Kereskedelmi jog, 1927 (24. évfolyam, 1-11. szám)

1927 / 11. szám - A valorizáció és a jelzálogjog

KERESKEDELMI JOG 11. sz. gyakorlat már szakított — és igen helyesen — azzal a felfogással hogy a valorizáció jogi természetét tekintve, kártérítés, az álértékelésből származó különbözet mégis könnyen belefér a tkvi. rtt. 65. §-a második bekezdésének «kárpótlás» szava alá, mert mig a kártérítés a vétkesen vagy vétkesség nélkül okozott kár fogalmára utál, a kárpótlás esetében ugyanez a kapcsolat nincsen meg. Ugy vélem tehát, hogy az említett biztosítékadási kötelezettség alapján helye van olyan átértékelt összeg erejéig biztosítéki jelzálogjog előjegyzésének — természetesen uj rangsorban - , amilyen átértékelt összeg iránt a hitélező keresetet kíván indítani. Ha a tulajdonos kérelmére azután az előjegyzési kérvényben kifejezett összeget a telekkönyvi biró a tkvi. rtt. 65. §-ának harmadik bekezdése alapján mérsékli, ez semmi vonatkozásban nem befolyásolja a per érdemében hozandó Ítéletet, legfeljebb az következik be. hogy a marasztalás összege az előjegyzett összeget meg fogja haladni, ami a különbözet kedvezőtlenebb rangsorát fogja eredményezni. Fenmarad még mindig az a kérdés, hogy a tulajdonos biztosítékadási kötelezettségét milyen terjedelemben ismerjük el, vagyis hogy biztosítékul milyen objectumot és milyen fokú biztonságot köteles szolgáltatni. Ez elsősorban ügyletértelmezési kérdés. Nézetem szerint rendszerint csak ugyanannak az ingatlannak a tekintetében lesz lehetséges a biztosítékadási kötelezettséget megállapítani, amelyen az eredeti jelzálogjogot alapították, de ennek az ingatlannak a tekintetében az adósnak az a kötelezettsége is meg lesz állapitható, hogy az átértékelt követelést ugyanolyan kedvező rangsorban biztosítsa, amilyen kedvező rangsorban az eredeti jelzálogjog állott. Ez azonban csak a tulajdonos kötelmi jogi kötelezettsége lehet a hitelezővel szemben és semmiképpen sem hathat ki hozzájárulásuk nélkül az időközi telekkönyvi jogszerzők dologi jogára. Nem tartom azonban kizártnak, hogy egyes esetekben a személyes adósnak általános biztosítékadási kötelezettsége is meg lesz állapitható. Ezen az uton látom biztosítottnak, hogy a hitelező rangsort szerezhessen, amint jelzálogjoggal biztosított követelésének átértékelhetősége általánosan elismertté vált és nézetem szerint ez az ut már eddig is nyitva volt, a Kúria idézett határozata pedig csak rávilágított arra, annak kiemelésével, hogy a jelzálogjog az egész követelés biztosítására alapíttatott. Ha azután a hitelező már az átértékelt összeggel bent van a telekkönyvben, — de csak akkor, — a későbbi jogszerzők valóban kénytelenek számolni az előttük álló követelés átértékelésével. Más azonban a helyzet, ha a jelzálogjog már eredetileg biztosítéki jelzálogjog volt. Mig ugyanis közönséges jelzálogjog esetében a felek előre megállapították azt a/ összegei, amelyet a jelzálogjog biztosit és ekként a biztosítékadási kötelezettség az öszszeg elégtelensége esetében feléledhet, addig biztosítéki jelzálogjog esetében a bizonyos jogviszonyból eredő követelések összege a jelzálogjog megalapításakor bizonytalan volt és a legmagasabb összeg bejegyzésével éppen az a határ állapíttatott meg, amelyig a tulajdonos biztosítékot nyújtott. A felek tehát már eleve számoltak azzal, hogy a jogviszonyból eredő követelések esetleg a bejegyzett maximális összeget tul fogják lépni és a megállapodás éppen az volt, hogy a tulajdonos a többlet tekintetében már nem köteles biztosítékot adni. Éppen ezért a maximális összeg felemelése uj rangsorban előjegyzett biztosítéki jelzálogjog utján sem mehel végbe. Erre azonban alig is van szükség, mert hiszen a jogviszony egyéb tartalma rendszerint módot ad a hitelezőnek, hogy a maga helyzetét egyéb módon biztosítsa s esetleg a jogviszonyt meg is szüntesse. Emellett természetes, hogy az átértékelt követelés is ugyanabból a jogviszonyból származik, amelyből eredetileg származott és ezért amekkora összeg a maximális összegbe belefér, annyinak az erejéig a biztosítéki jelzálogjog alapján az eredeti ranghelyen lehet kielégítést követelni. IV. Az elmondottak megfelelően állanak akkor is, ha az ingatlan tulajdonosa nem személyes adós ugyan, de nem volt személyes adós akkor sem, amikor a bekebelezési engedélyt adta. Ha ugyanis a tulajdonos más pénztartozása tekintetében vállalta magára a biztosítékadási kötelezettséget, ez a biztosítékadási kötelezettség is az egész követelésre vonatkozott és ez a jelzálogjog is az egész követelés biztosítására alapitta lott, a helyzet tehát lényegében semmiben sem különbözik attól az esettől, amikor a személyes adós és a tulajdonos ugyanaz a személy. Éppen ezért tulajdonképpen arról az esetről kellett volna általánosságban szólanom, amikor a jelzálogjog megalapítója a tulajdonos és ezzel az esettel kell szembeállitanom azt a másik esetet, amikor a dologi adós nem a zálogjog megalapítója. A Kúria gyakorlatában tudomásom szerint csak olyan esetek fordultak elő, ami kor a személyes adóstól különböző olyan személy volt a tulajdonos, aki nem alapította a jelzálogjogot, hanem a jelzálogjoggal terhelt ingatlant megvette. Ez az oka annak, hogy a Kúria egyszerűen a dologi adósról állapítja meg, hogy a törlést a jelzálogjoggal biztosított összeg eredeti névértékének fizetése ellenében követelheti. (Állandó gya-