Kereskedelmi jog, 1923 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1923 / 4. szám - A pénz elértéktelenedése ...

56 KERESKEDELMI JOG 4. sz. SZEMLE. KI ADÓHIVATALI ÉRTESÍTÉS. Tekintettel a pénz katasztrofális elértéktelenedésére s az ezzel fokozatosan fellépett drágulásra, kénytelenek vagyunk a lap előfizetési diját iU évre 600 koronában megállapítani. — Kérjük tehát t. előfizetőinket, hogy ez összeget haladéktalanul beküldeni szíveskedjenek, mivel ellenesetben a korona esetleges hanyatlásából eredő többletet át kellene hárítanunk, mint ahogy késedelmes előfizetőinkre azt át kellett hárítanunk. A pénz elértéktelenedése lépten-nyomon érezteti hatását az igazságszolgáltatás terén is. A «Jogász-Egylet» alkalmat adott arra, hogy gyakorlati és elméleti jogászaink csokorba kössék mindazt a sok fonákságot és nehézséget, amit a pénznek nevezett, de a pénz értéktartó és értékmérő funkcióját betölteni képtelen államjegy a jogalkalmazás terén felszínre vetett. A kérdések elvi megoldása, az igazság és méltányosság járható útjainak minden elképzelhető esetre megtalálása eleve is reménytelennek látszik, ha arra gondolunk, hogy a felpanaszolt visszásságok csak jelenségei, okozatai egy olyan gazdasági betegségnek, amelynek megszűnése egy csapásra megold valamennyi «jogi» nehézséget, de amelynek meggyógyítása jogszabályokkal nem lehetséges; és tekintettel vagyunk arra a körülményre, hogy a magánosok épp ugy mint az állam már régóta figyelembe veszik szerződéseik, illetve rendelkezéseik megállapításánál a pénz értékingadozását. De óvatosságra kell intsen bennünket jogászokat egy másik körülmény is. Mindaz a sok érdekes és nagy fantáziával kitalált panacea, amelyet a Jogász-Egyletben felszólalók megfontolásra ajánlottak (a gazdasági lehetetlenülés kiterjesztése a pénztartozásokra is, a vétkes késedelemnek az időközi pénzromlás viselésénél és sujtása, a kártérítési összeg megállapításának minél távolabbi időre kitolása; a magánjog egész rendszerének átböngészése avégből, hogy a törvényhozás levonhassa a pénzérték hanyatlásának következményeit stb. stb.), abból a feltevésből indul ki, hogy a pénz elértéktelenedése konstáns, örökké tartó jelenség; tehát nyomban tárgytalanná válik, mihelyt a pénz ismét javulni kezd! Nagyon helyesen vetette fel Nagy Ferenc a kérdést, hogy hát az értékleromlás örökké fog tartani?; szabad-e nekünk letenni arról a hitről, hogy egy kedvezőbb tendencia is utat fog törni magának, amely ismét felemeli azokat, akik a pénzben, az államkötvényben, a záloglevelekben stb. bíztak? És tegyünk ehhez a bölcs tapasztalatokból merített kérdéshez egy ujabb kérdést is. Ha a törvényhozás arra vállalkoznék, hogy a magánjog egész rendszerét a pénzérték hanyatlásának futóhomokjára átépíti, nem jelentené-e ez a lemondásnak, az elcsüggedésnek, a hitetlenségnek kodifikációját; nem lenne-e ez a leghathatósabb propaganda és «contre mine» a magyar korona ellen? Mindezekkel nem azt akarjuk mondani, hogy a jogászok ne foglalkozzanak a pénz elértéktelenedésével okozott kiáltó méltánytalanságok megszüntetésének lehetőségével és ne igyekezzenek a jelentkező kinövéseket a fennálló jogelvek (alaptalan gazdagodás, vétkes károsodás stb.) alapján kioperálni. De foglalkozzanak csupán ad hoc, esetről-esetre és nem elvek és rendc?:prek kiépítésével, aminthogy a mai lázasan