Kereskedelmi jog, 1928 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1928 / 7. szám - A telekkönyvön kivüli jelzálogos hitelező képviselete

116 KERESKEDELMI JOG 7. sz. A telekkönyvön kívüli jelzálogos hitelező képviselete.* Irta: Dr. Nizsalovszky Endre ig. min. osztálytanácsos. A bírói gyakorlat jogfejlesztő, sőt sokszor jogáitalakitó szerepét a legélesebben olyankor lehet megfigyelni, amikor két állam birósága ugyanazokat a tételes jogszabályokat alkalmazza és bizonyos kérdésekben mégis éles ellentétbe jut egymással. Ezt a jelenséget különösen a francia Code-ot recipiáló államokban figyelhetjük meg, de ugyanennek sok példáját mutatja a magyar és az osztrák ingatlanjog és a telekkönyvi jog divergálása is. Kétségtelen, hogy pl. a jelzálogjogot a magyar birói gyakorlat sokkal óvatosabban kezelte s nemcsak a később álló hitelezők érdekeinek megóvása, különösen előrelépési joguknak biztosítása végett emelt gátat az elé, hogy a jelzálogjoggal biztosított követelés helyébe uj követelés csússzék be, hanem*nem nézte jó szemmel a hitelező személyébe beálló változást sem. Hogy a gyakorlat mennyire hozzászokott a jelzálogjog immobilitásához és az előrelépő jelzálogjogok rendszeréhez, mutatja az is, hogy amikor az 1925 : XV. törvénycikk az osztrák jog fejlődési irányának megfelelően az előrelépő jelzálogjogok rendszerét elejtette, a törvény rendelkezései nem mentek át az életbe, még abban a szük körben sem, amelyet a törvény alkalmazási területeként Almási Antal' professzor ur ismert állásfoglalása vont meg. Az emiitett két irányban a Magánjogi Törvénykönyv (Mt.) és előfutárja: a jelzálogjogról szóló 1927 : XXXV. törvénycikk (Jt.) a fennálló joggal a leghatározottabban szakit. Egyenesen korszakalkotó a magyar jog szempontjából a jelzálogjog átruházásának telekkönyvön kivülivé tétele, amely az osztrák jogon túlmenve, a német és svájci jog felé jelent erős közeledést. A mobilizálással szemben igen erős ellenérv volt, hogy a tulajdonost megfosztja a jelzálogos hitelezővel való érintkezés lehetőségétől s ezt az ellenérvet a magyar törvény sem a német, sem a svájci jogban nem ismeretes kötelező képviselet rendszerének bevezetésével honorálta, amely egészen különleges jogi természeténél és eredetiségénél fogva a magyar jogászság különös figyelmét nézetem szerint valóban megérdemli. Áll ez különösen azért, mert a jelzálogjogról szóló törvény életbelépése után a képviseletre vonatkozó rendelkezéseknek igen nagy lesz a gyakorlati jelentősége főként az u. n. keretbiztositéki jelzálogjog túlnyomó jelentősége folytán, amely egyelőre aligha fog megszűnni. * * Részlet szerzőnek „Az értékjogok főbb problémái" c. tanulmányából. A mindenkori hitelező képviseletéről a német ptk. 1189. §-a és a svájci ptk. 860. cikke is gondoskodnak, a német ptk. a bemutatóra szóló és a forgatható papírok alapján bejegyzett jelzálogjog esetére, a svájci ptk. pedig a Schuldbrief és a Gült esetére. Mindkét rendelkezés csak lehetővé teszi képviselő kirendelését, de nem kötelezővé. A Mt. (és a Jt.) szerint a kötelező képviseletnek négy esete van: 1. bemutatóra szóló vagy forgatható papírban kifejezett követelés erejéig bejegyzett jelzálogjog esetében; 2. részkötvények kibocsátásának alapjául szolgáló jelzálogjog esetében; 3. keretbiztositéki jelzálogjog esetében; 4. jelzálogadóslevél és telekadóslevél esetében. A Mt.-nek a képviseletre vonatkozó rendelkezései a két külföldi kódex rendelkezéseitől és az ebben a vonatkozásban a német ptk.-val egyező bizottsági szövegtől is lényegesen eltérnek, sőt a képviselet egyes eseteinek szabályozása a Mt. keretén belül is más és más. A svájci ptk. a cél tekintetében találkozik a Mt.-vel, a német ptk. azonban már ebben is eltér. Ha ugyanis a német ptk. már a jelzálogjog telekkönyvön kivüli forgalmát elégséges oknak találta volna a képviselő kirendelésére, a Briefhypothek minden esetére lehetővé kellett volna azt tennie. Ezzel szemben a Briefhypothek cirkulálásából a tulajdonosra háruló hátrányok megelőzésére elégségesnek találta a jelzálogjog hirdetményi eljárás alapján való törlését.1 A képviselőt a német ptk. az értékpapíron alapuló jelzálogjog esetében egyfelől azért látta szükségesnek, mert az ily jelzálogjog alapítását éppen részvénykötvények esetére találta gyakorlatinak, amikor valamennyi hitelező felkutatása rendszerint csakugyan a lehetetlenséggel határos, másfelől pedig azért, mert az itt szóba jövő papirok birtoklása a német jog szerint a jelzálogjog felett való rendelkezésre egymagában nem jo gosit és igy a képviselő kirendelése a hitelező telekkönyvi igazolásához szükséges hitelesitett okiratok beszerzését teszi feleslegessé.2 A képviselet keletkezése és jogi természete körül mind a német, mind a svájci ptk. tekintetében széleskörű vita folyt le.3 A Mt. és a Jt. rendelkezései a vitapontok közül sokat tárgytalanná tesznek igy különösen azzal, hogy a képviseletet kötelezővé teszik és legalább jel szerint — mint telekkönyvben bejegyzett hitelezőt4 — ki is jelölik azt a személyt, aki képviselői jogkört kap. A kiküszöböltek helyett azonban egyéb vitakérdésekre adhatnak alkalmat a Mt. és a Jt. rendelkezései is, különösen a képviselet egyes eseteinek eltérő szabályozása folytán. Ami a képviselet keletkezését előidéző jogi tényeket illeti, az értékpapírokra vonatkozó 792. §. (Jt. 66. §.) utolsó bekezdése ér-