Kereskedelmi jog, 1927 (24. évfolyam, 1-11. szám)

1927 / 3. szám - Kereskedelmi joggyakorlatunk 1926. évben

51 3047/1925.. P. VII. 3063/1925. K. .1. 1.). a foglaló a visszaadási kötelezettség beállta nápiá(P. VII 3025/1925. K. f. 1.,. ;, vételár lói amely időpontban a vételárvisszafizetési kö telezettség beállott, f P. VII. 3665/1925. K. J. 1.) s ezt visszamenőleg a vételár átvételének napjától kezdődően csak az esetben, ha ;i vételi ügylet teljesítése kizárólag az eladó hibájából hiúsult meg. (U. itt. Ugyanígy (P. VII. 7095 1925. K. .1. 3.). A kötbért szintén átértékelve ítélte meg a Kúria, kimondván, hogy ha az nem valorizáltatnék. ugy nem felelne meg annak a célnak, amelyet a felek a szerződés kötésekor ahhoz fűztek (P. II. 4718/1925. K. .1. 10.). A kölcsön tekintetéhen eddig ingadozó joggyakorlat is kezd mindinkább határozottá válni. Mig kezdetben a Kúria a kölcsönt, mint u. n. tiszta pénztartozást csak akkor tekinti átértékelőnek, ha az adóst vétkes késedelem terheli, vagy ha a kölcsönből szerzett vagyonból aránytalanul gazdagodnék ÍP. II. 5779/1925. K. .1. 2.). vagy ha azt a lelek kikötötték IP. II 2337/1925. K. J. 5.); egy későbbi határozat |P. VII. 7268/1925. K. J. 6.) már határozottabban kimondja, hogy a kölcsönvevő a kapott készpénzkölcsönnel azonos minőségű és értékű készpénz visszaszolgáltatására köteles, s így a fellebbezési bíróság jogszabálysértés nélkül adott helyt a valorizálás iránti kérelemnek. Azt a körülményt. hogy a kölcsön értékálló dologba fektettetett, <i Kúria mindig elégnek tartja a valorizálás megítéléséhez' IP. II. 4582/1925.. P. II. 4710/1925. K. .1. 10.). A valorizálás mérve tekintetében a Kúria a lelek kölcsönös érdekeit méltányosan számba véve, a Pp. 271. §-a alapján az összes körülmények legjobb belátása mellett történő figyelembevételével tartja megállapitandónak !P. II. 5186/1925. K. .1. 1.1: és hogy ennek megítélésénél figyelembe veendő a telek, tehát felperes vagyoni helyzete is P. IV. 3787/1925. K. .1. 6.). Abban a kérdésben, hogy ha a teljesítés fentartás nélkül elfogadtatott, van-e utólagos valorizálásnak helye, ;i Kúria Vll-es tanácsa még a valorizációs törvénytervezet hatása alatt állván, azt az álláspontot foglalta el. hogy csak az esetben van a kiűzetett követelés valorizációs értékülönbözetének ujabb keresettel való érvényesítéséhez joga. ha ehhez való jogát a fizetéskor kifejezetten fentartotia (P VII 5202/1925. K. .1. 3.1. mig ezzel szemben a IV-es tanács szerint IP. IV. 1164/1925. K. J. 3.) a követelés kifizetésének jogfentartás nélkül elfogadása nem akadálya a valorizációnak. Adós vétkessége, megfordítva a hitelezőnek a perindítással való késlekedése csupán valorizálás mérvére bir befolyással. (P. II. 3353/1925, K. .1 9.. P. VII. 407/1926. K. .1. 10.) .1 magánalkalmazottak nyugdiját az 1926. XVI. t.-c. törvényesen szabályozván, a nyugdijvalorizáció kérdése lényegesen vesztett in tenzivitásából. Minthogy azonban a lent érinted törvény nem minden esetben nyer alkalmazási, a Kúria jogyakorlata a nyugdijvalorizáció kérdésében nem vesztette el aktualitását. Általános szabály az. hogy a nyugdíj átértékelése ahhoz igazodik, hogy betöltse azt az eredeti rendeltetését, hogy a nyugdíjas élet fen tartásához számottevően hozzájáruljon, másrészt pedig nyugdijlizetésre kötele zettre se legyen elviselhetetlen. E határok közi a nyugdíj mértékét mindenkor az esci körülményei szerint kell meghatározni, amelynél a tényleges alkalmazottak jelenlegi illetménye csak egyik adatul szolgálhatnak az alperes teherbíró képessége és ebből folyóan a valorizálás mérve tekintetében, de nem lehet egyedül irányadó (P. II. 4446/1925. K. .1. 1.. P. II. 7878/1925. K. .1. 6.. P. II. 1924/1926. K. T. 9.). Az átértékeli nyugdíj rendszerint csak a kereset beadásától számítva jár. míg korábbi időtől kezdve csak akkor, ha a felperes kimutatja, hogy igénvének érvényesítésében elháríthatatlan akadály gátolta. (P. II. 1688/1925.. 1*690/1925. K. J. 3.). A Kúria a kegydijai nem ajándéknak, hanem a teljesített szolgálatra való tekintettel a nyugdijtpólló s a megélhetést célzó szoláltatásnak tekinti, melvet a nyugdíjjal analóg módon valorizál. (P. II. 6175/1925. K. .1. 3.) A különbözeti ügylet jellegének megítélésénél a Kúria tisztán a megbízási szerződés tartalmát tekinti mérvadónak, mig azt. hogy a megbízás miként effektuáltatótt, közömbösnek tekinti. (P. VII. 3904/1925.. P. VII. 4927/1925. K. .1. 4.. P. VII. 6309/1925. K. .1. 5.). A váltójog terén az óvás kérdésében hozotl a Kúria érdekes ítéletet, amely, bár tulajdonképpen a Kúria a kérdés lényegébe nem hatolt bele, arra Való tekintettel, hogy ugyanezt a határozatát egy későbbi ítéletében megismételte, elvi felentőségünek tekintendő. A tényállás szerint az óvást felvevő járásbivósági titkár az óvásba a váltót óvatoltató ügyvéd nevét irta be, mint akinek részére és jogainak megóvására az óvás felvétetett, anélkül, hogy az óváslevélbe beleiratott volna, hogy az ügyvéd az óvást fele megbízásából vétette fel. Alperes a V. T. 99. §. 2. pontja alapján elutasítást kért az alapon, hogy az óvásnak magában kell foglalnia nevét vagy cégét azon személyeknek, akik részére és akik ellen az óvás felvétetett. Azzal szemben, hogy felperes azt a körülményt, mely szerint az óváslevélből az ő névé, illetőleg a megbízási viszony megjelölése tévedésből, lollhibából maradt ki. az óvatoló közegnek az óvási haláridőn lul felvett pótnyilatkozatával, illetve az óvatoló közeg tanukénti kihallgatásával, továbbá a megbízott ügyvéd tanúkihallgatása