Kereskedelmi jog, 1925 (22. évfolyam, 1-11. szám)

1925 / 4. szám - Gazdasági lehetetlenülés

46 KERESKEDELMI JOG 4. sz. miként hanyatlott is a kötelezettségvállalás és fizetés közt a pénz vásárló ereje; ugyanakkor azonban a még egyik oldalról sem teljesített viszonos szerződést már hatálytalanították azért, mert a pénzszolgáltatás a vele szemben álló szolgáltatással, az időközi pénzromlás folytán feltűnő aránytalanságot mutatott. Azután következett a pénztartozások felértéke­lésének lassú fejlődése, amely máig is folya­matban van. Ma már senki a papirkoronát az aranykoronával nem egyenlősiti; tehát elvben győzött a valorizáció gondolata. Csak bizo­nyos gyakorlati korlátokat, mérséklést, ki­egyenlítést keresnek az adós könnyebbségére. És evvel esik időben össze az az uj követel­mény, hogy éppen viszonos szerződésekben, amelyekben először észleltük a pénzromlás anyagi visszáságát, most már erről ne ve­gyünk tudomást, hanem kötelezzük a munka­vagy dologszolgáltatásra kötelezett felet a név­értékű koronaösszeg lefizetése fejében, tekin­tet nélkül arra, hogy a szerződéskötés, lejárat, fizetés időpontjai közt a pénz vásárló ereje mennyire hanyatlott. Már ez az ellenmondás maga óvatosságra kell hogy intsen Reitzer Béla állásfoglalásával szemben. Okfejtésének egyes tételei ellen azon­ban még a következő észrevételeket tehetjük: í. Synallagmatikum csupán "feltételes­ség az inditó okban»: azért vállalom a köte­lezettséget, mert a másik fél is vállalja a ma­gáét. Ennek gyakorlati próbája az exceptio non adimpleti contractus: csak ugy vagyok hajlandó (sőt: csak ugy tartozom) teljesíteni, ha ennek fejében a másik fél is teljesít. — Mindez azonban csak ugy döntené el a kér­dést, ha a külömböző belső értékű pénzegysé­gek azonosságának fikcióját még fenntarta­nék. De hiszen éppen az a kérdés, teljesített-e a vevő, amikor mai ezer koronát fizet az 1914­ben, 1915-ben, 1916-ban kialkudott ezerkoro­nás vételár kiegyenlítésére? Ha kétségen kí­vül áll, hogy teljesített, akkor persze az excep­tio nondum adimpleti contractus nem jöhet szóba. De tudjuk, hogy éppen ez a kérdések kérdése, és pedig ma már nem csak a synal­lagmaticus jogviszonyok kerületében, hanem a pénztartozások egész területén. És ha ez a kér­dés valahol felmerülhet, akkor persze szóba kell hogy jöhessen az exceptio non adimpleti contractus is. 2. A visszterhesség elvileg nem egyenlő­értékű szolgáltatások kicserélését jelenti; a jognak csupán bizonyos keretek közt van m.eg az a feladata, hogy az értékek túlságosan nagy, bántó aránytalanságait ellenőrizze. íme, a felén tuli sérelmet a modern jogrendszerek, a magyar kereskedelmi jog is (280.§.) elejtette. — Helyes, de a jog soha nem mondott le ar­ról, hogy az ingyenes és visszterhes ügylet között ne disztingváljon; sőt e kategóriák közé beiktatta a vegyes ügyletek fogalmát, és az ingyenességhez, annyiban is, amennyiben a szolgáltatás értékben meghaladja az ellen­szolgáltatást, külön jogkövetkezményeket fűz. A felén tuli sérelmet elejti ugyan, de helyébe felállítja a jó erkölcsökbe ütköző ügyletek tilal­mát. Idetartozóknak és mint e tilalomba üt­közőket, érvényteleneknek tekinti azokat a jog­ügyleteket, amelyekkel valaki' ingyenes előnyt vagy a szolgáltatás értékét aránytalanul meg­haladó ellenszolgáltatást köt ki, ha ezt a másik fél tapasztalatlanságának, könnyelműségének, függő vagy megszorult helyzetének, elmetehet­sége fogyatkozásának, saját bizalmi állásának kihasználásával tette. (B. Sz. 751.; német ptk. 138, 2.) Ezeket a jogelveket a mi gyakorlatunk is, a német is habozás nélkül alkalmazza a kereskedelmi ügyleti forgalomra is. A törvényhozótól távol áll az a szándék, hogy az ingyenes juttatást általában repro­bálja. De csak ugy ismeri azt el érvényesnek, ha az ajándékozó fél azt akarta, és pedig tárgyi­lag nem kifogásolható elhatározással akarta. Már pedig nem fogadja el kifogástalannak az elhatározást, ha pld. könnyelműség, tapasz­talatlanság stb. hozta létre. Nem lehet kétsé­ges, hogy az ingyenességet vagy a szolgáltatás értékét aránytalanul meghaladó ellenszolgál­tatást nem akarta az a fél, akinek szolgálta­tása azért vált aránytalanul értékesebbé, mert a pénzbeli ellenszolgáltatás a pénz elértéktele­nedésével értékét vesztette. A jó erkölcsökbe. ütköző jogügylet bizo­nyára nem azért érvénytelen, mintha a jog­rend az erkölcsileg kifogás alá eső magatar­tást ezzel akarná büntetni. A jogügylet ér­vénytelen akkor is, ha valaki valamilyen tisz­teletreméltó magasabb cél iránti önzetlen, tiszta, fanatikus odaadásában ragadtatja ma­gát ilyen cselekvésre. Hiszen sem a német tör­vény, sem a magyar javaslat nem tesz kü­lönbséget, vájjon a szerződéskötő fél a szol­gáltatást a maga vagy harmadik személy ré­szére köti-e ki, sem avval nem törődik, hogy e harmadik személyhez minő érdekeltségi vi­szonyban áll. A könnyelműség, a tapasztalat­lanság, a megszorult helyzet stb. mint tény­álladéki elemek kiemelésének tehát a polgári jog szempontjából egyedül az a jelentősége, hogy a jogrend a liberalitást nem kivánja meggátolni. Ha az igérettevő tisztán tudatá­ban volt a maga liberalitásának, amikor in­gyenes vagy az ellenszolgáltatást értékben aránytalanul meghaladó szolgáltatását meg­ígérte, akkor a vállalt kötelezettség érvényes. Ezt a tudatosságot azonban nem csak a köny­nyelmüség, a tapasztalatlanság, a megszorult helyzet stb. zárja ki, hanem ugyanúgy kizárja a pénzérték hanyatlása is. Helyeslem Reitzer fejtegetéseinek azt a. logikus követelményét, hogy ha a szolgáltatás és ellenszolgáltatás utólag bekövetkező feltűnő aránytalansága hatálytalanítja a szerződést,

Next

/
Oldalképek
Tartalom