Kereskedelmi jog, 1922 (19. évfolyam, 1-11. szám)

1922 / 6. szám - A meghitelezés

6. sz. KERESKEDELMI JOG 87 pedig a meghitelezettnek megbízottja, nem vonok vissza semmit abból a gondolatmenetből, amelynek során az «önálló megbízott» kategóriájához jutottam el. Sőt mindaz, amit a lefolyt értékes eszmecsere tanuláskép eredményezett, csak megerősít abban, hogy erre a fogalomra szükség van és hogy annak a meghitelezés egyik tipikus képviselője. Mert legyen bár a bank kötelezettségének alapja a meghitelezett el szemben önálló fizetési igéret, mégis attól a perctől fogva, amint ez a kötelezettség létíejött, a bank megszűnik a megbízó egyoldalú utasításainak alávetve lenni, megszűnik tehát a mandátum amaz alapvető szabálya alatt állni, amely szerint «a megbízás elvállalása által a megbízott kötelezi magát, hogy a reábízott ügyet a megbízó akaratához képest és érdekének megfelelően ellátja» (polg. tvkv. jav. biz. szöv. 1365. §.), és ennek helyébe lép a megbízott ama kötelezettsége, hogy funkciójában önállóan járjon el és ugy, ahogy azt Treuhánder-i szerepe megkívánja. Vájjon e szerepben foglaltatnak-e gondossági kötelezettségek a meghitelezett irányában is, erről vitatkozni lehet; az én szerény felfogásom szerint minden kötelemtől elválaszthatatlan a kötelem teljesítése körüli kellő gondosság kifejtésére irányuló kötelezettség, s igy azzal, hogy a bank a meghitelezettel kötelmi jogviszonyba kerül, már bizonyos gondosság kifejtésének kötelezettségét is vállalta. Mindazáltal ez a kötelezettség nem terjedt túl a fizetés eszközlésén és mindenesetre ipso jure nem terjed odáig, hogy a meghitelezett nevében a kifizetés feltételeinek beálltáról győződjék meg és ennek megtörténte után a pénzösszeget mint az ö rendelkezése alatt állót kezelje. Kétségkívül képzelhető, hogy a meghitelezett a maga részéről külön ily megbízást ad a banknak, s ebben az esetben a Treuhand-ügylet a maga teljas tisztaságában bontakozik ki, mert ilyenkor a meghitelező a visszavonhatatlan akkreditálással a vétel ügyi étből folyó kötelezettségét is teljesítette, mivel a meghitelezett külön rendelkezése folytán a meghitelezés kézhezvétele a bank részéről egyúttal a vételárnak a meghitelezett nevében való átvételét is jelenti. Ez azonban — miként most már tisztázva van — nem a rendszerinti eset és a felek külön akaratkijelentése nélkül nem vélelmezhető: ami vélelmezhető, csak annyi, hogy a meghitelezés igazolása a bank részéről egyenes kötelezettségvállalás a meghitelezettel szemben, amely a bankot a megbízó egyoldalú utasítási joga alól emancipálja és ezzel önálló megbízottá teszi. A vasút kártéritő kötelezettségét érintő ujabb kúriai Ítéletek. Irta: Dr. Sándorit Kamill, m. kir. igazságügyminisztériumba beosztott budapesti kir. ítélőtáblai biró. A királyi Kúria rövid idővel ezelőtt több rendkívül érdekes döntést hozott, amelyek a vasutak kártérítési felelősségét alkalmasak olyan mértékben megnövelni, hogy — nem remélt — maradandóságuk esetében a vasút számtalan millióval fizetne többet kártérítés címén, mint eleddig. Mielőtt a kir. Kúria immár több ítéletben megnyilvánult ujabb álláspontjával szemben álláspontunkat kifejtenők, röviden ismertetjük a Kúria ujabb ítélkezéseinek alapjául szolgáló esetek közül a két legkifejezőbbet. Az egyik esetben (P. IV. 2169/1921/10.) a kir. Kúria egy szombathelyi cégnek a Déli Vasút elleni perében azt a tényállást állapította meg, hogy az áru hiánya megdézsmálás, illetőleg az egyik bál felszakítása utján lopás folytán keletkezett és a Kúria a V. Ü. Sz. 95. §-a alapján teljes kártérítést itélt meg a vasúttal szemben azzal az indokolással, hogy akár a vasút alkalmazottai, akár más idegen személy követte is el a lopást, az kétségtelenül csakis ugy volt elkövethető, hogy a szállítás közben az árura felügyelő közegek a köteles felügyeletet vétkes gondatlansággal elmulasztották.)) Ennélfogva a Kúria szerint helyesen állapította meg az első bíróság, hogy alperes kártérítési felelőssége az alkalmazottainak vétkes gondatlanságából folyik és a V. Ü, Sz. 95. §-a alkalmazandó, mert a V. Ü. sz. 35. §-ának 2. bekezdése szerint vétkes gondatlanságból folyóan okozott kárért a vasút — tekintet nélkül a póthatározmány rendelkezésére — teljes kártérítéssel felelős. A másik esetben, egy ugyancsak szombathelyi lakosnak a m. kir. államvasutak elleni perébon (P. IV. 2647/9.) a meg nem támadott tényállás szerint Pozsonligetfalu állomáson három ruha- és ágynemüeket tartalmazó bőröndöt adtak fel személy podgy ászként Szombathelyre. A bőröndök útközben feltörettek és kifoszttattak, ugy hogy az azokban volt ruhaneműnek csak egy része került meg és a bőröndökben még idegen holmi is találtatott. A kir. Kúria döntése szerint «a személypodgyászként feladott tárgyaknak a feladástól a kiszolgáltatásig a vasúti közegek közvetlen felügyelete alatt kell állani» és a Kúria szerint «ebből a tényállásból okszerűen következik, hogy a podgyász elveszését, ha az nem vezethető is vissza a vasúti közegek saját szándékos cselekményeire, mindenesetre csakis a köteles