Kereskedelmi jog, 1928 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1928 / 8-9. szám - Utólagos valorizáció és "Treu und Glauben" - Részvényelővételi jog az uj lengyel részvényjogban

8-9. sz. KERESKEDELMI JOG 141 katedráját másnak kellett átengedni, a kormány Kuncz Ödönt, a Közgazdasági fakultás tanárát hivta meg a kereskedelmi jogi tanszékre. Nekünk, kihez Kuncz Ödön oly közel áll, ki lapunknál kezdte bontogatni tudásának fiatal szárnyait; ki lapunkat éveken át szerkesztette, s részvényjogi cikkeinek nagy részét nálunk publikálta, s aki a Kereskedelmi Jogot mindig önmagához tartozónak tekintette; nekünk nem kell Kuncz Ödönt méltatni. A Kereskedelmi Jog 25 éves története jórészben egybeesik Kuncz Ödön fejlődésével. És mi boldog elégedettséggel állapítjuk meg, hogy a Kereskedelmi Jog negyedszázados évfordulója egybeesik az ő tanári meghivatásával. Kuncz Ödön ma kétségkívül a leghivatottabb e katedra betöltésére. Nagy műveltsége, nyelvtudása, irodalmi és kodiíikátori készsége és rátermettsége már régóta megszerezték neki a kormány bizalmát, melynek évek óta par excellence hiteljogi kodifikátora. Mint ilyen a Kereskedelmi Törvény reformjának előkészítésén kívül az Aranymérleg rendeletét és Bálás P. Elemérrel együtt a Tisztességtelen versenyről szóló törvényt szerkesztette s elkészítette a Részvényjogi törvénytervezetet. Években fiatalon, de tudásban öregen jutott a Pázmány Péter egyetem hiteljogi katedrájára, melyet bizonyára elődjéhez méltóan fog betölteni. sz. I. Utólagos valorizáció és „Treu und Glauben". Tudvalevő, hogy a német bíróságok valorizáló gyakorlata — az 1925-iki törvényt, illetőleg az 1924-iki III. Steuernotverordnungot megelőzően — legfőképpen a BGB. 242. §-án épült fel, amely szerint: „der Schuldner ist verpflichtet, die Leistung so zu bewirken, wie Treu und Glauben mit Rücksicht auf die Verkehrssitte es erfordern." Ez a Treu und Glauben-paragrafus volt a német valorizációs judikatura alapja, amely természetesen módot nyújtott arra, hogy a bíróságok a valorizáció kérdését úgyszólván teljes szabadsággal, minden igazi megkötöttség nélkül rendezzék. Ez a paragrafus, amely tulajdonképpen csak jogszabályai kai mazúsi princípium, a valorizációs judikaturában jogszabállyá lépett elő. Érdekes és igen gyakran felmerülő kérdés, hogy névértékben kiegyenlített tartozások valorizálása, tehát az u. n. utólagos valorizáció mily esetekben, milyen előfeltételek mellett foghat helyt. A német valorizációs törvény nem szabályozza a valorizációs probléma minden ágát, hanem tág teret enged az életbeléptekor már kialakult judikatura továbbfejlesztésének. A következőkben a Reichsgericht három, az utólagos valorizáció kérdését tárgyazó döntését ismertetjük; valamennyinek indokolásában a Treu und Glauben a verbum régens.*) Az egyik esetben (IV. 171/1927.) felperes 1922 januárjában 1,500.000 márka készpénzkölcsönt nyújtott az alperesnek, amelyet ez utóbbi felerészben 1922 júliusában, felerészben 1922 augusztusában fizetett vissza. Felperes 1925-ben inditott keresetet utólagos valorizáció iránt; keresetét a Reichsgericht elutasította. Az elutasítás indokainak lényege az, hogy felperes — a külfölddel is üzleti összeköttetésben álló gépgyár — 1922 augusztusában, amikor alperes a kölcsön vissza*) Mindhárom közölve a Das Recht (a ZentraU blatt für Handelsrecht