vergődő gazdasági élet is óráról-órára változtatja arculatát, tárja fel ujabb és ujabb sebeit. Mert miként is kezeli Kant a pénzérték hanyatlásának kérdését: «Der Hausdiener, dem sein bis zu Ende des Jahres laufender Lohn in einer binnen der Zeit verschlechterten Münzsorte bezahlt wird, womit er das nicht ausrichten kann, was er bei Schliessung des Kontraktes sich dafür anschaffen konnte, kann bei gleichem Zahlwert, aber ungleichem Geldwert sich nicht auf sein Recht berufen, deshalb 'schadlos gehalten zu werden, sondern nur die Biliigkeit zum Grundé anrufen (eine stumme Gottheit, die nicht gehört werden kann), weil nichts hierüber im Kontrakt bestimmt war, ein Richter aber nach unbestimmten Bedingungen nicht sprechen kann.» A mi bíróságaink azonban nemcsak jogosítottak, hanem kötelesek is a méltányosságot meghallgatni, amelynek nyelvét a mai jogfejlődés feloldotta, mondván: «Az adósnak ugy kell kötelezettségét teljesítenie, amint azt, tekintettel az eset körülményeire és az élet felfogására, a méltányosság megkívánja.)) (Bsz. 856. §.) Nem kell tehát uj jogrendszer ahhoz, hogy a bíróság a pénz elértéktelenedésével okozott méltánytalanságok ellen esetről-esetre védelmet adjon. (Kö.) Az aranyban teljesitendő fizetések tekintetében a 950/1923. M. E. számú rendelet (B. K. 1923. 32. szám) megváltoztatta a 9420/1914. M. E. számú rendelet által követett állásfoglalást és kétségtelenül nagy igyekezettel és fantáziával igyekszik «megoldani» egyikét azoknak a problémáknak, amelyek a mai gazdasági helyzet nyomorúságából a legkülönbözőbb alakban lépnek ki elénk. A rendelet 1. §-a szerint a rendeletbe foglalt rendkívüli jogszabályok valamennyi olyan pénztartozásra vonatkoznak, amelyek 1923. február 10-ike előtt keletkeztek és amelyeket a megállapodás szerint «valóságban aranyban vagy külföldi aranyértékben (belföldi vagy külföldi aranyérmékben) kellene teljesíteni.)) Szabály az, hogy az ilyen pénztartozást bármely törvényes fizetési eszközzel is lehet teljesíteni, átszámítva a stipulált aranyat a tényleges fizetés napját megelőző napon (hátha ezen a napon nem volt tőzsde?) a budapesti tőzsdén jegyzett árfolyam átlagára. Ez a rendelkezés azonban csak a szabály, amelyet a rendelet igen sok kivétellel — erősít meg. így a bíróság (kizárólag a budapesti kir. törvényszék illetékes) a szabályszerű összeget a méltányosságnak megfelelően leszállíthatja; de adhat 5 évig terjedhető halasztást is, amely öt év csak 2, 4, illetve 6 év elteltével kezdődik; részletfizetést engedélyezhet, a kamatokat (a jövőben lejárókat is) leszállíthatja; az adós, ha hitelezője külföldön lakik, kívánhatja a neki kedvező külföldi jog alkalmazását és az államkincstár aranytartozásait külön rendelet fogja szabályozni. Igen figyelemre méltók a 2. §-nak azok a rendelkezései, amelyek a méltányosság alkalmazását indokoló ténykörülményeket példázva megemlítik. Ilyenek: a pénz értékének időközi «eltolódása», az adós vagyoni és kereseti viszonyai, a kapott értéknek devalválódó értékbe fektetése avagy naeyobb gazdagodás nélkül továbbadása. A rendelet átolvasása önkéntelenül is bizonyos elmélkedésre késztet. Gondolatmenete, ha nem csalódunk, az, hogy aki aranyat kapott és azt aranyba fektette, fizessen aranyban; de aki a kapott aranyat olyan értékbe fektette, amelyet a korona zuhanása magával rántott, ré-