Kereskedelmi jog, 1926 (23. évfolyam, 1-11. szám)

1926 / 7. szám - A különbözeti ügylet a Kuria gyakorlatában

7. sz. KERESKEDELMI JOG 117 jektiv, mégis quasi animusi szempont, szemben a sokat vitatott és egyedül üdvözitőnek tartott u. n. tárgyi ismérvekkel. A felek szándéka kutatandó tehát újra, nem a szavak és tettek objektivizáltan kivetődött értéke, hanem az ügyletkötésekben felmerülő animus obiigandi. A szavakból kitűnhet az, hogy valaki játékra adott megbízást, mégis, ha e szavak mögött nem volt a játék animusa, akkor a kimondott szavaknak helytelenségét az üzleti összeköttetésből meglátható belső akarat helyesbitheti és ez a belső akarat lesz az irányadó. Természetes az, hogy itt mindig vannak tárgyi ismérvek, de e tárgyi ismérvek mikénti valőrjeit az animus adja meg és világítja meg, tehát a subjectiv értelem, nem pedig a rideg, objectiv üzlet logikai kapcsolat. Mind a három határozat feloldó végzés volt és ebből a tényből megállapítható, hogy a Kúria játékkifogás kérdését még nem zárta le, sőt uj szempont alapján kíván Ítélkezni, olyan uj szempontok alapján, amely uj szempontokat a bíróságok eddig figyelembevehetőknek, sőt figyelmet érdemlőknek sem tartottak. Az uj feloldási szempont, amint a három határozatból megállapítható, ,,a megbízási szerződés tartamára" irányul és annak a kivizsgálására, hogy vájjon a vételek kapcsolatosak voltak-e az eladásokkal. A vita tárgya tehát az, hogy a vételi ügylettel egyidejűleg abból kifolyólag és avval kapcsolatosan keletkezett-e egy eladási aka rat is, szóval, hogy megvizsgálandó az, megvolt-e a megtartási, a megszerzési és a konzerválási szándék. Ha a vétel és eladás összefüggésbe hozható, akkor megvan a játékkifoiHásra az ok és a játék megállapítandó, ha nem észlelhető kapcsolat, akkor a játékkifogás elvetendő. Első pillanatra felmerül egy aggály mintha ez a finom distinctio egy kissé túlzottan teoretikus lenne, mintha labilitásában versenyezne a valorizáció letűnt korában szereplő „vétkes késedelemmel*'; talán ez is olyan ismérv, amely csak derengett, de nem gyökerezett az üzletkötők lelkében az üzlet megkötésekor és később is talán nem egészen az anyagi igazság vonta elő, hanem a kérdést megoldani akarás. Ez az első pillanatban feltolódó aggály azonban, ha mélyebben nézzük és értelmezzük a feloldó végzéseket, szertefoszlik, mert itt nemcsak egy suppositío szerepel, hanem egy mégis lemérhető akarat, az üzérkedés és spekuláció akarata. A vétellel kapcsolatos eladás t. i. egybe esik a spekulációs és üzérkedési szándékkal. A magyar kir. Kúria végzése mint minden egyrészről feloldó, másrészről — és ez a paradox, egyben elvi kijelentéseket tartalmazó végzés — túlságosan elméleti sikban mozog. És csodálatos az is, hogy a három különben szórói-szóra megegyező végzés közül csak az egyik tesz, nevezetesen a 4927-es gyakorlati levetődéseket, amikor azt mondja... ,,s megállapítandó az is, hogy milyen és mennyi papirt vett a felperes, az alperes megbízásából, miben papírokra gyakorolt elővételi jogot, milyen áron vette a papírokat, mennyi papírt kapott az alperes tényleg kézhez, mennyit adott el a felperes a tőzsdén s mily fizetéseket teljesített az alperes." E végzésbeli többletből kiindulva látjuk azt, hogy a megbízási szerződés tartama csak egy elsődleges feltétel, de amely korántsem a maga egészében döntő, mert hiszen a legtöbb esetben a megbízás mint olyan elveszti stabil jellegét annakfolytán, hogy a felek közt állandó üzleti összeköttetés jön létre, ahol a megbízások nem kifejezettek, sőt némely esetben meg sem állapithatók. Ilyen esetben nem az eredeti megbízási szerződés, sőt nem is az esetenkénti megbízási szerződés lesz az irányadó, hanem az a gestió, amellyel a felek a papírok vétele és eladása körül viselkedtek. Az üzleti összeköttetés terjedelme a megbízással egyenlő tényező lesz, természetesen nem az effectiv teljesitetlség szempontjából, hanem csak a megbízások adása szempontjából. Világosabban, közömbös az, hogy milyen vételek és eladások honyolittattak tényleg le, de fontos az, hogy milyen nemű vételek és eladások állapíthatók meg a felek intentiója gyanánt. Ha például egy kasszán belül az engagementok egész tömege szerepel egy és ugyanazon papírnak egy kasszán belül való vétele és eladása, ez feltétlenül és minden körülmények között játék lesz, mint ahogy játék-lesz az u, n. kontremin positio is. Ezeknél az ügyleteknél ugyanis, — a vétel és eladás közti kapcsolat, — respective az effectivitás nélküliség, — világos. Sokkal nehezebb a helyzet ott, ahol ezt a kapcsolatot nem birjuk felfedezni. Pl., ha az eladás pár hét múlva történik, amikor mondjuk időközben koronaromlás is történt, tehát némi joggal lehet hivatkozni arra is, hogy a vétel egy u. n. vagyonkonzerválási vétel volt. Itt azután a végzés teoretikus elgondolása és intentiója ellenére mégis vizsgálni kell, hogy a megvett papírokkal az akkor még nem kapcsolatos eladási szándékot figyelembe véve mi volt a felek szándéka, vagyis vizsgálni kell, hogy a papir a koronaromláson felülmenő nyereséget ér-e el és ha igen, ugy egymagában ez a tény alkalmas-e arra, hogy ezt a vételt és eladási játékká tegye. Ha a fent idézett végzést vesszük, akkor a játékot kizáró ismérvként a következő tények szerepelhetnek: a) az elővételi jogok gyakorlása; b) a vétel- és eladás időbeni Spannungja; c) a papírok effectiv (nem ,,letétje számára" stereotip levelezési frázis) átvétele; (/) az eladások kérdése s végül e) a fedezet kérdése.