Kereskedelmi jog, 1926 (23. évfolyam, 1-11. szám)

1926 / 1. szám - Valorizációs vita a Jogászegyletben

1. sz. KERESKEDELMI JOG 15 HAZAI JOGGYAKORLAT. Általános. 1. Az 1877:XX. t.-c. 3. §-a szerint a kiskorú, ha élete 14-ik évét betöltötte, arról, amit szolgálata és munkája által szerez, szabadon rendelkezik, ha fentartásáról maga gondoskodik. Ez a jogszabály azonban nem zárja ki a kiskorú felelősségét, ha kereső foglalkozása körében vállalt kötelezettséget, és magatartása egyébként is azt a hitet keltette, hogy cselekvőképes; továbbá, ha teljeskoruságának elérése után tartozását elismerte. (Kúria P. II. 1052/1925. sz. a. 1925 okt. 22-én.) Indokok: Alperes abban az időben, midőn felperes automobilfuvarozó vállalatának bérautóját három hónapon át használta, életének 22-ik évét betöltötte, azonkivül a műegyetemi karhatalmi osztag (csendőrzászlóalj) hadnagya volt: a teljeskoruság küszöbén lévő kora és tiszti rangjával járó fellépése nem kelthette fel a felperes kétségét alperes cselekvőképességének hiánya tekintetében; emellett alperes a 21. sorsz. jegyzőkönyvben foglalt beismerése szerint mint karhatalmi tiszt heti 400—500 korona fizetést élvezett, és ezenkívül ügyletkötéssel is foglalkozott, mellyel 1920. évi december és 1921. évi január, február hónapokban körülbelül 75.000 koronát keresett. Az autóhasználat tehát nemcsak kedvtelésre, hanem ügyletkötő, tehát kereső foglalkozása érdekeit is szolgálta; az ennek érdekében kötött ügyletek érvényessége pedig a magánjog szabályai szerint meg nem támadható. Trianon. 2. A trianoni szerződés folytán román alattvalóvá lett felperes és francia alperes közti perre nem vonatkozik a trianoni szerződés. (Kúria P. VII. 2561/925. sz. a. 1925 okt. 22-én.) Indokok: A nem vitás tényállás szerint ez a per a felperes és az alperes között még .1902. évben kötött életbiztosítási szerződésből származtatott kö!vetelés riánt a trianoni békeszerződés folytán a kereset beadása után magyar állampolgárból román állampolgárrá vált s jelenleg is román állampolgár felperes és francia állampolgárnak tekintendő francia cég alperes között tehát nem egyfelől a Szövetséges és Társult hatalmak állampolgára, másfelől pedig magyar állampolgár között folyik. Eszerint mivel a trianoni békeszerződésnek ugy 231., mint 239. cikkében is valamelyik szerződő hatalom állampolgára és az ellenfélként szerepelt másik hatalom állampolgára közötti viszony nyert rendezést, helyes a fellebbezési biróságnak az az álláspontja, hogy a fenforgó esetben a trianoni békeszerződésnek sem 231., sem 239. cikke •nem nyerhet alkalmazást. Ezzel szemben az alperesnek az az álláspontja, hogy az idézett cikkekben foglalt törvényes rendelkezések a Szövetséges és Társult hatalmak állampolgára és a békeszerződés megkötésekor még magyar, de éppen a békeszerződés folytán román állampolgárrá vált egyén közötti viszonyban is alkalmazandók, nem helytálló azért, mert ilyen értelmezésre a békeszerződés 231. és 239. cikkei alapot nem nyújtanak, sőt ,a békeszerződés célzatával sem volna összeegyeztethető a vegyes Döntőbiróság és Felülvizsgáló és Kiegyenlítő Hivatal hatáskörének a román állampolgárrá lett korábbi magyar állampolgár és francia állampolgár közötti viszonyból eredő követelésekre való kiterjesztése. Alaptalanul vitatja tehát alperes a Békeszerződés 231. cikke alapján azt, hogy ezt a pert más hatósági eljárásnak t. i. a Felülvizsgáló és Kiegyenlítő Hivatal előtti eljárásnak kell megelőznie, valamint a Békeszerződés 239. cikke alapján azt is, hogy a perben csakis a Vegyes Döntőbiróság járhat el; ezeknél fogva alperesnek a Pp. 180. §. 1. és 2. pontjára alapított pergátló kifogása alaptalan. Főnök és alkalmazott. 3. A határozott időtartamra kötött szolgálati szerződés a kitűzött idő lejártával szűnik meg; ha tehát a munkaadó a szolgálati viszonyt jogos ok nélkül a meghatározott idő előtt szünteti meg, a munkavállalónak ebből eredő kárát tartozik megtéríteni. — A munkavállaló ilyen esetben nem a hátralevő időre járó illetményeit, hanem az abból eredő kárát követelheti, hogy hasonló javadalmazásu alkalmazást a saját hibáján kivül nem kaphatott. — A szerződő felek a szolgálati viszonynak a kitűzött idő lejárta előtt való megszűnése esetére a kártérítés mérvét a szerződésben előre meghatározhatják. (Kúria P. II. 5048/1925. sz. a. 1925 nov. 12-én.) Indokok: A peres felek között létrejött szolgálati szerződés szerint felperesnek, mint üzemvezetőnek a szolgálati viszonya 3 évre volt meghatározva, amely később további 2 évvel meghosszabbíttatott; ki volt kötve, hogy ha a szolgálati viszony a felperestől nem függő okból három éven belül megszűnnék, ugy az alperes r. t. felperesnek végkielégítéséül egy és fél évi fizetést tartozik fizetni. Az irányadó tényállás szerint alperes a szolgálati viszonyt 1923 április 1-től kezdődő hatálylyal felmondta azzal, hogy a felperes szolgálatát a felmondási idő alatt nem kívánja igénybe venni. E tényállás alapján a szerződés helyes értelmezésével jogszabálysértés nélkül mondta ki a fellebbezési biróság, hogy felperes amiatt, hogy alperes a szolgálati szerződést a kitűzött határidő előtt megszüntette, a szerződésben foglalt kikötés alapján az egy és félévre járó illetményeit követel heti. A szerződésnek a felperes által vitatott olyan értelmezésére, hogy ez a kikötés csak arra az esetre vétetett volna fel a szerződésbe, ha a r. t. megalakulása vagy annak további működése vis-majorszerü okokból lehetetlenné válnék, vagy hogy ez a kikötés csak a felperes javára szolgált volna, a szerződés szövege és tartalma alapot nem nyújt, ezzel a kártérítés mérve van meghatározva arra az esetre, ha a szolgálati viszony a felperestől nem függő okból, tehát az alperes ténye következtében is, megszűnnék. Végkielégítésképpen a másfélévi fizetés a szerződésnek három éven belül való megszűnése esetére van ugyan kikötve, de már a szerződésben is meg van emlitve, hogy a szolgálati viszony mindkét felet kötelezőleg három éven tul két évvel meghosszabbítható, amiből következik, hogy felperesnek a meghosszabitás címén nagyobb végkielégítésre nincsen igénye. A kereseti igény elbírálására szempontjából nem tesz különbséget, hogy a szerződés nem kártérítésről, hanem végkielégítésről szól, mert a vég-