Kereskedelmi jog, 1925 (22. évfolyam, 1-11. szám)

1925 / 6. szám - Nyugdij-valorizáció

6. sz. KERESKEDELMI JOG 75 mert csak igy láthatjuk, helyes nyomon jártunk-e és nincs-e szükség egyik vagy másik irányban revízióra? Nálunk csak a közalkalmazottak és vasúti tisztviselők nyugdijára van törvényes szabályozás, a magánalkalmazottakéra azonban nincs. A magánalkalmazott nyugdija nem szükségképeni része magának a szolgálati szerződésnek; mert hiszen igen sok magánalkalmazott szolgál nyugdij kikötése nélkül. A nyugdíjigényt és Teltételeit a munkaadó és alkalmazott külön szerződése állapítja meg. Ezzel oly összeget biztosit az alkalmazott részére, melyet korábban teljesített szolgálatára tekintettel, bizonyos szolgálati idő betöltése után, vagy munkaképtelensége esetére további szolgálat teljesítése nélkül élvez. Vállalataink azt szokták hangoztatni, hogy a nyugdíjalap létesítése és nyugdíjigény biztosítása az ő munificentiájuktól függ és legalább eredetére nézve úgyszólván ajándékszámba megy. Egy tekintet a nyugdij természetére meggyőz e felfogás tévességéről. Annyi áll, hogy ma a munkaadó elhatározásától függ, kössön-e alkalmazottjaival nyugdijszerződést, létesitsen-e ebből a célból nyugdíjalapot, vagy ezt ne tegye. De a nyugdij kikötése nem jótékonysága hanem mindkét fél érdekét egyformán szolgálja. A munkaadóvállalat érdeke abban áll, hogy az alkalmazottak és munkások oly megbízható „stock"-ját biztosítsa magának, mely a jövő gondjaitól mentesebben annál inkább szolgálatának szentelheti minden tevékenységét, minél inkább leveszi vállairól a nyugdijszerződés az öregség, vagy munkaképtelenség idejének, vagy özvegye és árvái ellátásának gondját. A- munkaadóra ebből az az előny is hárul, hogy a nyugdijigényes alkalmazott nem oly könnyen változtatja állását, mint akinél ez a fékező körülmény útban nem áll; továbbá, hogy a nyugdíjra való tekintettel az alkalmazott olcsóbban is szolgál. De az alkalmazottnak is fontos érdekeit szolgálja a nyugdij. Nyugalmat ad neki szolgálatában, biztonságot a jövővel szemben; egészben, vagy részben mentesiti munkaképtelenség esetére a megélhetés gondjaitól és azt a tudatot nyújtja neki, hogy halála után családjáról is gondoskodott. Ezért áldozatokat is hoz, melyek az ő helyzetében rendszerint súlyosabbak, mint a válialat áldozatai. Erkölcsiek, mert sokszor letompítja önérzetét, hogy a szubordináció elkerülhetetlen kellemetlenségei mellett ragaszkodhasson nyugdijképes állásához; és anyagiak, mert egyrészt ő az, aki olcsóbban szolgál, mintha keresményéből a jövőre kellene tőkét gyűjtenie, másrészt az esetek többségében szolgálati illetményeinek bizonyos százalékát nyugdíjjárulék gyanánt befizeti. Ehhez járul, hogy a n'yugdijszerződés megkötése, a nyugdijalaphoz való hozzájárulás nincs az alkalmazott szabad elhatározásától függővé téve, hanem a nyugdijintézeti tagság a szolgálati alkalmazásnak elengedhetetlen feltételéül szokott felállitatni. Nyilvánvaló tehát, hogy a magánalkalmazott és munkaadója között kikötött nyugdij a szerződésszerű szolgálati illetményeknek alkotó része. A nyugdij szerződés jogi természetének tehát két oldala van: egyrészt viszterhes szerződés, mely munkaadó és alkalmazott részéről szolgáltatást és ellenszolgáltatást foglal magában; másrészt a felek szándékánál fogva célkötelmet létesít, mert a nyugdij kikötésének az a célja és rendeltetése, hogy hosszabb szolgálati idő eltöltése után elbocsátás, munkaképtelenség, vagy a teljes nyugdíjra jogosító szolgálati idő betöltése esetére az alkalmazott további* munkateljesítés nélkül oly illetményekben részesittessék, melyek életfentartására elégségesek, vagy ahhoz legalább is jelentősen hozzájárulnak. E célkötelem létesítésének főoka az, hogy a nyugdij élvezete rendszerint teljesen elfogyott, vagy lényegesen megcsökkent munkabírás idejében válik esedékessé, amikor a más téren való boldogulás, vagy uj állás elnyerésének lehetőségei már normális viszonyok között is megszűkültek, vagy elzá-^ ródtak; amikor tehát a nyugdíjas a hoszszu szolgálatával kiérdemelt és szerződésileg kikötött illetményekre rá van utalva. A nyugdij tehát semmi esetre sem esik az u. n. tiszta pénztartozások fogalma alá, amelyek valorizálása kétséges, és általánosan elfogadva nincs; hanem egyrészt synallagmatikus — kölcsönös —, másrészt célkötelem. A nyugdijat kikötő jogügylet a munkaadó és alkalmazott jogviszonyában nem esik a biztosítási ügyletek körébe, mert szolgálati szerződésből folyik és annak kiegészítő része; és a szolgálatra való tekintettel köttetik, nem pedig üzleti vállalkozás, mint a biztosítás. Nem teszi azzá az alkalmazottnak a nyugdijalaphoz való havi hozzájárulása sem, mert ez nem is fogalmi kelléke a nyugdijszerződésnek és mert nem a járulék levonása vagy befizetése az ügylet lényeges előfeltétele, hanem a munkaviszony előleges fenforgása és bizonyos hosszabb ideig tartó szolgálat tényleges teljesítése. De az ügylet nélkülözi mindazokat a törvényes feltételeket is, melyekhez az államhatalom a biztositások elvállalását köti. A nyugdijkötelezés legközelebb áll a tartáshoz, bár lényegileg nem az, csak azzal rokonkötelem. Csak rendeltetése, hogy az eltartást lehetővé tegye, vagy legalább is ahhoz gazdaságilag számbavehetően hozzájáruljon; de nem igazodik a tartáshoz, mert lehet, hogy a normális időkben szerződésileg meghatározott mértéke a tartozásra szükséges összegnél ki-