Kereskedelmi jog, 1922 (19. évfolyam, 1-11. szám)

1922 / 6. szám - A meghitelezés

86 KERESKEDELMI JOG 6. sz. Sichermann a meghitelezés jogtanát, s ebbeli fejtegetéseinek lényege az, hogy a meghitelezés, ha a bank azt igazolta, intercessio cumula­tiva, vagyis az eredeti adós érdekében való közbenjárás oly módon, hogy az eredeti kö­telem is épségben marad, de azt megerősiti az uj, az eredetitől különböző tartalmú, bár azo­nos tárgyú kötelem. Nem utalvány tehát és nem kezesség, sőt szerinte megbízás sem, mert a banktól távol áll az, hogy a meghitelezettel bárminő megbízotti vagy bizalmi viszonyba kerüljön; a bank csupán arra akar vállalkozni, hogy bizonyos feltételezett esetben, bizonyos záros határidőn belül fizet, egyébként azonban a meghitelezettel szemben semmiféle jogvi­szonyba kerülni nem óhajt, ennek érdekei megóvására megfelelő gondosság kifejtésére nem vállalkozik. Nem puszta biztosítás elválla­lása sem, miként azt Kohner vitatja, mert a bank egyenes, noha feltételes, fizetési kötele­zettséget vállal és marasztalást el nem kerül­het, ha az akkreditált összeget ki nem adja. A meghitelezés gyakorlata körül kifejlő­dött üzleti felfogás felőli tanuságtételre Sicher­mann-tié] hitelesebb és illetékesebb bizonyíték ugyan nem kell, de hogy azokat is meg lehes­sen nyugtatni, akik «perrendszerü» bizonyí­ték nélkül nem hajlandók hinni, rámutatunk Jocobi Alfréd-nek a Bank-Archív 1921. jú­nius 1-i és 15-iki számaiban megjelent cikkére, amely a meghitelezés gyakorlatát egészen hasonló módon irja le. Megállapíthatjuk tehát, hogy a gyakorlati életben tényleg már létezik az a «szavatossági ügylet», amellyel Kolos Jenő a Magyar Jogi Szemle f. é. február havi füzetében irt jeles cikkében a vevő és a bank között kötött megbízási ügyletet «alátámasz­tandó»-nak találja avégből, hogy a bank és a meghitelezett közt közvetlen jogviszony kelet­kezzék, s hogy ebből folyólag megvan a jogi előfeltétele annak, hogy a bank a meghitele­zettel szemben közvetlenül felelőssé tétessék. Valóban csak az «igazolás» jelentőségének, a tényállás e lényeges elemének nem. ismerésére vezethető tehát vissza, hogy a kir. Kúria egyes ítéleteiben arra az álláspontra helyezkedett, hogy a bank a megbízó utasításait a vállalt kifizetést tekintetében feltétlenül követni tar­tozik, és hogy a letett összegre vonatkozóan sem önálló rendelkezési jogot nem nyer, sem a meghitelezettel szemben személyes felelősség nem terheli. Az élet megismerése arra tanit, hogy az érdekelt felek intenciója szerint a bank, feltéve, hogy a megbízó az akkreditív visszavonásáról egy bizonyos időre lemond, vállalja erre az időre a meghitelezettel szem­ben való közvetlen fizetési kötelezettséget és azt bennrejlőnek tekinti abban az értesítésben, amellyel a meghitelezés megtörténtét a meg­hitelezettel szemben igazolja. Ezzel tárgytalanná válik Kolos Jenőnek az az ellenvetése is, amelyre egyébként más oldaliéi már a Magyar Jogi Szemle f. é. már­cius 1-i számában reflektáltam, hogy t. i. a banknak közvetlenül a meghitelezettel szem-* ben felelőssététele egyszersmindenkorra végét vetné a meghitelezési ügyletnek, mert nem akadna bank, amely az ilyen jogi elbánásnak a konzekvenciáit vállalná. íme látjuk, hogy a bankok tudatosan és következetesen vállalják a közvetlen felelősséget, s egyszerű és hathatós módon biztosítják a maguk érdekét, amikor a kötelezettségvállalás előfeltételéül éppen a meg­bízás visszavonhatlanságát kötik ki. Hátra van még az állásfoglalás a felhang­zott ellenészrevételekkel szemben az általam először a Jogtudományi Közlöny 11)20. évi 24. számában «Az önálló megbízott* cimü cik­kemben, majd pedig e lapok hasábjain meg­jelent már idézett cikkemben kifejtett jogi konstrukció tekintetében. Egy pillanatig sem átallok tanulni az ellenvetésekből és belátni, hogy a banknak a meghitelezettel való jogvi­szonyát a megbízás jogi kategóriája nem hiven tükrözi vissza. A forgalomban uralkodó fel­fogás immár helyes ismerete mellett azt ma­gam sem minősíthetem másnak, mint önálló fizetési ígéretnek, amiként az a német polgári törvénykönyv 780. §-ában szabályozást nyert, vagy a polg. tvkv. javaslata nyelvén (bizotts. szöveg 1446. §.) tartozáselismerésnek, amely a jogcímre való tekintet nélkül kötelezési alap. Aggályok természetesen így is felmerülnek; mert egyfelől a jogcimmentes fizetési Ígéretet joggyakorlatunk nem ismeri el kötelezettségi alapul, másfelől pedig a polg. tvkv. javaslatá­ban emiitett -tartozáselismerés más tartalmú nyilatkozat, mint amiről itt szó van. A meg­hitelezés igazolásában ugyanis semmiféle elis­merés nem foglaltatik, mert hiszen az egyszerű közlése annak, hogy a bank egy bizonyos értelmű megbízást vállalt. De megnyugtatom magam azzal, hogy a bank kötelezettségválla­lása annyiban nem szűkölködik jogcim hiján, hogy az fellelhető abban az animus interce­dendi-ben, amelynél fogva a megbízó mellé önálló adósként lép, s igy a bank fizetési igé­retét nem kell oly értelemben absztraktnak te­kintenünk, mint pl. a váltóban rejlőt. Ha azonban fel is adom azt az álláspon­tot, hogy a bank mind a meghitelezőnek, mind

Next

/
Oldalképek
Tartalom