Kereskedelmi jog, 1926 (23. évfolyam, 1-11. szám)

1926 / 1. szám - A kereskedelmi törvény ötven éve a birói gyakorlatban

1. sz. KERESKEDELMI JOG 5 között a törvény gyakorlati alkalmazása körül felmerültek. Ezeknek az ütközőpontoknak lehető elhárítása, az egymással szembenálló érdekeknek lehetőleg igazságos kiegyenlítése a birói gyakorlatnak rendkívül sok gondot és küzdelmet okozott. A 346. és 347. §-ok rendelkezéseinek (az azonnal való kifogásolás és rendelkezésre bocsátás kötelező szabályának) nemkereskedőkre való alkalmazását a birói gyakorlat azzal enyhítette, hogy a rejtett hibák eseteit kiterjesztő magyarázattal szaporította, másrészt a 350. §-nak a magánjogi csalás esetében alkalmazandó enyhébb szabályát a magánjogi csalás fenforgásának lehetőleg kiterjesztésével nemkereskedőkkel szemben gyakran alkalmazta, továbbá életbeléptette azt a gyakorlatot, hogy a gazdaközönséget legjobban érdeklő áruknál, minők a gazdasági gépek, szerszámok, vetőmagok stb., megállapította, hogy azt, hogy az áru megfelel-e a törvény vagy szerződés által megszabott kellékeknek, csak hosszabb ideig tartó kipróbálás után lehet megállapítani. Még nehezebb volt a birói gyakorlat helyzete a kötbér mérséklését tiltó 273. §-nak nemkereskedővel szemben való alkalmazásnál; itt néha, de nem gyakran, csak azzal lehetett segíteni, hogy a kötbérre vonatkozó kikötés legszigorúbb értelmezésével kimondatott, hogy az adott esetben kötbér fizetésének egyáltalában nincs helye. Ezek a tojástáncok azonban a végtelenségig nem folytathatók; kétségtelen, hogy ezen a ponton szükséges lesz reformálni a polgári törvénykönyv megalkotásával egyidejűleg a kereskedelmi jogot. Az ujabb német keres, törvény a kereskedelmi ügyletek körének megszorításával, a tárgyi kereskedelmi ügyletek eltörlésével, továbbá azzal a rendelkezéssel, hogy az áru haladéktalan kifogásolása csak abban az esetben kötelező, ha a vétel mindkét félre nézve kereskedelmi ügylet, továbbá azzal, hogy a kötbér mérséklése csak abban az esetben van kizárva, ha annak fizetésére kereskedő üzlete körében kötelezte magát, a mi kereskedelmi törvényünk reformjánál hasznos útmutatásokkal szolgálhat. Az elmúlt ötven év alatt a birói joggyakorlatnak általában a legfőbb és a legtöbb munkát a kereskedelmi törvény ama rendelkezéseinek alkalmazása szolgáltatta, amelyek a kereskedelmi vételt szabályozzák, mert a kereskedelmi forgalomból származó pereknek túlnyomó nagy része vételügyletből keletkezett. Mi sem természetesebb, hogy ezen a téren s különösen a teljesítési késedelmet szabályozó 351. és következő §-ok alkalmazása körül az elvi jelentőségű döntéseknek egyike a másikát érte s a judikatura — a német Reichsgericht nagybecsű döntéseinek hatása alatt is — megizmosodott ós gyönyörűen fejlődött. Nagy tért foglaltak el a judikaturában és számos érdekes és elvi jelentőségű határozat keletkezésére nyújtottak alkalmat a biztosítási ügyletekből eredő perek. Itt a judikatura állandó küzdelmet folytatott a biztosítási ügynökök visszaélései és a biztosítási kötvényekbe felvett általános biztosítási fetételeknek részben a törvénybe, részben az ügyletkötésnél megkívánt kölcsönös jóhiszeműségbe és méltányosságba ütköző rendelkezései ellen. Azt hiszem, ez a küzdelem egészben véve sikerült is. E részben nagy segítségére volt a birói gyakorlatnak a keresk. törvény 471. és 507. §-ainak a rendelkezése, mely szerint a felek kölcsönös jogaira és kötelességeire nézve, amennyiben azok a törvényben megállapítva nincsenek, a biztosítási szerződés feltételei szolgálnak irányadóul. E törvényszabályt a birói gyakorlat igen helyesen ugy értelmezte, hogy a törvénynek az anyagi biztosítási jogra vonatkozó rendelkezési imperativ természetűek s a biztosítási szerződés feltételei csak annyiban jöhetnek figyelembe, amennyiben nem ellentétesek a törvény rendelkezéseivel. Ezzel a döntéssel a birói gyakorlat útját vágta a biztosítási feltételek sokszor komplikált és a jóhiszemű szerződő fél által könnyen félreérthető rendelkezései feltétlen alkalmazásának. Kétségtelen, hogy a jelenlegi kereskedelmi iöi vénynek a biztosítási szerződési jogra vonatkozó, gyakran hevenyészett, de részben a gazdasági élet fejleményei és az ujabb jogfejlődés által meg is haladott rendelkezései reformálásra szorulnak. A kereskedelmi törvénynek a szövetkezetekre vonatkozó rendelkezéseiről kellene még szólanom. Ezek a rendelkezések ugyanis nagyon hézagosak, hiányosak és a laikus közönség érdekeit kellően meg nem védik s a birói joggyakorlat emiatt sokat is vesződött a szövetkezeti jog körében a törvény hiányai következtében felmerült számos kérdés megoldásával, amely megoldás többnyire a járatlan közönség érdekeinek a szövetkezeti hiénák visszaélései ellen való megvédését célozta. Ez a védelem a bíróságoknak gyakran sikerült is, de nem mindig. Az Országos Központi Hitelszövetkezet felállítása és az ezzel kapcsolatosan létesített uj törvényes jogszabályok a szövetkezeti joganyag hiányait sokban pótolták ugyan, de ez még nem minden s a szövetkezeti jog általában, tekintettel arra is, hogy a Központi Hitelszövetkezet kötelékébe nem tartozik minden szövetkezet, a gazdasági élet fejleményeinek s a birói joggyakorlatból szerzett tapasztalatoknak megfelelő ujabb szabályozásra szorul. Elmondhatjuk tehát, hogy a mi kereskedelmi törvényünk az ötvenéves joggyakorlat alatt — nagyban és egészben tekintve — szépen bevált. Ennek kiáltó bizonyítéka az a nagybecsű, gyönyörű birói joggyakorlat.