Kereskedelmi jog, 1924 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1924 / 4. szám - Még egyszer az 1923: XXXIX. tc.-ről

4. sz. KERESKEDELMI JOG 51 indokolás a vasúti fuvarozás során felmerült kár követelésének esetéről kifejezetten mint olyanról emlékszik meg, mely a törvény hatálya alá esik. Ellentét látszik fenforogní tehát a törvény szövege és a miniszteri indokolás között. Miért nincs ez eliminálva? «Erkláret mir Gráf Oerindur diesen Zwiespalt der Natúr.» Szabad ily hevenyészve törvényt csinálni? Vagy azért maradt ki e részben a világos meghatározás a törvény szövegéből, hogy a kártéritési követelésekkel úgyis agyon zaklatott vasút előnyére esetleg felhasználható kételyek maradjanak fenn? Ezt azonban feltételeznünk nem szabad. Azt pedig szintén nem teszem fel, hogy az igazságügyi bizottság, midőn a törvényjavaslat eredeti szövegezését módosította, a szóbanforgó és tisztán magánjogi cimon alapuló tartozásokat is ki akarta volna vonni a törvény hatálya alól. A 8. §-nak a /ró'ícsö'íitartozásokra vonatkozó rendelkezése, amennyiben nem tisztán magánjogi jellegűek, kétségtelenül helyes. De nem lehet valamely hatóságnak s különösen valamely hatósági üzemnek tisztán magánjogi cimen alapuló kölcsöntartozása is? s az ilyenre is kiterjedjen a törvény hatálya alól való kivétel? Igazságos ez? Látjuk az eddigiekből, hogy sok anomáliát és sok bizonytalanságot rejt magában az uj törvény. Én Tamás vagyok benne, hogy a gyakorlatban beválik. Mindenesetre igaza van dr. Reitzer Réla urnák a Kereskedelmi Jog f. évi 1. számában közzétett nagybecsű cikkében, amelyben kifejtetteket legnagyobb részben osztom, hogy a valorizáció kérdésében, melyet az uj törvényben, ha nem is teljesen rendezni, de legalább is érinteni kivántak, a bizonytalanság ezután nem lesz kisebb, sőt talán az eddiginél nagyobb. Nem vitatjuk mi az orvostudomány meddőségét azon az alapon, hogy a rák gyógyítási módját még nem találták ki. Dr. Nizsalovszky ur is azt mondja, hogy a valorizáció kérdésének eldöntéséig is gondoskodni kell a lehetőség keretein belül a legégetőbb fájdalmak enyhítéséről. Ezt a célt azonban nézetem szerint az uj törvény nem fogja elérni. A legégetőbb fájdalom az, amely a hitelezőt a korona tőke-összeg belső értékének leromlása által éri. Ezt pedig csak a töke-összeg valorizációja, nem pedig csekély kamatpótlás orvosolhatja. A birói gyakorlat eddig igyekezett is ezt az orvosszert több-kevesebb sikerrel alkalmazásba venni. Hagytuk volna a birói gyakorlatot ebben az irányban tovább fejlődni és nem közbevetni a kamatra vonatkozó, az eset komplikációit csak szaporító pótintézkedéseket. Dr. Reitzer Béla urnák cikkében még több helyes észrevétel van, melyeket ismételni nem kívánok, csak rá utalok a cikkre. Nem lehet ezt a cikket egy sikerületlen kodifikatori alkotás megvédése végett fölényesen lebecsülni. Maga dr. Nizsalovszky ur is kijelenti cikkében, hogy az uj törvény következtében egyes esetekben el fog maradni a valorizáció, ami különben megtörtént volna. És éppen itt van a hybrid és bizonytalanságot teremtő állapot, midőn az a törvény, mely dr. Nizsalovszky ur szerint csak a késedelmi kamat helyett akar kártérítést adni, mégis belenyúl a valorizációba. Befejezem azzal, hogy több hasonló törvényt törvénytárunkban látni nem kívánok, mert ha a hitelezőt a korona belső értékének romlása következtében az adós késedelme következtében érő kárt ilyen apró-cseprő foltozgatásokkal akarjuk enyhíteni és nem a probléma gyökérét megfogni, akkor nézetem szerint az eredmény az lesz, hogy medicina peior morbo. lég egyszer az 1923: XXXIX. tc.-ről. Irta: Dr. BIau György, budapesti ügyvéd. Mikpr e sorokat irom (1924 március elején), még nincs három hónapja az 1923 : XXXIX. t.-c. életbelépésének. Egykor régen, miikor a törvényeket öröknek szánták vagy legalábbis évtizedekre, negyedévnyi idő kevés lett volna talán az első alaposabb állásfoglaláshoz is; ma a jogélet hetenként más ábrát mutató kaleidoszkóp és szinte az aktualitás hiányáért kell elnézést kérnie annak, aki ilyen félig feledett régiségről akar beszélni. Mégis érdemes talán megrögzíteni némi tapasztalatokat e törvény gyakorlati érvényesülése tekintetében, miután az életbelépését közvetlenül követő hozzászólások csak magyarázati, vagy jóslatkisérletek lehettek. A törvény hordereje tekintetében a főkétely nem a pozitív irányban jelentkezett, hogy mi az, amit hoz, hanem a negatív oldalon: vájjon megszünteti-e a kifejlődőben levő valorizációt? Felfogásom szerint — amelyet részletesen indokoltam a Békejog és Békegazdaság 1923. dec.—1924. januári füzetében — ugyan szó sem lehetett arról, hogy a törvénynek a valorizációt kizáró magyarázat lenne imputálható; ellenkezőleg: a törvényhozói szándék a valorizációra kedvező volt, mert egészben meghagyta azt a hitelező javára ott, ahol máimegvolt, vagy még kifejlődhetett a gyakorlatban és legalább részben megadta ott, ahol a bíróságok semmit sem akartak tenni a pénzromlás helyrehozására. Az ismertebb hozzászólások túlnyomó része is határozottan amellett foglalt állást, hogy az uj «kártéritési járulék" intézménye nem szünteti meg a valorizációt, nem annak helyébe, hanem melléje