Kereskedelmi jog, 1923 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1923 / 6. szám - Kereskedelmi joggyakorlatunk uj hajtásai

6. sz. KERESKEDELMI JOG 89 Ítélet (közölve jelen számunkban) kimondja; az idegen pénznemben való fizetés kikötésének határozottnak kell lenni, de az történhetik később is és amennyiben az adós e pénznemben való fizetést utóbb fentartás nélkül Ígérte, akkor a fizetés e pénznemben eszközlendő (P. IV. 3305/1921. sz. K. J. 1922. ápr. sz.) Viszont: a cseh koronában tett ajánlat elfogadása s az a tény, hogy felperes maga is cseh koronában vásárolta a cseh koronáért toyább adott árut, nem alkalmas a «határozottig* megállapítására. (P. VII. 2228/1922. sz. — K. J. 1923. febr.) Korábbi fejtegetéseinkben utaltunk rá, mily nagy fontossága van a teljesítési helynek e kérdésben s hogy a Kúria a fizetési helyet tekinti a pénzfizetés teljesítési helyének, igy -i mai számunkban közölt P. IV. 4120/1922. sz. ítéletben. Ezért kimondja, hogy a magyar vevő által Wienben vett áru vételára — ellenkező megállapodás hijján — osztrák koronában fizetendő. P. IV. 5706/1921. sz. — K. J. 1922. okt. sz.) — Érdekesnek tartjuk azonban a fizetési hely tekintetében a következő megállapításokat: Átutalás esetében külön kikötés nélkül a hitelező telepétől különböző az a hely, ahova az átutalt összeg küldendő, csupán az elküldendő pénznek rendeltetési helye, de nem-.tekinthető szerződéses teljesítési (fizetési) helynek. (P. IV. 5273/921. sz. — K. J. 1922. ápr.) A csekk átruházója ezen ügylete alapján nem kötelezhető arra, hogy a külföldön fizetendő csekket ezen külföldi pénznemben fizesse. (P. IV. 5965/1921. sz. K. J. 1922. okt.) A budapesti cég pozsonyi fiókjánál kötött ügyletből kifolyó fizetéseket a cég Budapesten is köteles lévén elfogadni, a cseh korona lejárati nap szerinti átszámításánál magyar koronában fizethető. (P. IV. 5994/1921. sz. — K J. 1922. nov.) Mindazok a nagy viták, amelyek az effektív és nem effektív kikötés s ennek alapján a valóságos vagy az átszámítás melletti fizetés • körül nagy port vertek föl, az ujabban fejlődésnek induló (egyelőre még I. és II. bírósági) gvakorlattal szemben élüket fogják veszteni. Ismertettük* a budapesti kir. törvényszék 7-es tanácsának azt az azóta állandóan követett gyakorlatát, mely még effektív kikötés esetén is csak a lejárat napján fenforgott svájci frank paritásnak megfelelő idegen valutát itéli meg. Most ennek pendantja jelentkezik a budapesti kir. ítélőtábla I. tanácsában, mely viszont nem effektív kikötés esetén szintén a lejárat szerinti svájci frank paritásban itéli meg a magyar koronát (P. I. 1442/1922. sz. a. 1923. január 22-én), vagyis annyival több * Uj irányok és uj kérdések a valutajogban, Ki J. 1923. január. magyar koronát ítél meg, amennyivel a magyar korona a lejárat óta romlott. Vagyis, amit középútnak jeleztem januári cikkemben, afelé halad a gyakorlat s nemsokára a valutajogi kérdések egyet fognak jelenteni a valorizáció kérdésével. . . SZEMLE. A jelzálogos hitelező védelme a tartozások visszafizetése ellen ugyanannak a gazdasági bajnak a másik oldala, amiről a hitelezők a késedelmes fizetés esetében panaszkodnak. A jelzálogintézetek Németországban éppen ugy szenvednek annak a törekvésnek a hatása alatt, hogy az adósok igyekeznek a jó pénzben felvett jelzálogkölcsönöktől papirkoronával szabadulni, mint a mi intézeteink. Az eddigi jogalkotási törekvések azonban ott sem vezettek eredményre. A birodalmi gyűlés jogi bizottsága nem régen vetette el Düringer képviselő és társainak azt az indítványát, amelyben kérte annak kimondását, hogy jelzálogos hitelező egyelőre nem köteles régi tartozások kifizetését papirmárkában elfogadni. Az indoka ennek az elutasításnak természetesen az, hogy a valuta leromlásával kapcsolatos minden térre kiható bajokat nem lehet egy-egy részletkérdés kiragadásával orvosolni, hanem az orvoslásnak átfogónak és egységesnek kell lenni. A kivételes hatalom Németországban mint ismeretes az alkotmány 48. cikke értelmében elég széleskörű, de a Ruhrvidék megszállása és a márka zuhanása következtében mégis szükség volt ujabb «szükségtörvény» alkotásására, amely igen gyors letárgyalás után, mint 1923. február 24-iki törvény jelent meg. A törvénynek a Ruhrvidekkel szorosabb kapcsolatban álló rendelkezései közül kiemeljük azt az igen messzemenő felhatalmazást, amelynek értelmében rendeleti uton a fennálló törvényektől eltérő intézkedéseket lehet tenni a fizetési eszközök és áruk forgalmának szabályozása körében a márka romlásának megakadályozása érdekében. Erre a felhatalmazásra valószínűleg azért volt szükség, mert az alkotmány 48. cikke alapján kibocsátott 1922. október 12-iki rendeletet, amely a külföldi fizetési eszközökkel való üzérkedést tilalmazta, a törvényesség szempontjából komoly támadások érték. Az 1922. október 12-iki rendelet különben sokban hasonlít a mi devizarendeleteinkhez, de már jelentős enyhítésen ment keresztül, amennyiben egy ujabb rendelet a külföldi pénznemek kikötését, bizonyos szerződések, főként biztosítási szerződések esetére megengedte. Az olasz állami életbiztosítási monopóliumot, amelynek megvalósítása Nitti nevéhez fűződik, a közel jövőben az olasz kormány hír 6zerint meg-