Kereskedelmi jog, 1926 (23. évfolyam, 1-11. szám)

1926 / 9. szám - A Vegyes Döntőbíróságok ítélkezése biztosítási ügyletekben

9. sz. KERESKEDELMI JOG 149 kozó rendelkezések a legrészletesebbek és viszonylag még a legjogásziabban vannak megszerkesztve: mégis, részben maguknak ezeknek a rendelkezéseknek fogyatékosságai, részben pedig az egyéb rendelkezésekkel való ellentmondásosságai a gyakorlatban több jelentősebb kontroverziára vezettek, amelyek bennünket is érdekelnek és igy ismertetési igényelnek. A biztosítási szerződésekről — tudvalevőleg — a trianoni szerződés X. rész V. cini utáni függelék 8—23. §-ai rendelkeznek. Ezekben a rendelkezésekben két domináló elv van: 1. Szemközt a trianoni szerződés 234. cikk a) pontjában kimondott azon általános elvvel, hogy a háboruelőtti szerződésekel általában hatálytalanokká váltaknak kell tekinteni azon időponttól kezdve, amelyben a felek közül bármelyik kettő ellenséggé vált: a biztosítási szerződések tekintetében általában véve — bár az egyes ágazatokban különböző megszorításokká! — az az elv van keresztülvive, hogy a biztosítási szerződések, általában hatályukban fentartatnak. — 2. Míg a 234. a) pontbeli főelv alól kivett és hatályukban fentartott egyéb szerződéstípusok tekintetében (V. cim ut. függ. 2. §.) a Bsz. nem tartalmaz, vagy alig tartalmaz közelebbi jogszabályokat, vagyis ezek tekintetében a perbírót a nemzetközi magánjog elveire és az ezek alapján alkalmazott belföldi jog tekintetében, a magánjog általános szabályaira utalja: addig a biztosítási szerződések tekintetében a Bsz. fentbivatkozott §-aiban a biztosítási ügyletre kiható részletes anyagi jogszabályok vannak kodifikálva, amelyek mellett a kötvényfeltételek, illetve az alkalmazandó belföldi jog csak kisegítő érvényű. A függelékben foglalt ezen anyagi jogszabályok kibatnak nem csupán a háború előtt kötött biztosítási ügvletekre, hanem a háború alatt kötött biztosítási ügvletekre is. Vagyis, például, az általunk a háború során katonailag megszállva tartott területeken (Szerbia, Románia) kötött biztosítási ügyletek elvileg ugyané jogszabályok alá esnek, — amenynyiben ugyanis az illető államokkal létrejött külön államegyezmények által a biztosítási Ügyletek, illetve a biztosító vállalatok külön szabálvozás körébe nem vonattak. Ilyen külön államegyezmények jöttek létre — tudvalevőleg — Olaszországgal (1924 márc. 27-iki Egyezmény a magánbiztosító társaságokra vonatkozólag, beeikkelyezve az 1924:XXIII. tc.-kel): továbbá a Csehszlovák köztársasággal (1923 július 12-iki Egvezmény a biztosító magánvállalatokkal szemben követendő kölcsönös eljárás és a magvar és osztrák koronában kötött régi életbiztosítási szerződése1: tárgyában, (becikkelve/ve az 1924;XXII. íe.kel); és végül a Romániával az 192' április 16-án létrejött biztosítási egyezmény (7934/ 924. M. E. rend. E mell.). Ezek az egyezmények lényegesen módosítják az V. cim ut. függ. vonatkozó rendelkezéseit, azonban nem léptetik azokat hatályon kívül, különösen is nem a kárbiztositások tekintetében. Mert a Romániával létrejött Egyezmény csupán az élet- és járadékbiztosításokra (2. cikk) nézve Ibeleértve a baleseti járadékbiztosításokat) és az ezekre vonatkozó viszontbiztosítási szerződések tekintetében (lő. cikk) mondja ki a biztosítási állomány megosztási és átruházási kötelezettségét; ellenben a kárbiztositások tekintetében ilyen kötelezettség kimondva nincsen, hanem ellenkezőleg: a régi osztrák és magyar koronára szóló kárbiztositások tekintetében az Aláírási Jegyzőkönyv 8. §. által a közvetlen lebonyolítás elve is és a régi osztrák vagy magyar koronákra szóló tartozások tárgyában létrejött egyezmény 7934/924. M. E. rend. D mel.) teljesítési rendelkezései vannak aktiválva. Ugyanezek a teljesitési elvek alkalmazandók az Aláírási Jegyzőkönyv 4. §. értelmében a biztosítási egyezmény 4. cikk 1. és 3. pontjaiban körülirt életbiztosítási szerződésekre is. Mert továbbá a csehszlovák köztársasággal létrejött egyezmény III. cikke értelmében csakis az élet- és járadékbiztositási szerződésekre nézve (beleértve a balesetjáradékbiztositásokat is) és a XV. cikk értelmében még az ezekre vonatkozó viszontbiztosítási szerződések tekintetében van kimondva az állomány megosztásának és átruházásának kötelezettsége, ellenben a többi biztosítási ágazatok tekintetében a II. cikk és a Zárójegyzőkönyv 2. §. ugyan provideál a másik állam területén folytatott üzleti működésből származó állomány szabad átruházása iránt — azonban azt kötelezővé nem teszi. Minthogy pedig az ugyancsak a csehszlovák köztársasággal a régi osztrák és magyar koronában keletkezeti követelések és tartozások tárgyában létrejött Jegvzőkönyv alapján kibocsátott 3600/924. M. E. rend. 2. §. 6.' p. értelmében az állami és társadalmi biztosításból, továbbá a viszontbiztosításból és a magánbiztosításból eredő követelések és tartozások az összeirási és bejelentési kötelezettség alól ki vannak véve (ezek közül csupán azok esnek mégis bejelentési kötelezettség alá, amelyekben az esemény, amelyre a biztosítás költetett, 1919 február 26 előtt bekövetkezelt): ennélfogva az V. cim ut. függ. rendelkezései ezen egyezmények mellett sem tekinthetők superáltaknak és az idevonatkozó Vdbsgi judicatura reánk nézve is érdekkel bír. Gyakorlati szempontból, a környező államok közül leginkább Románia jött ebből a szempontból figyelembe, mert azon idő alatt, amig csapataink Romániát megszállva tartották, számos kárbiztositás jött létre, amelyek tekintetében — amennyiben barátságos