Kereskedelmi jog, 1926 (23. évfolyam, 1-11. szám)

1926 / 1. szám - A valorizációról szóló törvényjavaslat

6 KERESKEDELMI JOG 1. sz. amely a lefolyt ötven év alatt kiváló nagy jogászok munkájából kisarjadzott. Ha el is avultak ennek a nagy kódexnek egyes részei, a birői joggyakorlat a hiányokat lehetőén pótolta s a kódexnek el nem avult részei még most is nagybecsüek és gyakorlati értékűek. Kívánatos, hogy a változott viszonyoknak megfelelően gazdasági helyzetünk \árva-várt teljes konszolidációja esetére megalkotandó uj keresk. törvény is a régi kereskedelmi birák magas színvonalán álló ujabb bírák kezelése alatt hasonló sikereket érjen el, mint előde. < A valorizációról szóló törvényjavaslat. Dr. Schuszter Rudolf, a m. kir. szabadalmi felsőbíróság1 elnöke. A javaslatra magára általánosságban két rövid megjegyzésem van. Az első a cimre vonatkozik, mely „pénztartozá sokról» szól. Az én felfogásom szerint nem a tartozást, hanem a követelést valorizálják. A hitelező az, aki valorizálást kér, a hitelező az, akinek jogáról szó van. Hisz a Jav. maga a 12. §. 3. bek.-ben átértékelésre irányuló követelést emlit. Azért helyesebb lenne pénzkövetelések felértékeléséről szólni. így van ez a német valorizációs törvényben is. A másik álitalános észrevételem a Jav. egyik alapelvére vonatkozik. A Jav. ugyanis elvileg — amint az Indokolásból is kitűnik -— a nem valorizálás álláspontján áll; azok az esetek pedig, amelyekben a valorizációt megengedi, kivételekként szerepelnek. Ez azért fontos, mivel ezáltal a Jav., ha törvény lesz belőle, a birót a törvénymagyarázat kérdésében szük területre szorítja, mert kivételt kiterjesztőleg magyarázni nem lehet és így a biró kezét az a törvény már előre nagyon megköti, nem enged neki megfelelő szabad mozgást; ugy, hogy a törvény e tekintetben hátrányosan fog hatni. Már előre látom a birói gyakorlatban az ebből eredő kalamitásokat is és esetleg a judikatura visszafejlesztését. A Jav. egyes részleteire nézve bírálati észrevételeimet főképp a birói gyakorlat szempontjából fogom meglenni azért a Jav.-nialk a bírói gyakorlatban előfordult esetekre vonatkozó rendelkezéseire fogok főképp szorítkozni, annál is inkább, mivel az Indokolás (19. o.) szerint azért kell törvényt hozni, mivel nem célszerű megvárni a birói gyakorlat továbbfejlődését, hanem a valorizáció kérdését egységesen és véglegesen szabályozni kell. A 2. §. 2. bekezdését, miikor elolvastam, nem értettem meg; és megvallom, hogy az indokolás elolvasása után sem vagyok a ratio legissel tisztában. Az Indokolás ugyanis (25. o.) azt mondja, hogy ha a biró a kár keletkezésekori összeget veszi alapul és ezt valorizálja, a törvény elejét akar ja venni annak, „hogy a bíróság ne eshessék bele abba a hibába, hogy az eredeti pénzérték valorizálása utján nagyobb összeget Ítéljen meg, mint amennyi a dolognak mostani értéke". Erre megjegyzem, hogy a birói gyakorlatban egyetlenegy Ítélet sincs, meíly többet itélt meg, mint az illető tárgy mostani értéke. A mostani érték — vasúttal szemben — néhány esetben lett megítélve; de az összes többi Ítéletekben ennél kevesebb, mely utóbbi nézetem szerint a helyes, mert a mai érték megítélése rendesen a 100%-on felüli valorizációval egyenlő. Akikor tehát, miikor a Jav. a miai értéket veszi maximumiként, akkor a 100%-on felüli valorizációt állít ja oda, mint maximumot, ami igazán felesleges. Már most nem tudom, hogy a Jav. hogy képzeli azt, hogy a bíróság még ennél is többet Ítélhetne meg és ettől a hibától akarja a Jav. a bíróságot megóvni. El sem tudom képzelni, hogy a biró a tárgy mai értékénél többet Ítéljen meg. Ezért azt hiszem, erre a rendelkezésre semmi szükség sincs, mert az csak zavarólag hathat, miután megállapodott és teljesen aggálytalan birói gyakorlat van, azért a második bekezdés törlését javasolnám. A 3. §. felsorolja az ártértékelésből kizárt követeléseket, összesen hat pontban, amelyek közül ezúttal csak a kölcsönnel óhajtok foglalkozni és mindjárt megjegyzem, hogy talán nem helyes az a hozzátétel „beleértve a takarékbetéteket", mert más a rendes kölcsön és más a betét. A kölcsön, nézetem szerint, nem zárható ki. A kölcsönügylet ugyanis az az ügylet, amely már a fennálló jogszabálynál fogva sem zárható ki; mivel magánjogi szabály az, hogy a pénzkölcsön ugyanolyan mennyiségű, fajú és minőségű pénzben fizetendő viasza (Tervezet 1083 §.). Ugyanilyen rendelkezést találunk az osztr. Ptkv. 988. §-ában és a némeit Pitik v. 607. §-ában (von gleieher Art, Güte und Menge), ezek a jogiszabályok mintegy magúikkal hordják a valorizációt. De ettől eltekintve, azt kérdem, hogy hol marad a kölcsön nem valorizálása esetén szolgáltatás és el leniszolg álltat ás közti egyenérték? Hol marad az az elv, hogy a pénzelértéktelenedés következménye nem hárítható át csak az egyik félre? Hol marad a méltányosság? Mi indokolja az adósnak ily horribilis kedvezményben való részesítését ? Ha valakinek tartozom kölcsön cimén 15.000 békebeli koronával és a lejárat napján elviszek a hitelezőmhöz 15.000 mai papirkoronát, ami egyenlő egy régi koronával, a hitelező tartozzék azt teljes kiegyenlítésül elfogadni? Ha igy itél a biró, akkor mindenkiben megrendül az igazságba vetett hit; ha ezt akarja a Jav., akkor nagy igazságtalanságot kodifikál. A Jav. indokolása szerint ez a kizárás azért indokolt, mivel a kölcsön gazdasági életünk megrenditése nélkül nem valorizálható és még hozzáteszi (21. §), ha ezeket is valorizáljuk, akkor megdől a Jav.-nak a kényszerárfolyam fenntartására alapitott elve. Ha talán a nem helyesen felállított elv megdőlése nem is lenne nagy hátrány, ugy, hogy ez az indok alig helytálló. A máisik indok pedig azért nem helytálló, mivel a gazdasági helyzet állítólagos megrenditése nincs támogatva semmi által; ez az érv tehát nem meggyőző. Ehhez járul, hogy más országok, amelyek ugyancsak nagy gazdasági válságban vannak: Lengyelország, Németország, a kölcsönpénzt valorizálják; még pedig utóbbiban 25% erejéig, ha tőkebefektetés vagy jelzálog által van biztosítva; ellenkező esetben pedig korlát nélkül, az általános szabályok szerint. És habár a német törvény kihatását nemcsak jogi szaklapokban, hanem a napisajtóban is megjelent nyilatkozatok alapján figyelemmel kisérem, nem volt észlelhető, hogy ez a valorizáció a gazdasági élet megzavarásával vagy megrázkódtatásával járt