felperes amaz állításának sem, hogy ő azt hitte, hogy a fakitermelő vállalat az alperes vállalata, s a neki tett ajánlatot vissza nem utasíthatta, mivel különben állásából elbocsátásától kellett tartani; mert felperes maga sem állit oly tényt, melyből azt lehetne megállapítani, hogy az állítólagos tévedését alperes okozta, vagy hogy az alkalmazás elfogadására alperes kényszeritette. Helyes a fellebbezési bíróságnak az a döntése is, hogy az alperes által a kereskedelmi utazói részére az utazás tartama alatt űzetett élelmezési költség az utazók munkabéréhez hozzászámítandó fizetés természetével bíró illetmény volt. A táplálkozás ugyanis a létfentartás által megkívánt elsőrendű általános életszükséglet, mely nem az utazás folytán merül fel, hanem anélkül is kielégítésre szorul. Az alperes által az utazói részére fizetett élelmezési költség tehát nem az utazási költség megtérítésének, hanem az általános emberi szükséglet kielégítéséhez való hozzájárulásnak a természetével bír, s ennekfolytán a fizetés kiegészítő részének tekintendő. 116. Nincs alapos ok arra, hogy az alkalmazott a szolgálati viszonyt azonnali hatállyal felbontsa, ha a főnök csupán erélyesebb rendreutasitást alkalmaz, amelyet tiszteletlen viselkedésével az alkalmazott hívott ki. (Kúria P. II. 5921/1927. sz. a. 1928 június 22.) Indokok: Az 1884:XVII. t.-c. 95. §-ának a) pontja értelmében a segéd felmondás nélkül azonnal kiléphet, ha az iparos vagy helyettese őt vagy családja tagját tettleg bántalmazza, ellene vagy ellenük becsületsértést követ el. Az irányadó tényállás alapján azonban a felperest azonnali kilépésre feljogosító és alperes által elkövetett becsületsértés meg nem állapitható. Ugyanis felperes, ki az alperes cég egyik tagjának, T. S.-nak testvéröccse, 1921 november hó 20. óta előbb mint tanonc, utóbb mint segéd volt az alperes cégnél alkalmazva. Nem vitás, hogy felperes és cégtag fivére között 1926. év eleje óta feszült volt a viszony és csak az üzleti érintkezésre szorítkozott; továbbá, hogy 1926. évi május hó 15-én T. S. két vevőt felpereshez utasított azzal, hogy vegye fel a rendelést és a kisasszony vegyen mértéket, hogy a vevőknek rendelés nélkül való távozása után alperesi cégtag halkan kérdőre vonta felperest, hogy miért nem történt rendelés, — és mikor felperes megokolta, hogy az alperes által megjelölt áron más anyagot nem mutathatott, a vevők pedig azt nem találták jónak, alperes cégtag azt mondta, hogy felperesnek az volt a kötelessége, hogy a rendelést fölvegye; mire felperes felugorva, hangosan azt felelte: „Nem hagyok magamon lovagolni." Erre alperes cégtag felperest az irodába hívta, de mivel oda nem ment, az iroda ajtajából a személyzet hallatára azt mondta neki: ,.Vegye tudomásul L. ur, hogy nálamnál nagyobb urat nem ismerek és ha nem követi utasításaimat, el van bocsátva, kiteszem a szűrét.'* Felperesnek arra a kijelentésére pedig, hogy ,,az ő szűrét nem lehet kiteni", alperesi cégtag azt felelte, hogy „igenis kiteszi a szűrét, mert felperes is olyan senki, mint a többi alkalmazott, el van bocsátva, de felmondási idejét töltse ki." Ezen szóváltás után körübelül 10 perc múlva felperes az üzletből távozott, oda vissza nem tért és alperes cégnek felmondó és őt a felmondási idő kitöltésére felszólító levelét el nem fogadta. Felperes tanári képesítéssel bíró, tehát mindenesetre magasabb intelligenciájú ember, aki még fivére részéről is simább bánásmódra tarthat igényt, de másrészt tekintve, hogy felperes és fivére között már uj év óta feszült viszony állott fenn, ugy, hogy csak üzleti érintkezésre szorítkoztak, ami a köztük fennálló szolgálati viszony következtében már a helyzet természetellenességénél fogva is alperesi cégtagban bizonyos elkeseredést válthatott ki: tekintve, hogy alperesi cégtagnak főnöki jogköréből folyó és bántó él nélkül tett halk hangú szemrehányására felperes haíigosan és indulatosan, tehát a szolgálati fegyelmet sértő módon és formáhan jelentette ki, hogy ..nem hagy magán lovagolni", — amivel a főnök iránti köteles tiszteletet és udvariasság határait elsőizben ö lépte át és a főnök irodába hívó felszólításának sem tett eleget: ily előzmények mellett az alperesi cégtagnak ama kijelentését, hogy „kiteszi feperes szűrét" és I hogy „felperes épp olyan senki, mint a többi al