Kereskedelmi jog, 1928 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1928 / 7. szám - A csődönkívüli megtámadáshoz való igény határairól

120 KERESKEDELMI JOG 7. sz. lőle annyit, hogy követelését biztosítsa. Szerezhet külön kielégítési jogot, ezzel kényszerítheti adósát teljesítésre, önmagának is szerezhet kielégítést és végül ezzel bebiztosíthatja magát adós később bekövetkező fizetésképtelensége ellen. Ez az egyes hitelező alanyi joga. Ezzel szemben áll az összes többi hitelezők fenti joga a „közös zálog" alapján. Talán nem kell annak bizonyítására vesztegetnem a szót, hogy az összhitelezők ez érdeke: jogvédte érdek. Kérdés csak az, hogy az egyes hitelező joga sértheti-e ezt, vagy sem? Egyszóval, mikor a vagyoni elégtelenség beáll, az aránylagos kielégítésre váló igény (csődigény) keletkezik, megszünik-e az egyes hitelező alanyi joga, megszünik-e a qui sno inre ntitur szabálya szabály lenni, vagy sem? Van-e olyan szabály, mely megtiltaná az egyes hitelezőnek, hogy alanyi jogával hitelezőtársai rovására éljen? A magánjog az alanyi jogon alapuló cselekvési szabadságot mindaddig óvja, mig az kifejezett ártanivágyássá nem fajul. A fizetésképtelenségi jog egyetlen irott része, a csődjog nem megy ily messzire. A Cst. 27. §. közvetve megtiltja az egyes hitelezőnek hogy az anyagi csőd állapotában levő adóstól oly kielégítést vagy biztosítást szerezzen, mely hitelezőtársainak már nem juthat. A francia jog általános szabályt állit fel, a miénk tételesen szabályoz egy speciális esetet. Abból, hogy jogunkban tételes intézkedés hiányában a jogkövetkezmények alaki csőd hiányában be nem állhatnak, következik-e, hogy az ez intézkedés által közvetlenül nem érintett területen maga a szabály, a tilalom sem létezik? Nem, mert a jog a hitelező cselekvésének szabott normát, a szándéka helytelenségéhez fűzött jogkövetkezményt. A cselekvés minőségét, a szándék helyességét a csőd megnyitásának, vagy meg nem nyitásának véletlentől függő ténye nem befolyásolhatja. Az egyes hitelezőnek az a ténye, mellyel többi hitelezőire való tekintet nélkül ezek rovására magát teljes egészében biztositja vagy kielégiti, ennélfogva jogellenes magatartás. Nem chikane, hanem több annál: magánjogi delictum. Látja ezt id. Jogászegyleti értekezésében Fodor Ármin is. De mert nem büntetőjogi csalás, ő a csődigény megsértését nem is vonja egy kalap - alá a Paulianával. Mindamellett szabályozás tárgyává teszi ott közölt törvényjavaslatában, mert a mai csődmegtámadást a Paulianától lényegében különböző dolognak tartja, épp ezen — a csődigény megsértésén alapuló — megtámadási esetek miatt. Egyet vesz ki Fodor Ármin a csődönki\ üli megtámadhatóság köréből: (29. 1.) „Megtámadhatatlan követelés biztosítása csődön kivül meg nem támadható, mert csődön kívül nincs par conditio creditorum". Ugyanígy ottani tervezetének 9. §-a. 1 A fentiek szerint van par conditio, amint anyagi csőd van. A „par conditio" maga az u. n. csődigény. Ez pedig az anyagi csőd fogalmához fűződik. A jogtörténeti értelemben vett Pau lianáha, elismerem, a csődigény nem tartozott bele. Azóta a magánjog a delictum fogalmát újra teremtette saját képére és hasonlatosságára. A mai magánjogi vétségi fogalom alá ugy a „fraudis conscientián", mint a csődigény megsértésén alapuló esetek foglalhatók. A kettő között csak fokozati különbség van. A csődigény megsértésében már benne van a szándék a többi hitelező kárositására, az öszszejátszás esetén ehhez ennek célzata is járul. Ez mintegy minősített eset. A szándék kizárólagossága itt sem kell! A csődigény anyagi jogi természetű lévén, már az anyagi csőd esetén, tehát (alaki) csődben és csődön kivül egységes szabályozás kell. Nem azért, mert a modern megtámadás alapelveiben más, mint volt a Pauliana, hanem, mert a modern jog a közösségek érdekét jobban védvén, a magánjoi delictumok körét messze tul terjesztette a régi ex delicto felelősség körén s igy ma a csődigény tudatos megsértése is delictum, akárcsak a fraudis conscientia. Idáig a csődönkivüli megtámadási jog szabályozásának elvi alapon el kellene mennie. Más kérdés, hogy a célszerűség, vagy a megoldás technikai nehézségei nem fognak-e élőbb megálljt parancsolni. II. Tury Sándor Kornél véleményében kifogásolja a Ptk. legújabb javaslatának 1240. §-át, mert szerinte az ajándékozó felelőssége az ajándékozó azon kötelezettségeiért, amelyek már az ajándékozáskor fennállottak, szintén a fizetésképtelenségi jog körébe tartozik. Nézetem szerint a Ptk. jav. 1240 §. helyén van. A Cst. 28. §. 1. pontját egyelőre hagyjuk figyelmen kivül, mert a kifejtendőkben ép azt kivánom megállapítani, vájjon e pont-e az, ami „extravagánsként" van a magánjog rendszeréből a csődmegtámadási jogba átültetve, vagy mint Tury véli, a Ptk. jav. 1240. §.-e az, ami a fizetésképtelenségi jogból tévedt át a magánjog rendszerébe. Jogtörténetileg kétségtelen, hogy a megajándékozott felelőssége a fizetésképtelenségi jogban bukkant fel. A pandektajog érvényességi területén oda is tartozott annak élete végéig, így Windscheid (Windscheid-Kipp, Lehrbuch des Pandektenrechtes, 8. Auflage, II. kötet 522. 1.) az ajándékozásról szólva, az ajándékozott felelősségét nem az ajándékozásnál tárgyalja, hanem a Paulianát tárgyaló 463. §-ra utal. (így Dernburg stb. is.)