Kereskedelmi jog, 1927 (24. évfolyam, 1-11. szám)

1927 / 11. szám - A valorizáció és a jelzálogjog

11. sz. KERESKEDELMI JOG 183 akár a törvényhozás tenné meg ma ugyanazt a lépést, uj jelzálogjogokkal meglehetősen megtöltött telekkönyvekbe ütköznék. Mig tehát a német jogszabály a jelzálogjogok át ériékelésével legfeljebb nem segített a hát rább álló elértéktelenedett jelzálogjog jogosítottján, nálunk ma ugyanaz a Lépés tömeges jogfosztást jelentene. Másutt kell tehát a megoldást keresnünk és pedig elsősorban a fennálló jogban kell eszköz után kutatnunk a hitelezői pozieió megerősítésére. Az első gondolat az lenne, hogy a hitelező az átértékelésből származó különbözetre legalább az árverési vételárfölöslegből kaphasson kielégítést. A V. T. 192. §-a azonban erre a megoldásra nem nyújt alapot, mert ily kielégítést esak a költségek tekintetében enged meg. A jelzálogjogról szóló uj törvény 23. és 54. §-a sem tartalmaz ebben a vonatkozásban újítást. Igaz ugyan, hogy az 54. §. második bekezdése a jelzálogjoggal biztosított mellékszolgáltatások, tehát nemesak a költségek ily sorozását teszi lehetővé és nem lenne túlságosan erőltetett az átértékelésből származó különbözetet is ebben a vonatkozásban mellékszolgáltatásnak tekinteni. Ámde a 23. §. világosan megmondja, hogy a jelzálogjog esak bejegyzett mellék szolgáltatást biztosit és ehhez képest világos, hogy az 54. §. második bekezdése csak bejegyzett olyan mellékszolgáltatásra vonatkozik, amelynek erejéig az 54. §. első bekez désének 3. pontja értelmében nincsen biztosítéki jelzálogjog bejegyezve, vagy amely a bejegyzett biztosítéki jelzálogjog keretét meghaladja. Kétségtelen tehát, hogy ez a megoldás csak akkor lenne lehetséges, ha a törvényhozás az egyes magánjogi pénztartozások átértékeléséről szóló törvényben kifejezetten igy rendelkeznék. De ez a megoldás még mindig nem lenne kielégítő. Egyfelől még mindig nem akadályozná meg, hogy a tulajdonos az ingatlanát túlterhelje, másfelől vagy az á! értékelés mértékének meghatározását kellene a sorrendi biróra bízni, ami a már idézelt K. V. 7872/1926. számú ítélet szerint ma nincsen reá bízva és egyenesen alkotmányjogi szempontba is ütköznék a mai helyzet megváltoztatása, vagy pedig csak akkor kellene a hitelezőnek az ily tartozást biztosítani, ha az átértékelés mértékéről végrehajtható közokiratot mutat fel és ebben az esetben nem sokat segítettünk a hitelezőn azzal, hogy olyan időben is felléphet, amikor már végrehajtási jelzálogjog bekebelezését nem kérhetné. .Nézetem szerint másutt van a fennálló jog szempontjából a kielégítő megoldás éspedig éppen a névértéket fizető adós törlési keresetét elutasító kúriai Ítélet (K. VI. 1029/1927) alapgondolatában. A Kúria azért nem rendeli el a törlést, mert a jelzálogjog az egész követelés biztosítására alapíttatott. Tehát nem az egész követelést biztosítja a jelzálogjog, hanem az csak ily céllal alapíttatott. Most azonban az a helyzet, hogy a jelzálogjog csak egy részt biztosit. Ha már most a tulajdonos mint adós teljesít, neki tulajdonképpen joga volna arra, hogy maga válassza meg, vájjon a tartozásának jelzálogjoggal biztosított vagy iíymódon nem biztosított része szűnjék meg a teljesítéssel és csak ha nem nyilatkoznék, akkor következhetnék be az, hogy a törlesztés a kevésbé biztosított részre fordittassék. (Bsz. 1014. §.) Ámde a Kúria a követelés egysége alapján felmenti a hitelezőt a jelzálogjoggal biztosított részkövetelés teljesítésének elfogadása alól és helyesen, mert a hitelező a pénztartozásra felajánlott részfizetést is visszautasíthatja, ha az elfogadás az adott esetben érdekével ellenkezik. (Bsz. 857. §.) Nyilván ellenkeznék pedig a hitelező érdekével a jelzálogjog törlése fejében végbemenő részfizetés, jóllehet, amint az alábbiakból ki fog tűnni, éppen a jelzálogjog szempontjából a követelés jelzálogjoggal biztosított része az átértékelésből folyó különbözettel szemben bizonyos önállósághoz jut. Ha azonban a jelzálogjog egy olyan egész követelés biztosítására alapíttatott, amely követelés az át értékelés ellenére is ugyanaz az egységes követelés maradt, ebből az következik, hogy az a biztosíték, amit a tulajdonos a jelzálogjog alapításával annak idején biztosítékadási kötelezettségének teljesítéséül adott, a hitelező hibáján kivül a pénz értékcsökkenése folytán a most már átértékelt követelés biztosítására elégtelenné vált. Ennek folytán pedig a tulajdonos biztosítékadási kötelezettsége feléledt (Bsz. 900. §.) az átértékelésből eredő különbözet erejéig. A biztosítékadási kötelezettség magából az eredeti jelzálogjog bejegyzésének alapjául szolgáló okiratból — az említett kúriai Ítélet esetében az adás vételi szerződésből — kitűnik. Ez az adásvételi szerződés tehát olyan magánokirat, melyben a követelés biztosításának joga meg van engedve és a bekebelezés minden egyéb kellékével is el van látva, de amelyből hiányzik — az átértékelt összeg megállapítása hijján - a követelés összegszerű előadása. Ennek folytán olyan okirat van a hitelező birtokában, amelynek alapján a telekkönyvi rtt. 88. §. a) pontja érteimében előjegyzésnek van helye. Az összegszerű meghatározás hiánya nem lehet nézetem szerint az előjegyzés akadálya, hanem csak azt eredményezi, hogy nem forgalmi, hanem csak biztosítéki jelzálogjog előjegyzésének lehet helye. Igaz ugyan, hogy a birói