melléklete) 1928. évi 1. számában. fizetését eszközölte, tisztában kellett, hogy legyen azzal, miszerint az általa nyújtott kölcsön összegének — aranyértékben — csak mintegy egynegyed részét kapja vissza. Ennek dacára a fizetést ellenmondás, illetőleg bármiféle jogfenntartás nélkül elfogadta és semmi olyan nyilatkozatot nem lett. amelyből alperes arra következtethetett volna, hogy valorizációs igényt kiván vele szemben érvényesíteni. A bíróság ugy találta, hogy a felperes részéről ezen tényállás mellett, három év elteltével érvényesített valorizációs igénynek a méltányosság figyelembevételével nem adható hely. Másik esetben (IV 233/1927.) ugyancsak készpénzkölcsönről volt szó, amelyet felperes 1915/16 telén nyújtott az alperesnek üzleti célokra s amelyet ez utóbbi — a kölcsönszerződésnek megfelelően — 1921 áprilisában fizetett vissza. Felperes 1926 márciusában inditott pert utólagos valorizáció iránt anélkül, hogy — a kereset benyújtását közvetlenül megelőző felszólitástól eltekintve, — ezen igényét a közbeeső öt év lefolyása alatt bármikor emiitette volna. A Reichsgericht, jóllehet a lenntartásnélküli elfogadást — állandó gyakorlatának megfelelően — nem tekinti a valorizációs igényről való hallgatólagos lemondásnak, felperest keresetével mégis elutasítja, mert: a Treu und Glauben szem előtt tartásával alperest az adott körülmények között a valorizált fizetés kötelezettségével sújtani annál kevésbé lehet, mivel mindkét fél rendezett viszonyok között él és a szolgáltatás és ellenszolgáltatás közt mutatkozó értékkülönbözet (1:13!) nem oly jelentékeny, hogy az egyéb körülményekkel szemben erészben irányadó lehetne. A harmadik esetben (VI. 139/1927.) a Reichsgericht helyt adott az utólagos valorizáció iránti keresetnek. Felperesek követelése ez esetben 1918ból származott, azt alperes 1922-ben „fizette ki", felperesek ujabb keresetüket 1926 márciusában nyújtották be. Alperes azt a kifogást, hogy a kereset elkésett, csak a felülvizsgálati kérelemben hozta fel, ennek azonban a Reichsgericht nem adott helyt, mert — mint indokolásában mondja —• annak kivizsgálása, hogy az utólagos valorizálás iránti kötelezettség kimondása a felek helyzetére és az eset egyéb körülményeire való tekintettel, a méltányosságnak megfelel-e, — a „Tatrichter" feladata; az erészben a felülvizsgálati kérelemben felhozott körülmények mérlegelése tehát nem tartozik a felülvizsgálati bíróság hatáskörébe. Ellenben leszegezi a Reichsgericht, hogy felperesek a pénz értékében 1918 és 1922 között beállott óriási csökkenés folytán az ügyletből kifolyólag oly jelentékeny kárt szenvedtek, hogy alperes 1924 végén vagy 1925 elején, — amikor a Reichsgericht gyakorlatában kialakult a jogszabály, hogy fenntartás nélkül elfogadott teljesités ellenére is hely adatik az utólagos valorizációra irányuló keresetnek, — nem lehetett többé abban a hiszemben, hogy felperesek ezen jogukat nem kívánják érvényesíteni. F. B. X Részvényelővételi jog az uj lengyel részvényjogban. A rendeleti uton szabályozott uj lengyel részvényjogot ismerteti az Ostrecht f. évi májusi számában W. Hawlitzky, a breslaui OsteuropaInstitut asszisztense. Az alapos és minden részletre kiterjedő cikknek ezúttal csak a részvényelővételi jogra vonatkozó részét ismertetjük, amely kérdés nagy fontosságánál fogva hosszú idő óta, bel- és