Kereskedelmi jog, 1923 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1923 / 3. szám - Uj irányok és uj kérdések a valutajogban [2. r.]

3. sz. KERESKEDELMI JOG 39 Kúriának ezt az állásfoglalását dr. Sebestijén Samu a Jogtudományi Közlöny f. évi 4-ik számában: Valutajogi ujabb fejlemények cim alatt megjelent cikkében teszi beható bírálat tárgyává, melyben tanulmányomban közzétett fejtegetéseimet is bírálja, mely utóbbira itt csak annyit jegyzek meg, hogy mig én fejtegetéseimben a modern jogfejlődésre hivatkoztam s azok alapján vezettem le tételeimet, addig a bírálat már elavult, illetve hatályon kívül helyezett törvényekre hivatkozik. A bíróságokat ujabban a tulajdonképeni cseh hitelezők által indított pereken kivül erősen foglalkoztatják oly valuta perek, amelyekben felperesként belföldi cégek, vagy pedig bizományosok által kötött ügyletek alapján a megbízó házak lépnek fel. Ezen belföldi raktárak és bizományi raktárak valutajogi követelései még kevésbé számithatnak elismerésre oly értelemben, hogy az idegen pénznemben kitett, követelések valósággal idegen pénznemben, vagy pedig a tényleges fizetés napján való átszámítás mellett magyar koronában legyenek fizetendők, mint a külföldi cégek hasonló követelései. Eltekintve azon szubjektív és egyben közgazdasági momentumtól, hogy ezen belföldi hitelezők még arra se h iratkozhatnak, hogy ők a külföldi valutával nem akartak spekulálni, mert hisz éppen azért kötötték ki a vételárat külföldi valutában, mivel ök a magyar korona romlására számitottak, amely feltevés pedig birói oltalommal nem erősíthető; de ezen szubjektív momentumon felül a jogi konstrukció sem engedi meg, hogy a bizományi ügyleten alapuló követelés ugyanazon megítélés alá essék, mint a külföldi cégnek pl. a bizományos gyárosának önálló, direkte létre jött követelése. Arra se hivatkozhatik a bizományos vagy a belföldi hitelező, hogy hisz ő is idegen valutában vásárolta ezen idegen származású árut. A Kúria a mult számban közölt P. VII. 2228/922. sz. Ítéletében már kimondta, hogy az a tény, hogy felperes maga is cseh koronában vásárolta a cseh koronáért tovább adott árut, nem alkalmas annak megállapítására, hogy már e körülménynél fogva alperes valósággal cseh koronában fizessen. Ami különösen a bizományi ügyleten alapuló, idegen valutában kikötött pénztartozásokat illeti, erre nézve a K. T. 368. § 2-ik bek.-ét kell szem előtt tartani. Eszerint: «Azon ügyletek által, melyeket a bizományos harmadik személyekkel köt, jogosítva és kötelezve ölesz. A megbízó és a harmadik közt jogok és kötelezettségek nem keletkeznek.)) Vagyis a bizományos által kötött ügyleteknél azon feltételek irányadók, amelyek a bizományos és harmadik személy közti jogviszonyban mérvadók. Nem a megbízó tekintendő eredeti hitelezőnek, hanem a bizományos. Ez két szempontból fontos: J. A hitelező telephelye szempontjából, amely a K. T. 324. §-a folytán bir fontossággal; 2. az ügylet teljesítési helye szempontjából, amennyiben a bizományos az árut a raktárból szolgáltatja ki. Az elsőre nézve a gyáros telephelye még a K. T. 324. §-ának az enyémmel ellenkező értelmezése szerint is csak rendeltetési helynek tekintendő; mig az ügylet teljesítési helye csak akkor lesz a gyáros székhelye, amennyiben határozottan kiköttetett pl. «.ab Fabrik Brünn». A K. T. 368. §-ának most idézett rendelkezése szerint ugyanis a külföldi hitelező csak mint a bizományos engedményese, még ha ex lege engedményese is, érvényesiti a követelést^ az engedményezés általános jogi természetéből pedig következik, hogy az engedményes több jogot nem érvényesíthet, mint amennyi az engedményezőt megillette. Neniü plus iuris ad alterum transferre potest, quam ipse habét. Egyébként nem is ismerek oly bírósági határozatot, amely az ellenkezőt mondaná, ki. A valutaperekben a devizaközpont magatartása folytán, hogy t. i. a devizaigények csak minimális mértékben elégíttetnek ki, mind gyakrabban felmerül ama védekezés, hogy a bíróság az alperest lehetetlen szolgáltatásra nem kötelezheti. Máshelyütt (Pester Lloyd dec. 19. sz. Abendblatt: Valutaschulden und Devisenverordnung) foglalkoztam már e kérdéssel és rámutattam arra, hogy a devizarendelet az ítélkezésre befolyással nem birhat annál kevésbé, mert, mig egyrészt vannak esetek, amidőn devizaigények teljes mértékben kiegyenlittettek, másrészt pedig a bíróság nem mehet bele annak kutatásába, hogy mennyiben terheli a felelősség az adóst azért, hogy ő a devizát nem kapta meg. Ez a kérdés nem az Ítélethozatalra, hanem a végrehajtásra tartozik és reméljük, hogy a kormány ugy a hitelezők, mint az adósok jogos igényeinek megvédésére meg fogja találni a kellő formulát. Ugy hallottuk különben, hogy ez irányban készül is valami rendelet, amely az adósokat a megítélt összeg tekintetében fogja bizonyos védelemben részesíteni. Miként már tanulmányomban rámutattam, bíróságaink, kénytelenek lesznek azt a kérdést is eldönteni, vájjon valutaperekben a gazdasági lehetetlenülés mint védekezés érvényesithető-e? Hogy e védekezés elvileg helyt foghat, még olyanok is, kik egyébként a Kúriának a K. T. 326. §. 2. bek. tekintetében követett gyakorlatát egyáltalában nem helyeslik, mint pl. Schuster Rudolf, elismerik. Ugyané nézetet vallja Gaár, s ugyanez képezi a cikkem elején hivatkozott Mándy-íé\e Ítélet egyik érvét is. És tényleg nincs semmi elvi akadálya annak, hogy a gazdasági lehetetlenülés adott esetekben valuta-perekben is sikerrel érvényesíthető legyen. Akár azért, mivel a pénzszolgáltatás adós gazdasági romlását idézné elő, akár pedig azon okból, hogy a szolgáltatás és