Kereskedelmi jog, 1925 (22. évfolyam, 1-11. szám)

1925 / 5. szám - A magyar királyi Kúria jogegységi tanácsának 27. számú polgári döntvénye

5. sz. KERESKEDELMI JOG 67 HAZAI JOGGYAKORLAT. Általános. 56. Színlelt ügylet kötése esetében a szerződő felek közötti jogviszony elbírálásánál nem a színlelt ügyletre, hanem az általuk valóban létesíteni akart ügyletre vonatkozó jogszabályok alkalmazandók. — Buzavaluta és havi kosztkamat együttes kikötése jogi oltalomra nem tarthat számot. (Kúria P. VII. 4201/1924. sz. a. 1925/ márc. 10.) Indokok: A felhívott okiratok értelmében a felperes a kölcsönadott pénzösszegeknek buzavalulában s igy lényegileg a búzának az okiratokban emiitett tőzsdei árához képest valorizált értékben való visszafizetését és ezenfelül a kölcsönadott pénz használati dijának, vagyis kamatjának az okiratokban meghatározott mennyiségű búzában havonként való számitását és havonkénti tőkésitését kötötte ki. A kamatnak ekként való kikötése lényegileg az u. n. «kosztkamat> kikötésével azonos tekintet alá esik. Ezek szerint tehát a felperes a kölcsönadott tökének az emiitett alapon valorizált érékben leendő visszafizetését ós ezenfelül még kosztkamatnak fizetését és valorizálását kötötte ki. Amint azt a m. kir. Kúria az 1925 január hó 28-án P. VII. 3292/1924. sz. a. hozott határozatában is kimondotta, a valorizáció iránti szerződéses kikötés nem valamely indokolatlan nyerészkedés elérését, hanem csak a már meglévő készpénzvagyon, illetőleg fennálló pénzkövetelés értékének a korona értékcsökkenésével szemben való megóvását s igy a hitelező gazdasági egyensúlyának lehető biztosítását célozza, tehát jogos magánérdek megvédésére irányul. Ezért a valorizáció elve a birói gyakorlat által — megfelelő esetekben szerződéses kikötés hiányában is — elismerést nyert. Az utóbbi évek gazdasági és pénzügyi viszonyai mellett, különösen az 1923. év folyamán kifejlődött u. n. kosztkamatfizetésre vonatkozó szokás más alakban ugyan, de lényegileg ugyanazt a célt szolgálta, mint az imént előadottak szerint a valorizáció és ezért az — ez iránti szerződéses megállapodás létezése esetében — általánosan elismert szokássá vált, amiért is a valorizációhoz hasonlóan a szerződéses megállapodással kikötött szokásos mérvű kosztkamat iránti igény is jogi oltalomban részesítendő, mert a kosztkamat iránti kikötés is legtöbbnyire a kölcsönadott pénz értékében a koronaromlás folytán előállott veszteségnek a kosztkamatösszegekkel való kipótlását, tehát szintén jogos magánérdek megvédését célozta. Akár egymagában a valorizációnak, akár ugyancsak egymagában a kosztkamatnak kikötése ezek szerint sem a jóerkölcsökbe, sem jogszabályba nem ütözik s igy birói uton is érvényesíthető. Mindkettőnek, vagyis ugy a tőkekövetelés valorizációjának, mint a kosztkamatnak együttes kikötése azonban már más megítélés alá vonandó, mert ez a hitelező részéről, meglévő vagyona értékének a valorizáció által való biztosításán felül még a kosztkamatban meghatározott aránytalan nyereség elérésére irányuló célzatot foglalja magában, a szolgáltatás és* az ellenszolgáltatás között nagy aránytalanságot eredményezhet és a hitelezőre nézve aránytalan vagyoni előnnyel, az adósra nézve pedig aránytalan vagyoni hátránnyal járhat. Ez okból a valorizációnak és a valorizált öszszeg után kosztkamatnak együttes kikötése jogi oltalomra már nem tarthat számot s igy mind a kettő együttesen birói uton nem érvényesíthető, hanem ilyen kétirányú kikötés esetében a hitelező jogosan csak a kölcsönadott tőkének a kikötésnek megfelelően valorizált értékösszegét és az összeg után a szóbanforgó időre törvény szerint megítélhető s a szerződésnek megfelelő időszakokban esedékessé váló évi 8% kamatot, esetleg amennyiben a szerződés az időszakonkénti kamatnak tőkésitése és ennek is a többi tőkéveli együtt valorizált értékben való megfizetése iránt is kikötést tartalmaz, ezen időszakonként tőkésitett kamatösszegeknek a szerződésnek megfelelően valorizált értékösszegét is követelheti. 57. A fizetni kész, de erre a hitelező magatartása folytán nem képes adósnak a tartozási összeg birói letétbehelyezése csak joga, de nem kötelessége. (Kúria P. VII. 6033/1924. sz. a. 1925, márc. 14.) 58. Aki valamely jogügyletet másnak részére létesít, de nem jelenti ki, hogy a másiknak képviselőjeként jár el, a szerződés alapján személyesen van jogosítva és kötelezve, ellenben a meg nem nevezett vagy fel nem ismerhető megbízó és harmadik személy között jogok és kötelezettségek nem keletkeznek. (Kúria P. VII. 5564/1924. sz. a. 1925 ápr. 1-én.) Indokok: A kijelentésnek nem kell' ugyan kifejezettnek lennie, elég, ha a másik fél a körülményekből felismerheti, hogy ő mint képviselő akar eljárni; ahol ez az akarat hiányzik, vagy fel nem ismerhető, a jogügylet hatásai a képviselt személyében közvetlenül nem állanak be. Cégbitorlás. 59. «Universum fonal-, cérna- és textiláru r.-t. beleütközik az «Universum kereskedelmi r.-t.» cégbe. A cégbitorlás fenforgásához nem szükséges, hogy a két peres fél üzletköre teljesen azonos legyen, hanem fenforoghat akkor is, ha az alperes üzletköre a felperes foglalkozásához tartozó többrendbeli üzletkörök valamelyikével azonos. (Kúria P. IV. 4604/1924. sz. a. 1925 márc. 31.) Indokok: Az üzletkör részbeni azonosságára és a mindkét részvénytársaság cégszövegének jellegzetes vezérszavát alkotó «Universum» elnevezés teljes azonosságára, valamint a nem vitás tényállás szerint valóban előfordult összetévesztésekre való tekintettel, a m. kir. Kúria is ugy látja, hogy a K. T. 17. §-ában megkívánt világos különbözőség a két cég között nincsen meg; a későbben bejegyzett alperesi cég használata tehát a felperesnek az ő cége korábbi bejegyzésével szerzett jogait sérti. Emellett teljesen súlytalan a felperes cégbejegyzését megelőző időben már létezett «Universum irodalmi társaság* és «Universum kő- és könyvnyomdai vállalat» cégekre utalás: mert, nem is tekintve, hogy ezeknek az üzletköre a felperesétől teljesen eltérő, az alperesnek nincs joga ahhoz, hogy az őnála régebben működő s korábban bejegyzett felperes cégszövegét kifogásolhassa.