Kereskedelmi jog, 1922 (19. évfolyam, 1-11. szám)

1922 / 5. szám - A részvényváltság lerovásának egynehány vitás kérdése

5. sz. KERESKEDELMI JOG 77 részvénytársaságot még akkor sem kötelezheti váltságrészvény beszolgáltatására, ha nyilvánvaló, hogy a konkrét esetbeit az utóbbi lerovó módozat reá néve előnyösebb. A 17. §-nak a készpénzváltság kiszámításának megállapítása tekintetében követett rendszere azonban a ^gyakorlati alkalmazás szempontjából egy további irányító elv felállítására vezet. A 17. §. nyilvánvaló intenciója, hogy az a)—c) esetekben a váltságköteles vagyon kiszámításának minden kétséget kizáró módját, szabja meg. Ebből következik, hogy a törvényt alkalmazó pénzügyi hatóság a kiszámítás módját megállapító rendelkezésekhez (a matematikai formulához) betű szerint és mereven ragaszkodni köteles, mert a. 17. §. szóbanforgó rendelkezései az eset körülményeit teljesen figyelmen kivül hagyó, merev tárgyi adóztatás elvi alapjára helyezkednek. A most kifejtettek elég élénken utalnak arra a tényre, hogy amig a természetbeni lerovás valóban a vagyon 15%-át juttatja a kincstár kezébe, addig a készpénzváltság nagysága sablonos és éppen ezért nem minden részvénytársaságra megfelelően alkalmazható eljárásnak az eredménye, amely az eset körülményeit nem méltatván figyelemre, csak a legritkább esetben kerülheti el, hogy a részvénytársaság kárára vagy előnyére materialiter igazságtalanság álljon elő. Az 1921 : XV. t.-c. 17. §. 3. bek. a) pontja értelmében az olyan részvénytársaság vagyonát, amelynek részvényei a . . . tőzsdén jegyeztetnek, akként kell kiszámítani, hogy a részvények 1920. december 20-iki tőzsdei árfolyamértékének Vs-adát a részvények 1921. március hó 1-én mutatkozó számával kell megszorozni.** Ez a rendelkezés tiszta matematika. Világosan megjelöli a szorzót és a szorzandót. Első tekintetre semminemű kétség sem férhet hozzá. A matematikai alapon felépített jogszabálynak azonban ősidőktől fogva az volt a sorsa, hogy az empirikus x-ekkel telitett életben nem tudta a kivánt eredményt elérni. A 17. §. a) pontját is elérte ez a sors. X. részvénytársaság 1920. júliusában elhatározta, hogy 10 millió kor. és 50,000 drb á 200 kor. névértékű részvényre oszló alaptőkéjét 80,000 drb 200 kor. névértékű uj részvény kibocsátásával 26 millió kor.-ra emeli fel, ós pedig oly módon, hogy 50,000 drb uj részvényt, a mérlegszerű tartalékalapból fedezve, a, régi ** Ha nincsen 1920. dec. 20-iki tőzsdei jegyzés, az ezt megelőző legutolsó tőzsdei jegyzés az irányadó. részvényeseknek «ingyen» ad át, a megmaradó 30,000 drb részvényt pedig a piacon helyezi el. Az igazgatóság — a Kt. 160. §-át figyelmen kivül hagyva (amely a részvény kibocsátásához a részvénytársaság illetőleg az alaptőkeemelés bejgyzését írja elő) — az ingyen részvényeket a régi részvényeseknek kiadta, Ennek az elhamarkodott lépésnek két kellemetlen következménye lett: a) a tőzsdén a nagyfokú «felhigitás» folytán esett a részvények árfolyama; b) a cégbíróság 1921. március 26-án kelt végzésével megtagadván az 1920. július havában «elhatározott* tőkeemelés bejegyzését (mert az uj részvények teljes befizetését nem látta igazoltnak), — maga a tőkeemelés joghatályra nem emelkedett. A részvénytársaság a készpénzváltság lerovását választotta. A váltságköteles vagyont a 17. §. a) pontja alapján igen egyszerű kiszáiuitani. Az 1920. dec. 20-iki árfolyamérték 2/3-át meg kell szorozni 50,000-el, «a részvények március hó 1-én mutatkozó számával». Azt u. i. mondani sem kell, hogy a részvények számának hol kell «mutatkoznia». Minthogy a törvény a készpénzváltságnál hallgat (a 18. §. 2. bek. természetbeni váltságnál «a mérlegben mutatkozó)) részvényeket emliti), irányadónak egyedül a részvényeknek a cégjegyzékben mutatkozó számát szabad és lehet venni. Bejegyzés előtt u. i. nincs « részvény» (a Kt. 160. §-a a tőkeemelésre is áll!), minélfogva a váltságköteles vagyon kiszámitásánál sem lehet olyan részvényt (a jelen esetben a részvényeseknek átadott «ingyen» részvényeket) figyelembe venni, amely jogilag nem létezik. Kétségtelen azonban, hogy a most ismertetett gyakorlati esetben a kincstár a készpénzváltság elfogadásával rosszabbul jár, mintha a részvénytársaság váltság fejében az 1921. március 1-én a cégjegyzékben mutatkozó 50,000 drb részvényének 15%-át természetben szolgáltatta volna be; mert a tőzsdei közvélemény a felhígítást eszkomptálta és igy az 1920. december 20-iki árfolyamérték kisebb volt, mint amekkora a felhigitás nélkül lett volna. A kincstár érdeke tehát az volna, hogy a szorzó ne 50,000, hanem 130,000 vagy a legrosszabb esetben 100,000 legyen (tekintve, hogy a részvénytársaság az 50,000 drb ingyen részvényt de facto kiadta). Nézetünk szerint az 1921 : XV. t.-c. 17. §-ának világos és sablonos rendelkezése mellett a kincstár érdekét nem lehet érvényesülni engedni oly módon, hogy a «számtani müveletbe» jogilag és de facto is nem létező részvényeket vonunk be szorzók gyanánt. A kincstár — amint fentebb