Kereskedelmi jog, 1928 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1928 / 7. szám - A csődönkívüli megtámadáshoz való igény határairól

7. sz. KERESKEDELMI JOG 121 Sőt e téren bizonyos visszaesés is tapasztalható. Az Optk. 953. §. két tételt tartalmaz; az első a közönséges ajándékozást, a második a hitelezők kijátszása végett az ajándékozó és ajándékozott összejátszásán alapuló ajándékozást, ill. ezek megtámadását szabályozza. A két esetet tehát világosan megkülönbözteti egymástól. Oly előkelő mű, mint a Stubenrauch-féle kommentár, az 1884 után megjelent kiadásaiban arra az álláspontra helyezkedik, hogy az Anfecntungsordnung a 953. §. mindkét esetét hatályon kivül helyezte, mikor a vele ellenkező, ill. általa szabályozott kérdéseket érintő korábbi jogszabályokat anullálta. Ez határozott visszafejlődés. Nézetem szerint ez téves. Más az ingyenes szerző törvényes szavatosságának az alapja, oka, főleg célja és ismét más a fizetésképtelenségi joggal kapcsolatos megtámadásé. Az egész magánjog rendszerén végigvonul az a méltányosságkövetelte eszme, hogy a visszterhes és ingyenes szerzés colliziója esetén az utóbbi az előbbinek engedni tartozik. Összeütközés azonban — miként a fizikai élet világában, ugy itt is — csak együttesen jelenlevők között történhetvén, a magánjogi szabályozás sem megy soha tul az ingyenes szerzéskor már keletkezett visszterhes szerződésből eredő jogok védelmén: az ajándékozott nem felel az ajándékozás idején még fenn nem állott tartozásokért. Mondhatnók, hogy itt a különböző fajsúlyú jogoknak egy bizonyos hierarchiája rendszeresittetett. A magánjogi alaptétel, hogy adós összes tartozásai egyenlően elégítendő ki (vagy pláne érvényesítésük időpontjának sorában) tekintet nélkül a jogcímre, itt abban az irányban szenved módosítást, hogy a különböző természetű jogok nem egyenlően elégitendők ki. A tárgyi jog létesít elsőbbséget. Homlokegyenest ellenkezők ezzel a csődjog szabályai. Az általános magánjog két kardinális tétele, a ,,qui suo iure utitur" és a ,,qui prior tempore" az eredetileg egyenlő jogok között egyenlőtlenséget teremthet. A csődjog, a ,,par conditiót" helyreállítva ezt megszünteti. Tehát megszüntet elsőbbséget, létesít egyenlőséget. Csináljunk ellenpróbát. Nézzük, hogy viselkedett az ingyenes szerzéssel szemben egy oly jogintézmény, mely a par conditio creditorumot nem ismerte el. Ez a „benificium competentiae". Az adós, amennyiben ez által saját iétfentartását nem veszélyeztette, teljesíteni volt köteles minden hitelezőjének, s ez egyes hitelezőnek más adósságait ellen nem vethette; többi hitelezője „par conditio"-járól nem gondoskodhatott. Nem igy az ajándékozott igényével szemben. Is quoque, qui ex causa donationis convenitur, in quantum facere potest condemnatur et quidam is solus deducto aere alieno". Tehát a megajándékozottnak más (terhes) tartozásait ellenvethette, íme tehát a csődigényt semmibe sem vevő jogszabály a megajándékozottat ugyanoly elbánásban részesiti, mint az ajándékozott törvényi szavatosságát megállapító — állítólag csődjogi — szabályok. Nyilvánvaló, hogy a megtámadást szabályozó tételek alapeszméje, hogy a hitelezőknek egyenlő érdeke fűződik a kielégítéshez. Az ajándékozott felelősségét megállapitóé pedig az, hogy ennek és a többi hitelezőknek nem fűződik egyenlő érdekük adós teljesítéséhez. Evileg, tehát az ajándékozott felelőssége, mely akkor is fennáll, ha az ajándékot az akkor teljesenfizetőképes ajándékozótól kapta, nem tartozik a fizetőképtelen adós jogcselekményeinek megtámadását szabályozni hivatott törvénybe. Az az őt megillető, a dogmatika által helyesen kijelölt helyén van a Ptk. 1240. §-ban. Mint a rövid megtámadási határidőt túlélő, a megtámadási jog elenyészte után kisegítő jogszabályt képező tétélt akkor is fenn kell tartani, ha a megtámadásról szóló törvénybe át is vinnők a Cst. 28. §. 1. p.-nak az ingyenes ügyletekre vonatkozó intézkedéseit, mint ezt a külföldi hasonló törvények is teszik. 1 A magam részéről azonban ezt helyesnek nem tartom. Az ajándék megtámadása nem a szoros értelemben vett ,,csődigény megsértésén" alapuló megtámadás volna. S habár Meszlény javaslata még kézirat, mint azt a jogászgyülési záróbeszédében mondotta s igy részletei nem ismeretesek, nem hiszem, hogy akár ő, akár Schreyer Jakab azt a komplikált eljárást, melyet, részletiben különbözően, de mindketten alkalmazni akarnak a csődigény megsértésének eseteire avégből, hogy a par conditio csődönkivül is helyreállittassék, az ajándékozott megtámadására is alkalmazni akarnák. Enélkül pedig az veszedelmes eszköz. Az ajándékozott végre is nemcsak jóhiszemben volt a szerzéskor, hanem joga tényleg (objective) sem sértette akkor senki jogát. Ha érdeke gyengébb is, mint a visszterhes szerzőé, mégis jogvédte érdek. A csődben még van értelme jogai elkobzásának. Egyet áldozunk fel az összességnek. A csődön kivül azonban egyet (az ajándékozottat) feláldozzuk egynek, a megtámadónak. És nemcsak az ajándékozottat áldozzuk fel. Az ajándékozáskor már fennállott követelésü visszterhes hitelezőknek elsőbbségi, hogy ugy ne mondjam, külön kielégitési joguk van az ajándékozott vagyonra. Mert őket az ajándékozás, ha nem is sértette annakidején, de már akkor veszélyeztette, mint azt a bekövetkezett fizető-