Kereskedelmi jog, 1928 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1928 / 6. szám - Országos Jogászgyülés

110 KERESKEDELMI JOG 6. sz. Az a körülmény tehát, hogy alperesnek a nevezett vevőjével a fent emiitett ügyletet megelőző időben kötött hasonló ügyletekből kifolyólag ellenkövetelése van: felperesnek az ezek tekintetében megejtendő végelszámolásnak ezen pier keretében előterjesztésére leendő kötelezésére — az alperesi ellenkövetelés beszámitihatása céljából —• alapul nem szolgálhat, de az alperes által e cimen támasztott s birói kérdés dacára összegszerüleg meg sem hitározott ellenkövetelés beszámítása a V. T. 94. §-ában megszabott előfeltételek hiányában helyt sem fogbat. A fellebbezési bíróság a felperesnek kötbér helyett utóbb a K. T. 365. §-ának 2. pontja szlerint felszámított kárkövetelési igényét az alperes ellen a hátralékos búzamennyiség alapulvételével a szerződési és a peresfelek által közöisen 1925. évi november 25-én volt tőzsdei középárfolyam egybevetése alapján meghatározott 1,528.450 koronában határozta meg. Ez ha nem is kötbér cimén, ugy a felhívott törvényhely alapján felperest jogosan megilleti. Ezzelszemben nem helytálló alperes azon panasza, mikép a fönti összeg a kötbér mérsékelhetése tekintetében fennálló magánjogi szabály figyelmen kivül hagyásával állapította meg. Az 1877. évi VIII. t.-c. címéből kitűnően lényegében a szerződéses kamatláb korlátozásának megszűntét kimondó 1868. évi XXXI t.-c. módosításáról intézkedik olykép, hogy főcélja az előző törvényes jogszabályok módositásával a kamatlábra vonatkozó korlátozások visszaállítása volt; 9. §-ában azonban a kamatláb meghatáiozására vonatkozó szabadságot két kivételes esetben fentartja, a) pontja szerint a váltóköveteléseknél. Minthogy pedig a jelen esetben váltókövetelésről van szó, melyre az 1877. évi VIII. t.-c. 9. §-a értelmében a kamatkorlátozás — nem terjed ki: felperes a szerződésileg minden korlátozás s feltétel nélkül kikötött 22%-os kamatot jogosan igényli az 50 millió koronának 1925. évi augusztus hó 28-án nem vitásan történt folyósításától a váltó lejártáig terjedő időre. Alperesnek az erre az időre járó kamat összegével a felperes által helyesen megejtett számítás eredményéhez képest 2.862,000 koronával történt megterhelése jogos. A kamatok tekintetében elfoglalt e jogi álláspont mellett nincs döntő súlya annak, hogy alperes nem kereskedő, hanem földbérlő. Ebből az okból alperes ily irányú panasza elbírálást nem igényel. A lejárat utáni kamatokat illetően a V. T. 50. §-a értelmében a váltóbirtokos a váltókötelezettől a ki nem fizetett váltóösszeg után a lejárattól számítandó 6% kamatot igényelhet. Ennél nagyobb kamat a váltó alapján a váltólejárattól akkor sem követelhető, ha az alapügyletben szerződésileg nagyobb kamat köttetett ki; csupán az 1923. évi XXXIX. t.-c-ben meghatározott u. n. kárkamat cimén követelhet a hitelező a késedelmes adóstól a törvényben meghatározott feltételek fenforgása esetén nagyobb kamatot. 88. A névbecsülő a váltótörvény 63. §-ában körülirt jogokat váltói uton csak akkor érvényesítheti, ha a névbecsülési fizetés maga is a fizetés hiánya miatti óvás felvételére rendelt haáridőben történt. (Kúria P. VII. 4559/1927. 1928. február 15-én.) Indokok: A kereseti váltókat a váltó-kapcsolaton kivül álló felperes a fietés hiánya miatti óvás felvételére rendelt határidő eltelte után s a váltók rendelvényese által azoknak kibocsátója ellen az óvások felvétele s a kért váltófizetési meghagyás kibocsátása után a nyugtatványozott és kibocsátó iránti névbecsülésből eszközölt fizetést tanusitó nyilatkozatokkal átirt váltók s óvások ellenében fizette ki. Ily tényállás mellett a fellebezési biróságnak a felperest — keresetével elutasító Ítéleti döntése az anyagi jognak megfelel. A V. T. 63. §-ának helyes értelmezésével s az állandóan követett birói gyakorlatnak megfelelőleg jutott a fellebbezési bíróság annak a megállapítására, mikép a névbecsülő a felhívott szakaszban körülirt jogokat váltói uton, vagyis magából a váltóból eredőleg csak akkor érvényesítheti, ha a névbecsülési fizetés, maga is a fizetés hiánya miatti óvás felvételére rendelt határidőben történt, mert a névbecsülési fizetés akkor ajánlható csak fel, ha a váltó csak szükséget szenved, amidőn a fizetésre felhívott a váltó kifizetését már megtagadta s ez óvással tanúsítva van. A névbecsülő ezért a fizetésre kötelezett ellen felvett óvás után a rendes óvási időben, vagyis a lejáratot követő második köznap letelte előtt a váltóbirtokos visszkereseti jogának megnyíltáig köteles névbecsülési fizetését felajánlani és teljesíteni, hogy mint önálló hitelező a törvény rendelkezésénél fogva reá szálló jogokat megszerezze. A V. T.-nek fenti intézkedése ugyan kifejezetten csak arra az esetre vonatkozik, ha a váltón, amely szükségbe jutott, vagy annak másolatán névbecsülési elfogadás van; külön intézkedés hiányában azonban nincs ok a V. T. felhívott szakaszának abban a most fennforgó esetben való nem alkalmazására, ha a névbecsülő magán a váltón történt kijelölés nélkül teljesít névbecsülési fizetést. Felperes álláspontja szerint annak, hogy a névbecsülési fizetés már csak az óvásra rendelt határidő letelte után ajánltatott, csak az a jogkövetkezménye, hogy a váltóbirtokos azt elfogadni már nem köteles, de ha azt, mint a fennforgó esetben, mégis elfogadta, — a névbecsülő a névbecsülési fizetéssel önálló váltójogot szerzett. Igaz ugyan, hogy a váltóbirtokos az óvás felvétele után a névbecsülési fizetés elfogadásától eltiltva nincsen, azonban ez a kifejtettekhez képest azzal a következménnyel jár, hogy az ily névbecsülési fizetést teljesítő a névbecsülési fizetésből származtatott váltókereseti jogok meg nem illetik. A váltók hátlapjára az óvás felvételére rendelt határidő eltelte után a váltóbirtokos részéről reá vezetett nyilatkozatok fent ismertetett tartalmánál fogva — utóforgatmányt vagy váltó-engedményt nem tartalmaznak. Ilykép pedig felperes amaz érvelésének sincs helytálló alapja, hogy a névbecsülési fizetés meg nem állapithatása esetén a nyilatkozatok aláírásával azonos hatályú cégjegyzés utóforgatmánynak vagy legalább is engedménynek tekintendő, mert a kérdéses nyilatkozatokkal ezek tartalmánál fogva sem utóforgatmány, sem pedig engedmény nem keletkezett, következőleg felperes a váltóbirtokos jogán a váltók alapján alperessel szemben fellépni nem jogosult, hanem a váltói uton nem érvényesíthető igénye csupán a V. T. 90. §-ában emiitett személyek s így alperes mint elfogadó elleni — az ő érdekében teljesített fizetés folytán a váltók értékével való gazdagodás cimén