Kereskedelmi jog, 1925 (22. évfolyam, 1-11. szám)
1925 / 5. szám - A magyar királyi Kúria jogegységi tanácsának 27. számú polgári döntvénye
68 KERESKEDELMI JOG 5. sz. Valorizáció. 60. A puszta fizetési késedelmet meghaladó vétkesség a valorizáció alapja. Ezt kell felperesnek bizonyítani s a biróságnak megállapítani. Csakis ilyen vétkesség fenforgása esetében marasztalható alperes tartozásának valorizált értékben, és pedig abban az értékben való megfizetésében, mellyel a követelés az adós jelzett fokú vétkességének beálltakor birt. (Kúria P. VII. 4191/1924. sz. a. 1925 márc. 4.) Indokok: A valorizáció kérdésében a fellebbezési bíróság tévesen hivatkozik olyan állandó birói gyakorlatra, amely szerint a késedelembe esett adós a koronának a késedelem ideje alatt bekövetkezett értékcsökkenéséből eredő különbözetet is köteles volna a hitelezőnek megtéríteni, hacsak nem igazolja, hogy a késedelem hibáján kívül állott be. Ilyen állandó birói gyakorlat nincsen, sőt a fellebbezési biróságnak ezen állásfoglalásában megnyilvánult jogi álláspontja az 1923. évi XXXIX. t.-c.-ben foglalt rendelkezésekkel is ellentétben van. Mert ezen törvénycikk 2. §-a szerint az adós azt, hogy késedelme nem vétkes, abban az esetben tartozik bizonyitani, ha ugyanő a most felhivott 2. §. első bekezdése értelmében a tőketartozás ott jelzett heti vagy havi százalékában meghatározott kártérítés fizetése alól is mentesülni kiván. Ebből pedig jogszerűen következik, hogy ha a hitelező a most ernlitett százalékos kártérítést meghaladó követelést, nevezetesen a tőketartozás valorizált értékét kívánja az adóssal szemben érvényesíteni, akkor a hitelezőnek kell az adóssal szemben bizonyitani azt, hogy az adóst tartozásának megfizetése körül nem csupán a felhivott ' 2. §-ban meghatározott mérvű kártérítést maga után vonó egyszerű késedelem, hanem annál nagyobb fokú vétkesség terheli. A fellebbezési biróságnak jelzett jogi álláspontja tehát téves és azzal szemhen a m. kir. Kúriának az 1923 : XXXIX. t.-c.-ben foglalt rendelkezések figyelembevételével kialakult és állandóan követett gyakorlata szerint valamely követelés valorizálásának akkor van helye, ha az adóst lejárt tartozásának megfizetése körül a puszta fizetési késedelmet meghaladó vétkesség terheli. A* kir. Kúriának ezen gyakorlata értelmében, tehát a valorizálás iránti igényt támasztó hitelezőnek kell az adóssal szemben bizonyítani, illetve a per adatai alapján a biróságnak kell az adóssal szemben megállapítani azt, hogy őt (az adóst) lejárt tartozásának megfizetése körül a puszta fizetési késedelmet meghaladó vétkesség terheli és csak ilyen vétkesség fenforgása esetében marasztalható el az adós tartozásának valorizált értékben, még pedig abban az értékben való megfizetésében, amely értékkel a követelés az adós jel. zett fokú vétkességének beálltakor birt. Már pedig a fenforgó esetben, az erre vonatkozó irányadó tényállás mellett, az alperesek terhére a puszta fizetési késedelmet meghaladó vétkesség a kereset beadását megelőző időre vonatkozólag egyáltalán meg nem állapitható. Az irányadó tényállás szerint ugyanis az adott esetben elsősorban' is nem valamely, szerződésileg vagy egyébként előzetesen meghatározott összegű felperesi követelésnek a lejáratkor való megfizetéséről, illetve megfizetésének elmulasztásáról van szó, hanem a felperesi követelés magyar koronaösszege a lejáratkor a fent