Kereskedelmi jog, 1927 (24. évfolyam, 1-11. szám)

1927 / 3. szám - Kereskedelmi joggyakorlatunk 1926. évben

50 KERESKEDELMI JOG 3. sz. megítélt kamat a törvényes késedelmi kamatot nem haladhatja meg (P. VII. 7918/1925. K. .1. 7.). Viszont a szerződéses kamat eseteiben egyrészt a koszt kamat jogosságát hangsúlyozza azokban az esetekben, midőn azok a pénz romlásának ellenértékéül szolgálnak, (mert a Kúria szerint a koszkamatnak szerződéses kikötése alapjában nem egyél), mint a pénzkövetelés érdekében a valutaromlás folytán előállott veszteségnek az adósra hárítása). Miként azonban a Kúria ezzel a kosztkamatnak jogi alapját határozza meg (P. IV. 8157/1925. K. .1. 6.), másrészt ugyanakkor ugyanezen indokolással megállapítja a kosztkamatnak felső határát is, kimondván, hogy az ily kikötés nem irányulhat indokolatlan nyerészkedésre és csak addig a határig terjedhet, ameddig a követelés értékének a valutaromlással szemben megóvását és igy a hitelező gazdasági egyensúlyának lehető biztosítását célozza; vagyis a kosztkamat nem haladhatja meg a valuta elértéktelenedéséből előállott értékesökkenésnek és a törvényes késedelmi kamatoknak együttes összegét. (U. o.) Ezen határon belül és ezen alapon a kosztkamat kikötés nélkül is követelhető (u. o. és P. VII. 899/1926. K. .1. 6.); viszont buza kölcsön után kosztkamatnak a törvényes kamatot meghaladó részét a bíróság mint nem fent érintett célt szolgálót a tőkébe beszámitandónak ítélte (P. IV. 5901/1905. K. .1. 7.). És itt, s e tekintetben a Kúria gyakorlata teljesen ingadozó. Vájjon a valorizált tőke után 8 százaléknál magasabbban kikötött kamat uzsora-e, s mint ilyen, tiltott, vagy érvénytelen üzlet-e, vagy pedig csupán, mint a fenti ítéletben, a tőkébe betudandó? Az egyik ítélet szerint (P. VII. 1671/1926. kelt 1926 szeptember 1-én K. J. 9.) a valorizált tőke után 8 százaléknál magasabb kamat kikötése nem tiltott, vagy érvénytelen ügylet; az ilyen ügylel alapján történt teljesítés tehát vissza nem követelhető, tehát beszámítás tárgya sem lehet: míg ezzel szemben az ugyanazon tanács által egy héttel később hozott P. VII, 1878/1926/ számú ítélet szerint (K. .1. 9.). valorizáltan megítélt tőke után 8 százaléknál magasabb kamat szerződéses kikötés dacára sem ítélhető meg (ugyanígy P. II. 4819/1925. K. .1. 10.). A meghitelezés kérdéséhen nyugvópontot jelent a P. IV. 535/1925. szánni ítélet (K. .1. 4.), mely a VH-es tanácsnak egy évekkel ezelőtti döntésével szemben, amely nem akarta elismerni azt, hogy a meghitelező bank a harmadik személlyel közvetlen jogviszonyba kerül, s amely kérdésben éppen csekélységünk kezdeményezése folytán erős irodalmi vita indult meg. kimondta, hogy a meghitelező bank a meghitelezésben foglalt kikötésekhez szigorúan alkalmazkodni tartozik és elismerte, hogy a meghitelezés állal a meghitelező és a harmadik személy közöli közvetlen jogviszony létesül. Kritika tárgyává tettük (lásd K. .1. 6. 105. old. A K. T. 306. §-ához cím alatt Sz. L. jelzés alatt irt szemlénket) a Kúriának a kereskedelmi zálog kérdésében kelt P. IV. 1465/1925. szánni ítéletét (K. .1. 3.), mely szerint a K. T. 306. §. ellenére megtartott árverés nem érvénytelen, csupán kártérítésre kötelez. Rámutattunk arra, hogy szerény véleményünk szerint tévedett a Kúria, a 639. sz. elvi jelentőségű határozat felfogásában s e véleményünkben az sem akadályoz, hogy ugyanez a tanács a 3364/1925. számú ítéletében (K. J. 5.) ugyanezt mondta ki. Mert. ha a K. T. 306. §-a a felek írásbeli megállapodását köti ki mint előfeltételt ahhoz, hogy a hitelező magát a zálogból bírói közbenjárás nélkül kielégíthesse, akkor ezen előfeltétel betartásának hiánya nemcsak kártérítést, hanem az árverés eredménytelenségét kell hogy maga után vonja. .4 valutajogi kérdésekben bizonyos enyhülést látunk az effektivitás megítélésében. Maga az a tény, hogy egy összeg idegen valutában adatott kölcsön, elégnek tekintetett arra. hogy a Kúria szerint az in integrum restitució elvénél fogva a kölcsönadott valutában visszafizetendőnek mondassék ki. (P. VII. 6403/1925. K. .1. 4.). Az egy ideig vitássá tett azt a kérdést, hogy e fizetendő pénznem értékének emelkedése okid szolgál-e a valuta összegének csökkentésére, a Kúria nemlegesen oldotta meg (P. IV. 1268 1925. K J. 3., P. IV. 2971/1925. K. .J. 6.). A valorizáció kérdésében ki jegecesedett a Kúriának az a jogi álláspontja, mely szerint a valorizáció alapja nem az adós vétkessége, hanem az adós igazolatlan fizetési késedelme alatt a korona értékének esökkenése. Bár ez a jogszabály a valorizáció jogalapjában egyöntetű, ebből a Kúria nem azt a következtetést vonja le, hogy késedelem hijján a követelés átértékelésének egyáltalában nem lehelne helye. A bírói gyakorlat késedelem nélkül is helyt ad az átértékelésnek oly esetben, midőn a koronaromlás kára nyilván méltánytalanul hagyatnék meg a hitelező terhére. Pld. ha az adós pénztartozása fejében értékálló dolgot kapott viszontszolgáltatásul (P. II. 1987/1925. K. .1. 3.). Abból, hogy az átértékelés alapja nem az adós vétkessége, hanem a korona értékromlása, következik: hogy a valorizálás megítélése, illetve annak mérve független az eddig figyelembe vett kisérő körülményektől (pl., hogy mikor terjesztetett elő az ily irányú kérelem, hogy mily természetű követelésről Van szó. stb. stb.) és kimondta a Kúria, hogv a hi telezőt a valorizálás az időponttól kezdve illeti meg. midőn alperes a fizetésben indokolatlanul késedelmessé válik (P. VII,