Kereskedelmi jog, 1927 (24. évfolyam, 1-11. szám)

1927 / 11. szám - A valorizáció és a jelzálogjog

11. sz. KERESKEDELMI JOG 185 korlat. V. ö. K. VI. 3040/1926. J. H. 1621. sz., K. V. 4286/1926. J. H. 1161. sz., stb.) Ehhez az állásponthoz a hitelező és az ilyen tulajdonos egymásközti viszonyában nem is férhet szó. De az élet kimeríthetetlen változatai itt is mutatnak olyan eseteket, amikor a megoldás nem látszik egészen megnyugtatónak. Ilyen eset pl., amikor az ingatlan a háború előtt kétszer cserélt gazdát. Az első vevő a vételárhátralék erejéig bekebelezési engedélyt adott, a második vevő pedig a jelzálogjog töröltetése nélkül az ingatlan uj vételárából visszatartotta a jelzálogjoggal biztosított követelés fedezésére szükséges öszszeget. Itt a helyzet az, hogy az első vevő, aki talán nem is spekuláns, hanem családi viszonyainak váratlan változása következtében adta el nyomban a megvett ingatlant, tulajdonképpen semmi vagyoni előnyhöz nem jutott, ezzel szemben a vételárhátralék átértékelt összegét lesz köteles megfizetni, mig az, akinek a kezén az ingatlan van, a vételárhátralék erejéig bekebelezett jelzálogjogtól a puszta névérték fizetése fejében szabadulhat. Ez a jogi helyzet kétségkívül nem igazságos, ámde mégsem olyan kegyetlen, mint amilyennek látszik. Ha ugyanis a személyes adós a vételárhátralékot megfizeti, a tulajdonossal szemben már nem jelzálogos követelése támad, hanem a visszatartott vételárhátralék megtérítését követelheti tőle, aminek átértékelt összegben megítélése elől a bíróság kétségkívül nem fog elzárkózni. Hogy pedig az átértékelt összeg erejéig jelzálogjog alapítását nem követelheti és legfeljebb (a jelzálogjogról szóló uj törvény 10. §-a értelmében feltétlenül) a névérték erejéig meglevő jelzálogjog száll át reá, az sem igazságtalanság, hiszen ennek a személyes adósnak az uj tulajdonos elleni követelése soha sem volt jelzálogjoggal biztosítva és így nincs is jogcíme arra, hogy jelzálogi fedezetre igényi lámasszon. Igaz ugyan, hogy eredetileg az ingatlanon fennálló jelzálogjog és a személyes adós tartozása egyforma összeg erejéig állott fenn, most pedig a személyes adós rovására a két összeg között lényeges különbség fog beállani, de nem szabad feledni, hogy az előbb tárgyalt esettel ez az eset éppen csak annyiban egyezik, hogy itt is jel zálogjogról van szó, de az előbb tárgyalt esetben sem magának a jelzálogjognak az alapján lehet a hitelezői pozíciót megerősiteni, hanem a jelzálogjog megalapításának causájául szolgáló jogügylet alapján. Különösen a jelzálogjog megalapítójától különböző tulajdonos esetében lép egyébként előtérbe az a speciális helyzet, hogy a követelés egysége ellenére a jelzálogjog szempontjából mégis két részre tagozódott követelésről lehet beszélni. Az viszont egészen világos, hogy a dologi adóst terhelő hányadnak a dologi adós részéről kifizetése esetében a személyes adós egységes átértékelt tartozása is csökken a tulajdonostól teljesített összeggel. A Kúria a már idézett P. VI. 3040/1926. számú határozatában ezt ugy fejezi ki, hogy a személyes adós a dologi adóstól teljesített fizetést a hitelző követelésébe átértékelt összegbe beszámíthatja. A beszámítás kifejezés itt nyilván nem technikus értelemben van használva, hanem csupán a számítás egyszerűbbé tételét célozza. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a személyes adós tartozása nem a beszámítást érvényesítő jognyilatkozat megtételekor csökken a dologi adóstól fizetett összeg átértékelt összegével, hanem a tartozása már a dologi adós fizetése időpontjában kisebbé vált. Szorosan véve tehát az volna a szabatos eljárás, ha a bíróság előbb megállapítaná a követelés átértékelt összegét a koronának a dologi adós teljesítésekor volt értékéhez képest, ebből az összegből levonná a dologi adóstól teljesített összeget és a különbözetet a pénz értékében azóta bekövetkezett csökkenés alapján újból átértékelné. Az eredmény ugyanaz, mint a Kúria egyszerűsített számítása mellett. V. Kétségtelenül nem egészen harmonikus az a helyzet, hogy a jelzálogjog alapitója az uj jelzálogjog alapítására vonatkozó kötelezettségétől az ingatlan egyszerű eladása utján szabadulhat. Ámde figyelemmel arra, hogy a személyes adóst az egész követelés az ingatlan eladása után is terheli, sőt adott esetben még a biztosítékadási kötelezettsége is megmaradhat, alig hihető, hogy valaki pusztán ily célból a mai viszonyok közt az ingatlanától megválnék és ezzel a hitelezőjét kíméletlenebb fellépésre ösztönözze. Az emiitett diszharmónia egyébként sem speciális jelenség, hiszen biztosítékadási kötelezettség esetében mindig lehetséges, hogy a kötelezettnek nincs olyan vagyontárgya, amely biztosítékul alkalmas. A valorizációs javaslat 27. §-ából mindenesetre az állapithaló meg, hogy a kormány ugyanazon az elvi állásponton áll, ÍImelyre a Kúria az idézett legújabb Ítéleteiben is helyezkedett. Ahhoz sem férhet két ség. hogy a biztosítéki jelzálogjog a bejegyzett maximális összeg erejéig az átértékelésből eredő különbözetet is biztosítja. A javaslatnak az a rendelkezése, hogy a jelzálogjog átértékelését kizáró rendelkezés nem zárja ki, hogy a személyes adós tulajdonossal szemben a hitelező az átértékelésből eredő különbözet erejéig a jelzálogjognak uj rangsorban bejegyzését kérhesse, — az ily jelzálogjog alapítására irányuló per feljegyzésének megengedése nélkül, — csak akkor számithat nagyobb gyakorlati jelentőségre, ha a bíróság a biztosítéki jelzálogjog előjegyzésének az eredeti okirat alapján a