kiemelt tényállásban megjelölt bécsi tőzsdei árfolyam alapulvételével volt megállapítandó. Ilyen bécsi tőzsdei árfolyam pedig a fent előadottak szerint a kérdéses vételárrészleteknek 1915., 1916., 1917., 1918. és 1919. évi január hó 10-én lejártakor nem volt. S habár a részletek Budapesten voltak ugyan fizetendők, de minthogy Magyarországon az ilyen esetben követendő eljárásra törvényszerű szabály nem volt és ilyen kérdésben magyar birói gyakorlat sem létezett, az osztrák birói gyakorlat pedig az irányadó tényállás szerint az 1915—1918. évi január 10-én esedékessé vált részletek lejártakor az volt, hogy ilyen esetben a háborút megelőző utolsó bécsi tőzsdei árfolyam veendő irányadóul: ezeknél fogva s arra is figyelemmel, hogy bécsi árfolyamról volt szó, teljesen jóhiszemünek és vétkességtől mentesnek tekintendő az elsőrendű alperesnek az az eljárása, hogy a szerződésben francia frankban meghatározott vételárrészletösszegeket az emiitett osztrák birói gyakorlatnak megfelelően a háborút megelőző utolsó (1914 július 25.) bécsi tőzsdei árfolyam szerint számította át magyar koronára s az ennek megfelelő magyar koronaösszegeket fizette a felperesnek. Igaz ugyan, hogy az irányadó tényállás szerint az emiitett osztrák birói gyakorlat utóbb, az 1918 április 30-án hozott döntvény folytán megváltozott, de — el is tekintve attól, hogy nincsen kellő adat arra, hogy az abban az időben fenforgott zavaros viszonyok között a Bukarestben székelő elsőrendű alperes cég az emiitett osztrák döntvény meghozataláról az 1919 január 10-én lejárt utolsó részlet fizetésekor már értesült volt, — egymagában az a körülmény, hogy ezen döntvény dacára az elsőrendű alperes az emiitett utolsó részlet átszámításánál is az előző részletek fizetése alkalmával követett módon járt el, az elsőrendű alperes rosszhiszeműségének s illetve a puszta fizetési késedelmet meghaladó és a valorizáció alapjául szolgálható vétkes fizetési késedelmének megállapítására az emiitett utolsó részletet illetően sem alkalmas, mert a fent előrebocsátott tényállás szerint a felperes ugy az előző összes részleteket, mint ezt az utolsó részletet is csak részletteljesitésül fogadta ugyan el, és fentartotta a jogát ahhoz, hogy az elsőrendű alperes által az átszámításnál alapul vett, háboruelőtti utolsó bécsi tőzsdei árfolyam és az egyes részletek lejártakori tényleges árfolyam közötti különbözetet követelhesse, de a megtámadott Ítéletből, valamint a tárgyalási jegyzőkönyvből és mellékleteiből megállapíthatóan nem is állította, hogy ő ezeknek a különbözeteknek összegeit és azt, hogy azok milyen módon és összeg szerint minő árfolyam alapulvételével volnának kiszámitandók, az alpereseknek bármelyikével is a keresetnek 1921 december 16-án történt megindítása előtt közölt© volna. Hogy pedig a tényleges árfolyam alapulvétele mellett eszközölt kiszámítás különböző és egymástól jelentékenyen eltérő eredményekre vezethetett, hogy tehát az nem volt olyan biztos alap, mint például a tőzsdei árfolyam, amelynek figyelembevételével az elsőrendű alperes is kiszámíthatta s így tudhatta volna, hogy a felperes a kérdéses különbözetek címén milyen összeget kiván még az elperesektől. Emellett a kereskedelmi ügyletek lebonyolításánál mindkét féltől egyaránt elvárható jóhiszemű magátartás és tisztesség is okvetlenül megkívánta volna, hogy a felperes közölje az alperesekkel, hogy a szóbanforgó külön-