Kereskedelmi jog, 1925 (22. évfolyam, 1-11. szám)

1925 / 4. szám - Kereskedelmi joggyakorlatunk 1924-ben

4. sz. KERESKEDELMI JOG 47 akkor ugyanezzel a jogkövetkezménnyel kell járnia a szerződéskötés időpontjában fennálló ilyen aránytalanságnak is. De az imént előterjesztett gondolatmenetből éppen arra az eredményre kell jutnom, hogy ez az eredeti aránytalanság tényleg megfosztja érvényességétől a szerződést; és pedig a kereskedelmi forgalomban annál is inkább, mert abban a liberális juttatás szándéka nem tehető fel. A régebbi felsőbirósági gyakorlat és Reitzer is jelentőséget tulajdoniíanak annak, hogy a gazdasági viszonyok változása menynyiben volt előrelátható. «Arra mindenkit megtanitottak az eddigi tapasztalatok, hogy a legrövidebb időmúlás is oly változásokat idézhet elő, amelyek minden kalkulációt halomra döntenek.)) Ha mégis előre meghatározott árakkal hosszabb vagy rövidebb időig vállalnak dologszolgáltatásra kötelezettséget, «ugy nem operálhatnak többé az exceptio ruinae kifogásával azon az alapon, hogy a szolgáltatás egyensúlyában az elmúlt idő alatt eltolódás állott be, aminek okozataként a dologi adós szabadul kötelezettsége alól». Tudjuk, hogy a Kúria ujabb gyakorlata elejtette mind az előre nem láthatóság, mind a ruinositás szempontját; a szolgáltatás és ellenszolgáltatás értékének aránytalanságában, mint döntő tényálladéki elemben állapodott meg, ugy, hogy azt ez a bíráló megjegyzés nem érinti. És méltán. Más az, ha a felek a bekövetkezendő értékeltolódást nem csak előreláthatták, hanem előrelátták. Akkor az eltolódott értékarányt akarták, az ügylet érvényes marad. Ha azonban ez nem állapitható meg tényként, akkor az ügylet érvényességéhez azonfelül, hogy a dologszolgáltatást vállaló fél az értékeltolódás lehetőségével számolhatott, azt is'meg kell követelni, hogy ennek kockázatát magára akarta vállalni. A német birodalmi biróság egy 1918 január 22-én kelt Ítélete (Entsch. in Zivils. 92. köt. 89. old.) ezt a gondolatmenetet a következő okfejtéssel exponálja: «Wenn die Partéién abmachen, dass der Vertrag ausgeführt werden soll, auch wenn durch eine zeitliche Verschiebung die wirtschaftliche Bedeutung der Leistung sich ganzlich andert und dass alsó zwischen ihnen bei Eintritt der vorbehaltenen Hindernisse die Lieferzeit keinesfalls als wesentlich gelten soll, so besteht kein Grund solcher Abrede die rechtliche Wirksamkeit zu versagen. Dann bewirkt diese Abrede nicht nur eine Erleichterung der Lage des Schuldners, sondern zugleich auch eine sehr viel stárkere Bindung beider Teile, als sonst aus dem Vertragé folgen würde. Solche Abreden sind sicherlich nicht üblich, sie mögen sogar sehr selten vorkommen. Aber unmöglich und undenkbar sind sie nicht; und werden sie getroffen, so sind sie rechtlich wirksam.» Természetesen fel kell tenni, hogy az a fél, aki ilyen szerződéssel a rizikót vállalja, annak ellenértékét, a rizikóprémiumot is megkapja a kikötött ellenszolgáltatásban. Reitzer végül a szerződéses kötelezettség szentségének szempontjára hivatkozik: pacta sunt servanda. Felsőbíróságainknak bizonyára nem lehet azt a szemrehányást tenni, hogy ezt a szempontot elhanyagolták. Az a tétovázás és az a fáradságos gondolatmunka, amely a gazdasági lehetetlenülés lépésről-lépésre, nyomrólnyomra haladó kifejlését jellemzi, éppen annak a kérdésnek volt szánva, hol az elhatárolása azoknak a jogügyleteknek, amelyeket a változott gazdasági helyzet alapján hatálytalanítani lehet, anélkül, hogy a szerződési jog teljes bizonytalanságának magunkat kitennők. Ez az elhatárolás éppen a kir. Kúria gyakorlatában, a szolgáltatás és ellenszolgáltatás feltűnő aránytalanságának kiemelésével és igy a jó erkölcsökbe ütköző jogügyletek tényállása alá való subsumálásával sokkal előbb sikerült, mint a német birodalmi vagy az ausztriai gyakorlatnak. Hiszem, hogy ez a szempont, ha a gazdasági viszonyok haladó konszolidációja folytán alkalmazási köre lényegesen meg is szűkül, maradandó nyeresége a mi magánjogunk rendszerének. ^Kereskedelmi joggyakorlatunk 1924-ben. Irta: Dr. Szenté Lajos ügyvéd. Ha majd egyszer a gazdasági élet normális medrébe fog visszatérni, — reméljük, hogy talán még meg fogjuk érni, — akkor érdekes retrospektív megállapításra lesz alkalmunk. Meg kell és meg lehet majd állapítani, hogy a gazdasági viszonyok mély jogi problémákat toltak előtérbe s hogy a gazdasági viszonyok változtával vagy feszerejének növekedésével vagy fogytával egyes jogi problémák megoldása mily változásokon ment keresztül. A gazdasági élet s a jog (Wirtschaft und Recht) egymásra hatását száz év története nem bizonyította meggyőzőbben, mint az elmúlt tiz évé. A nyersanyagban, az áruban való hiány a háborúban felvetette a gazdasági lehetetlenülés probelemáját; az elvesztett háború s a monarchia szétdarabolása, a valutának ezzel együtt járó megváltoztatása s a győztes valuták emelkedése a vesztes államok valutái fölé felvetette a valutaügyi kérdéseket; mig részben ugyanezek okok, de a főleg a pénz elértéktelenedése, a valorizáció ma mindent uraló nagy kérdését. Mig azonban az eddigi kérdések csupán egyes hivatási ágakat (kereskedelem és ipart) érintettek, addig a valorizáció kérdése az öszszességet és valamennyi életviszonyt, összes vonatkozásaiban érinti és éppen ezen egymással ellentétes érdekeket átfogó természeténél