Kereskedelmi jog, 1928 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1928 / 8-9. szám

8—9. sz. KERESKEDELMI JOG 131 specialitása felé haladnak és éppen a magyar jogtörténeti fejlődés szempontjából érdekes dokumentuma ennek a haladásnak az adóssági követelések elsőbbség végetti betáblázásáróí szóló 1840. évi XXI. t. c. Ide iktatom ennek a majd kilenc évtized előtti törvénynek 6. $-át, amely a következőképpen szól: ^Jövendőre a betáblázásból származó kielégítési elsőbbség az adósnak csak ingatlan javaira terjed. Ingójavakra betáblázást intézni, vagy az ingatlanokra történt betáblázásnak erejét ingókra is kiterjeszteni ezentúl soha semmi szin alatt nem lehet*. Az emiitett törvény 14. §-a pedig a következőket tartalmazza: «Szabad királyi városokban ily általános betáblázásna'k jövendőben helye nem lehet, hanem a hitelező köteles ezentúl a betáblázás alkalmával mindenkor különösen kijelelni adósnak azon vagyonát, amelyre a betáblázást intézni akarja és midőn a betáblázás erejét annak minden ingatlan javaira is ki akarja terjeszteni. . ., azokat mind egyenként és különösen megnevezve jelelje ki, mert amit meg nem nevezett, arra nézve a betáblázás neki elsőbbséget nem ad . A publicitás mellett ez a specialitás a telekkönyvi jognak egyik alapvető elve. Erre a specialitásra épült az 1927. évi XXXVII. t.-c. a jelzálogjogról és ennek a specialitásnak tüzetesebb körülírása egyik legnehezebb problémája az ingójelzálogjogról szóló törvényjavaslatnak. Miért fontos a hypoteca specialitása a generálhassál szemben? Azért, mert a zálogjog célja, hogy abból a hitelező magát követelése erejéig kielégíthesse. Ez a kielégítés azonban csak akkor történhet meg, tehát a zálogjog célját csak akkor töltheti be, ha a zálog tárgya az árveréskor tényleg megvan. f>zt a megléteit pedig csakis a zálogtárgy egyedi megjelölése biztosithatja. Eszerint komoly zálogtárgy és megfelelő biztosíték csakis a speciális zálogtárgy lehel. Szladits tanár ur megjegyzéseinek további során koncedálja azt, hogy az ipari záloglevelekről szóló törvényben zálogként lekötött ín(jóságokra a zálogleveleket kibocsátó intézetnek "tulajdonképpen nem is zálogjoga van, hanem puszta elsőbbségi joga». De mert a törvény mindenütt zálogjogról beszél, azt hiszem, hogy ezzel a kijelentéssel Szladits tanár ur is elismeri, hogy a generalitás és specialitás kérdése nem teoretikus, hanem nagyon is gyakorlati kérdés. Kinek árthat a specialitás hiánya az ipari zálogleveles kölcsönöknél? Szladits tanár ur véleménye szerint sem a hitelezőnek, sem a forgalom érdekének, sem az adós vállalatnak nem árt. Az én véleményem szerint azonban ugy a hitelezőnek, mint a forgalom érdekének, mint az adós vállalatnak árthat. A jelzálogos hitelezőnek Szladits tanár ur szerint azért nem árt, mert hiszen éppen az ő érdekében van, hogy a törvény neki minden más hitelezővel szemben mindennemű végrehajtás esetére elsőbbséget biztosit. Azonban ennél a megállapításnál igen fontos gyakorlati szempontok maradnak figyelmen kivül és talán én mondhatnám azt, hogy ez a megállapítás eléggé teoretikus. Igaz ugyan, hogy a törvény szerint a jelzálogadós köteles üzemét a rendes gazdálkodás szabályainak megfelelően folytatni, a zálogfedezet fenmaradásáról gondoskodni és általában mindentől tartózkodni, ami a jelzálogos hitelező kielégítési jogát veszélyeztetné, vagy csorbítaná. Ez azonban csak akkor fog gyakorlatilag bekövetkezni, ha az üzlet rendes menete kellő prosperitással jár. De ha pl. a gyártott áruk minőségileg nem sikerültek, ha azok kelendősége bármely oknál fogva csökken, ha a bevezetett uj gyártási mód nem mutatkozik rentábilisnak, ha a szakma krízise folytán a hitelezett követelések egy része elvész stb. stb., az adós vállalat ugyan üzemét a rendes gazdálkodás szabályainak megfelelően folytatta, tehát törvényszerű kötelezettségeinek mindenben eleget tett és mégsem tudta a zálogfedezet csorbittatlan fenmaradását biztosítani. Ebből is látszik, hogy az 5. §-nak hivatkozott rendelkezései mily belső ellentmondást tartalmaznak és hogy ezek a rendelkezések csak cum grano salis érthetők. Igen érdekes a jelzálogtörvény 32. és 33. §-ajban foglalt rendelkezéseknek szembeállítása az ipari záloglevelekről szóló törvény ama rendelkezéseivel, amelyek a fedezet biztonságát hivatottak garantálni. Amíg ugyanis a jelzálogtörvény emiitett szakaszai a legmesszebbmenő módon védik a hitelezőt a jelzálog romlása és a fedezet biztonságának csökkenése esetére, addig az 1928. évi XXI. t.c. ezirányban semmiféle rendelkezést nem tartalmaz. Sőt a törvény 2. §-ának ama rendelkezése, hogy a jelzálogi fedezet akkor teljes, ha a jelzálogul lekötött vállalati vagyon értéke a hitelező intézet alapszabályaiban meghatározott becslés szerint a kölcsön tőkéjének legalább háromszorosát teszi, gyakorlati szempontból a legnagyobb mértékben aggályos. És pedig azért, mert hiányzik a törvényben a rendelkezés arra vonatkozólag, hogy a fedezet számításánál mily arányban lehetnek egymással egyrészt az ingatlanok és oly stabil értékék, amelyekre a hitelező intézet igazi jelzálogjogot szerez, másrészt a fluktuációnak alávetett vagyontárgyak, amelyek esetleg a leggondosabb üzletvezetés esetén is konjunkturális vagy egvéb, a vállalat vezetőségének fel nem róható okból elfogvtak. A 2. §. rendelkezései mellett a hitelező intézet fogja elsősorban megérezni a jelzálogi fedezet specialitásának hiányát, hacsak ezen a hiátuson nem segítenek az intézeti alapszabályok azzal, hogy