Kereskedelmi jog, 1925 (22. évfolyam, 1-11. szám)

1925 / 4. szám - A felügyelő-bizottságok átszervezése

58 KERESKEDELMI JOG 4. sz. romlásokozta kárért is; mért különben az anyagi igazsággal és méltányossággal ellenkező az a helyzet állana elő, hogy az adós, ki mint vevő, annakidején értékálló szolgáltatást kapott és azt — a jelen esetben a felperes által kifogástalanul készített orgonát — most is birtokában tartja és használja, késedelme folytán azt oly leromlott pénznek változatlan mennyiségével fizethetné ki, mely a kapott szolgáltatás értékével arányban nem áll és gazdaságilag számba sem jöhet és ekként éppen késedelme következtében hitelezője rovására jogtalanul és a méltányosság ellenére gazdagodnék. E gazdagodással szemben nem hivatkozhatik alperes a felperesi igény érvényesítésének késedelmére, mint jogvesztő hatású mulasztásra; mert felperes már 1916. évi április 11-én felhívta alperest a teljes hátralék kifizetésére, ezt a felhívást utóbb még két izben megismételte; alperes pedig ennek ellenére kilenc évig késett még a tartozás névértékének kifizetésével is; ennek a mulasztásának következményeit pedig a szerződéshez hü felperesre nem háríthatja, annál kevésbé, mert a moratórium 1916. évben teljesen megszűnvén, alperes 1916. évtől folyó késedelme tekintetében erre nem hivatkozhatott, a Pécs városára és környékére kiterjedő szerb megszállás pedig csak felperest akadályozhatta a követelés behajtásában, de nem alperest a fizetésben; és mert az 1916—18. években a korona zürichi ár hanyatlása annak belföldi vásárlóképességében lényeges változást nem okozott, az 1918. év őszétől 1921. évi augusztus 22-éig tartott szerb megszállás pedig felperest követelésének peres érvényesítésében gátolta és az azóta a kereset beadásáig eltelt idő felperes terhére azért nem róható, mert alperes vétkesége a kárnak teljes viselésére szolgál indokul. A kár kiszámításánál csupán a tőketartozás átértékelésének lehetett helye, a kamattőkének nem. Minthogy 1916. évi április 11-én, midőn felperes a további hitelezést felmondta, a korona zürichi árfolyama 66.35, 1923. évi február 3-án, a legutolsó fizetéskor pedig 0.20 1/4 volt: az időközi értékcsökkenés 327-szeresre rúgott. 49. Tiltott ügyletből sem kártérítés, sem az azzal egy tekintet alá eső valorizálás nem követelhető. (Kúria P. VII. 4492/1924. sz. 1925. febr. 24.) Indokok: Abból .a nem vitás tényből, hogy a a peres felek a fa maximális árát megállapító rendelet kijátszásával felár fizetését kötötték ki, kétségtelen, hogy mindkét fAl elkövette az árdrágítás visszaélés vétségét; ebből viszont az következik, hogy a felperes — bár az 1920:XV. t.-cikk 6. §-ának rendelkezése folytán a maximális árat meghaladóan fizetett vételárat visszakövetelheti — mint vétkes fél annak valorizálását nem igényelheti, mert tiltott ügyletből sem kártérítés, sem az azzal egy tekintet alá eső valorizálás nem követelhető. A fellebbezési bíróság tehát jogszabályt sértett azzal, hogy ezt az összeget valorizálva ítélte meg. 50. A pénzérték leromlásából beálló értékcsökkenés a tartozás lejáratáig a hitelező terhére esik, hacsak a felek közt nem létesült ellenkező megállapodás, vagy a hitelező ki nem mutatja, hogy az ő pénze birtokában az adós gazdagodott s e gazdagodás eredménye az adós birtokában ma is megvan, — Minthogy alperes az elsőfokú marasztaló Ítéletben megnyugodott s a pénzt birói letétbe se helyezte, az elsőfokú Ítélettől a tényleges fizetésig a zürichi árfolyamban esetleg beálló árfolyamkülönbözet fizetésére kölelezteiett. (Kúria P. IV. 3448/1924. sz. a. 1925. febr. 19-én.) Indokok: Felperes ama felülvizsgálati kérelmének, hogy az alperesek a kezükön fölösen maradt vételár, illetve vállalati dij-előlegeknek az előleg adásakor volt értéküknek megfelelő összegben való visszatérítésére köteleztessenek, nincs jogos alapja. Ugyanis az irányadó gyakorlat értelmében bármely pénztartozás tekintetében a pénzérték leromlásából beálló értékcsökkenés a tartozás lejártáig a hitelező rovására esik, hacsak a felek közt nem létesült ellenkező megállapodás, avagy a hitelező ki nem mutatja, hogy az ő pénze birtokában az adós gazdagodott s a gazdagodás eredménye az adós vagyonában ma is megvan. Adott esetben e kivételek fenforgásának megállapítására alkalmas ténymegállapítás nincs s ennek hiánya miatt sincs panasz. A valorizálás kérdésében tehát az az irányadó, hogy mikor állott be a visszatérítési igény és az alpereseket a teljesítésben terheli-e késedelem? Áll ez a szabály a peresített követelésekre annál is inkább, mert ezek fölössé vált előlegek visszatérítésére irányulnak, már pedig vételár- és munkadíjelőlegek ellenkező kikötés hiányában az eladó, illetve munkavállaló szabad tulajdonába mennek át s az ügylet lebonyolításának függőben léte alatt visszatérítésük nem követelhető, tehát az ügylet meghiúsultáig visszatérítésük esedékessé sem válván, korábbi időre visszahatóan pénztartozásnak sem minősülnek. A késedelem beálltának megállapításánál nem téveszthető szem elöl a felek egyező előadásából kiderülő az a körülmény, hogy a felperes az általa adott előleg tekintetében jelzálogi biztosításhoz jutott, valamint, hogy az alperesek még a jogerős megállapítás szerint a felperes rovására eső okból félbeszakadt teljesítés esetleges ujrafelvétele felöl való tárgyalásaik során a felperes beismerése (17. sorsz.) szerint is felajánlották a visszatérítést törlési engedély ellenében s ez álláspontjukat a per során is fentartották, a felperes azonban ily engedélyt nem adott. Már pedig jelzáloggal biztosított követelés kiegyenlítése csak törlési engedély ellenében követelhető s igy a felperes ez igénye még a keresetindításkor sem volt esedékes. De figyelemmel arra, hogy az alperesek az elsőbiróság marasztaló rendelkezésében megnyugodtak és ennek ellenére a marasztalás összegét •még csak letétbe sem helyezték, e marasztalásra vonatkozó teljesítési idő elteltével beállt a terhükre a késedelem s igy ez időponttól fogva viselni tartoznak a pénzromlás következményeit. Ennek megfelelően helyesbített átértékelés szerint kellett tehát a fellebbezési bíróság ítéletének vonatkozó részét módosítani s e részben a felperes felülvizsgálati kérelme folytán a merev összegben való marasztalás helyett a tényleges fizetés időpontjáig kialakuló különbözet figyelembevételével kellett rendelkezni, mert a pénzérték alakulásáért való felelősség nem zárul le a marasztalás kimondásának időpontjában.