Kereskedelmi jog, 1924 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1924 / 4. szám - Aktuális kereskedelmi jogi kérdések. Ismét a valorizációról. Széljegyzetek az 1923. évi XXXIX. t.-c.-hez

50 KERESKEDELMI JOG 4. sz. vénynek ez a szerkezete és szóhangzása könynyen vezethet arra a feltevésre, amire rajtam kívül, tudomásom szerint, több jogász is jutott és pedig előkelő jogászok, hogy a törvény tulajdonképpen a valorizáció kérdését kívánta szabályozni. Hát kérdem: szabad törvényt, mely a mai gazdasági viszonyok között annyira aktuális és annyira kényes kérdést érint, ily homályosan és lazán szövegezni? Hát a kodifikáló tudós jogászok a maguk részére dolgoznak s nem a laikus nagyközönség részére, mely könnyen megérthető, világos jogszabályok után áhítozik? Vagy szógyelni kell a kamatemelést s azért kártérítésnek kell azt affektált szeméremmel nevezni? Hisz azért úgyis mindenki megtudja miről van szó, c'est le secret de Polichinelie, már pedig a Polichinelie szerepe nem illik a törvényhozóhoz. Savigny a mult században azt mondta: «Ünsér ZeitcMer ist nicht reif für die Codification.» Mit szólna a mai magyarországi töredékes, halmozott, a tájékozódást nagyon megnehezítő kodifikációhoz? Nem volna jobb ma, midőn a valorizáció kérdésében az eszmék még nem tisztázódtak s minden forrongásban van, ezt a kérdést apró-cseprő törvényjavaslatokkal nem bolygatni s az általános jogelvek világító szövetnekének lobogtatásával — ugy amint erre előbbeni cikkemben rámutattam — a kérdés megoldását a nyugoatan és higgadtan működő és fejlődő birói gyakorlatra (persze elsőrangú vezetők által irányított gyakorlatra) hagyni? De nem. folytatom tovább. A pusztában kiáltónak szava, kivált ha ez a kiabáló nem tartozik a törvényszerkesztésre hivatott és kiválasztott Dii majorum gentium közé, hanem szerény Deus minorum gentium, mint e sorok írója, különben is elhangzik. Rá akarok mutatni azonban még a törvény 3. §-ának szintén homályos rendelkezésére és foglalkozni kívánok a 8. §-al is. A 3. §. ekként szól: «Ha a késedelembe esett adós pénztartozását akár bírói ítélet, akár szerződés alapján a pénzértékben beállott csökkenés mértéke szerint kiszámított (valorizált) összegben lenne köteles fizetni, ily esetben mindenkor csak a 2. §. második bekezdésében megállapított mérsékelt összegű kártérítés jár; söt a bíróság a tartozási összeg átszámítása (valorizálása) kapcsán a késedelemmel járó ezt a mérsékeltebb kártérítést is leszállíthatja a törvényes késedelmi kamat mértékéig.* Lehet, hogy mások más nézetben lesznek, de az én szerény nézetem szerint ez a §. iskolai példája lehet a nehézkes és rossz törvényszövegezésnek. Kétségtelen ugyan, hogy gondolkozás és kombináció után ezt a §-t is meg lehet érteni (amint hogy én is — bár nem első olvasásra megértettem), de hát egy közönséges törvényszakasz megértéséhez (oh, szegény laikusok!) szellemi torna legyen szükséges? Mert lássuk csak. Miért mondja a törvény, hogy az esetben, ha az adós ítélet stb. alapján valorizált összegben lenne köteles fizetni, ily esetben mindenkor csak a . . . mérsékelt öszszegü kártérítés jár? Felvetődhetik itt az a kétely (amint ez többeknél fel is vetődött), hogy az ítéletben megállapított valorizált összeg helyett («lertne köteles», a lenne szó értelemzavaró, ezt ki kellett volna hagyni) kell mindenkor és kizárólag csak a mérsékelt összegű kártérítést fizetni. Itt is zavaró a «kártérités» kifejezés késedelmi kamat helyett és a ((mindenkor csak» szavak arra a téves értelmezésre vezethetnek, hogy ily esetben már kártérítés nem is jár. Igaz, hogy a most ismertetett értelmezés ad absurdum vezetne, de nem lehet ennek elejét venni egyszerű világos szövegezéssel? Bocsánatot kérek, de én az ily törvényszövegezést az árdrágító visszaélések közé soroznám, mert mennyi ügyvédi honoráriumba kerül annak a szegény laikusnak, hogy az az ily törvényszöveget magának megmagyaráztassa! És itt megjegyzem, ujabb törvényeink hemzsegnek az ily zavaros szövegezésektől. Sok példát lehetne felsorolni, de nem tartoznak e cikk keretébe s nem érdemes kikeresésükkel az időt fecsérelni. Régebben is voltak ugyan törvényszövegezési gixerek, de nem annyi, mint most, pedig ma is van igazságügyi bizottság és törvényhozótestület, de az utóbbi (bár tudjuk, mennyi elfecsérelni való ideje van) nem ér rá holmi száraz igazságügyi javaslatokkal foglalkozni, ezek rövidesen ledaráltatnak, ha csak nincs bennük az illető urak érdekeit érintő politikai vonatkozás. Áttérek a 8. §-ra, melynek első bekezdése ekként szól: «Ez a törvény nem nyer alkalmazást a nemzetközi egyezményeken és a vasúti üzletszabályzaton alapuló pénztartozásokra, úgyszintén az államnak, törvényhatóságnak, községnek (városnak), vagy állami, törvényhatósági, községi (városi) intézménynek (üzemnek) kölcsöntartozásaira, valamint oly pénztartozásaira sem, amelyek tekintetében a hitelezővel szemben nem kizárólag magánjogi alanyként jelentkeznek.» A második bekezdés szerint a törvény az emiitett hatóságok stb. egyéb pénztartozásaira bizonyos eltérésekkel alkalmazandó. E §. szövegezése sem eléggé világos, sőt ellentmondások találhatók benne. Ugyanis a vasúti üzletszabályzaton alapuló tartozásokat teljesen kiveszi a törvény hatálya alól, nem említve 'azt, hogy ezek, amennyiben a vasút pusztán magánjogi alanyként jelentkezik (igy a vasúti fuvarozás során felmerült kár követelésénél), késedelem esetében valorizálhatok. Ezzel szemben a miniszteri