Kereskedelmi jog, 1926 (23. évfolyam, 1-11. szám)

1926 / 8. szám - Az alkalmazott munkaköre és szolgálati beosztása

8. sz. KERESKEDELMI JOG 133 munkaadóval szemben a munkakörhöz való ragaszkodása még akkor is tilos, ha az ahhoz való ragaszkodási joga szerződésileg is meg van engedve. A kir. Kúria szerint ehhez a munkaadónak törvényes joga van. Mi a ma­gunk részéről ilyen törvényes intézkedési nem találtunk. Megfordítva: az ellenkezőt találjuk meg a törvényben. Az Ipartörvény 95. §-ának b) pontja értelmében jogos ok az al­kalmazott azonnali hatályú kilépésérc, ha a munkaadó szerződéses kötelezettségeit nem teljesiti. (Nem kell bővebben magvarázni, hogy nemcsak a munkabér fizetése értendő szerződési kötelezettség teljesítése alalt, ha­nem minden más is.) De ettől eltekintve, jogi közhely (de a tör­vényben kifejezetten is ki van mondva), hogy az alkalmazotti jog alapforrásaiban a K. T. ben és a I. T.-ben a szolgálati viszonyra vonat­kozólag lefektetett törvényes szabályok csak dispozitiv szabályok. (Mellesleg: éppen abból fakadt sok jaj és sok könny az alkalmazottak részéről, hogy minden törvény túlságosan a szerződési szabadság alapján állott, ami a kormányoknak és parlamenteknek a hábo­rúig fennállott abban a tendenciájában is leli magyarázatát, hogy az állami beavatkozás (étatizmus) magánjogi relációkban a mini­mumra szorittassék). A 4423/1919. és az 1910/1920. M. E. sz. rendeletek azután kissé megbolygatják a szerződési szabadság elvéi és kimondják, hogy a szolgálati szerződésnek a rendelettől eltérő s azon intézkedései, amelyek az alkalmazottra nézve hátrányosak, érvénytelenek. Sehol sincs kimondva azonban az, hogy a szolgálati szerződésnek egyéb ki­kötései érvénytelenek volnának. (Kivévén az általános magánjogból folyó érvénytelenségi okokat.) A Kúria tebáf téved, meri olyan tör­vényes intézkedésre utal. amely törvényes intézkedés sehol sem foglaltatik, de téved azért is, mert a «törvényes intézkedést)) erő sebbnek tartja a szerződésbeli kikötésnél is, olyan esetben is, amikor ez a szerződési ki­kötés a gazdaságilag gyengébb félre nézve nem hátrányos. Igaz, hogy az emiitett kúriai határoza­tokban ez is áll: «Az alkalmazás intellektuá­lis és erkölcsi színvonalával egyeztetett mó­don.)) Mindkét kifejezés azonban annyira sze­rencsétlen kifejezés és annyira relatív, tehát labilis fogalmakat takar, hogy adott esetek­ben csakis a munkavállalók hátrányára szol­gálhatnak, legyük fel, hogy valaki vala­melyik bankban főkönyvet, vagy folyó szám la-könyvet vezet. Egy szép napon ezt a munkakörét elveszik és azzal bízzák meg, hogy értékpapir-lelétkönyvet, vagy pénztár­könyvet vezessen. Az illető a kúriai álláspont­ból kifolyólag nem tiltakozhatik, mert nincs sem intellektuális, sem • erkölcsi degradálás. Mit jelent ez a gyakorlatban? Tudvalevőleg a felmondási idő nagysága az utoljára betöl­tött munkakörhöz igazodik. (Valamennyi birói fórum az 1910/1920. M. E. sz. rendelet 7. §-ának ezt az intézkedését túlságos pedan­tériával szokta alkalmazni.) Igen ám: a legújabb gyakorlat szerint a főkönyv és folyószámlakönyv vezetése fonto­sabb munkakör, a letét- vagy pénztárkönyvé nem az. Az illető tehát a Kúria szerint nem léphet ki azonnali hatállyal, mert nincs ((in­tellektuális és erkölcsi» lefokozás, tehát nem­csak abba köteles belenyugodni, hogy esetleg előmenetele megakadjon és képessége elsor­vadjanak stb. stb., hanem azt is köteles tűrni, hogy uj beosztásából kifolyólag kevesebb fel­mondási ideje legyen. A kevesebb felmondási idő esetleges automatikus következménye a kevesebb, vagy semmi végkielégítés, a keve­sebb, vagy semmi nyugdíj. Vagy például <valaki levelezőnek szerződik és egy napon rá­parancsolnak, hogy könyveléssel foglalkoz­zék. Itt sincs ((intellektuális és erkölcsi» le­fokozás. De — tegyük fel — az illető nem ért, vagy nem jól ért a könyveléshez. Mi lehet ennek a következménye? Milyen munkaadói visszaélésekre adhat ez alkalmat? Ha a kir. Kúriának az lenne az állás­pontja, amit P. II. 812/1925. sz. ítéletében mondott ki, s amelyet dr. König Endre a Ke­reskedelmi Jog június 1-i számában: «A munkakör és a munkaidő szerepe a szolgá­lati jogban» cimü kitűnő cikkében idézett is. akkor némileg más lenne a helyzet. (Kár, hogy dr. König Endre csak ezt idézte, holott az általam közölt Ítélet sokkal későbbi keletű, s ami benne foglaltatik, sokkal többször mon­datik ki, mint az, ami P. II. 812/1925. sz. Íté­letben van.) Ezen ítélet szerint a munkaadó jogosítva van, a tisztviselőtől, korábban betöl­tött munkakörét elvonni és részére más szol­gálati beosztást kijelölni, teltéve, hogy az uj beosztás az alkalmazott önérzetét nem sérti és képzettségének és eddigi állásának is meg­felelő. Bár,a Kúriának ezt az Ítéletét is téves­nek tartjuk, mert a fent kifejtetteknél fogva azon az állásponton vagyunk, hogy a munka adó a munkakört rendkívül fontos indok nél­kül, egyoldalulag nem változtathatja meg. különösen pedig nem teheti ezt szerződéses kikötés esetén, mégis az utóbb közölt ítélet indokolásának szövegezése alkalmas bizonyos káros következmények részbeni gyenge kivé (lésére (1. a fentebbi sorokat), ellentétben a P. II. 5536/1925. sz. ítélettel, amelynek szöve­gezése teljességgel szerencsétlen, mert nem azt fejezi ki. amit (esetleg) kifejezni akart. A kir. Kúriának a munkakör megváltoz­tatása tekintetében kifejlődött gyakorlata te­hát súlyos következményeket vonhat maga után. A meghozandó alkalmazotti törvény­könyvnek kell ezeket — sok más egyébbel együtt kipariroznia.

Next

/
Oldalképek
Tartalom