Kereskedelmi jog, 1922 (19. évfolyam, 1-11. szám)

1922 / 5. szám - A részvényváltság lerovásának egynehány vitás kérdése

76 KERESKEDELMI JOG 5. sz. fizető kötelezettség ilyetén szabályozása és kezelése helytelen, és alkalmas arra, hogy a részvénytársaságba vetett bizalmat alapjában megingassa, — az vitán felül áll. De viszont ennek a helytelen jogállapotnak fenforgását nem lelhetne a részvénytársaságok terhére irni még akkor sem, ha azt vitatnánk, hogy az 1921 : XV. t.-c. 18. §. 3. bek. a befizető kötelezettségre eddig érvényben volt jogszabályokat megváltoztatta (visszaható ereje e rendelkezésnek amugy sem lehetne). Figyelembe kell továbbá venni, hogy a mai viszonyok között a reális részvénytársaságoknak is [amelyek be nem fizetett részvényeiket (helyesen ideiglenes részvényeiket; Kt. 164. §. II.) névre állították ki] leküzdhetetlen nehézségbe ütközhetik a künnlevő hátralékok behajtása (részvényeseik megszállott területen vagy ismeretien helyen tartózkodnak, stb.). Az imént kifejtetek a pénzügyi hatóságot és első sorsán a Pénzügyi Tanácsot (amely a 18. §. ut. bek. értelmében a vitás kérdések felett dönteni jogosult) — méltánylást érdemlő esetekben — a törvény merev alkalmazásától tartózkodásra kell késztessék. így kellőképpen indokolt esetekben meg kellene engedni a be nem fizetett alaptőkéjű részvénytársaságnak, hogy, eredetileg tett választásától eltérve, váltságát készpénzben rójja le vagy — ha a künnlevő befizetések behajtása részben vagy egészben lehetetlennek bizonyul — alaptőkéjét a tényleg befizetett összegre szállítsa le ós igy szolgáltassa be részvényeinek teljesen befizetett 15%-át. Abba azonban, hogy a részvénytársaság nem liberált váltságrészvényeket szolgáltasson be, — az államkincstár semmi esetre sem köteles belenyugodni. 2. Nagy izgalmat keltett az érdekelt részvénytársaságok körében az az eset, hogy az államkincstár a neki beszolgáltatott váltságrészvények alapján az alap tőkeemelés folytán kibocsátott uj részvényekre őt megillető elővételi jogot értékesítette, anélkül, hogy azt előbb az érdekelt részvénytársaságnak felajánlotta volna. A kincstár, a váltságtörvény betű szerinti értelmét véve, jogosan járt el; mert az 1921 : XV. t.-c. 18. §-ának 9. bekezdése őt — értékesítés esetében — csak maguk- * nak a váltságrészvényeknek előzetes felajánlására kötelezi. Kétségtelen azonban, hogy a törvény intencióját is figyelembe vevő magyarázat mellett, a részvénytársaságot elővételi jog illeti abban az esetben is, ha a kincstár a váltságrészvények alapján neki jutó uj részvényeket akarja értékesíteni; mert ha a 18. §. 9. bek. a részvénytársaságot «betörés» ellen akarta megvédelmezni, ez a legis intentio az uj részvények értékesítése esetében is szem előtt tartandó. Ilyen esetben egyúttal megfelelően alkalmazni kell a 18. §. 10. bek.-nek a Kt. 161. §-ában felállított tilalommal szemben adott könnyítést is.* II. Az 1921 : XVII. t.-c. 17. §-a a készpénzváltság kiszámításának módját minden kétséget kizáró határozottsággal kívánja megállapítani, eleve is elejét akarván venni annak, hogy a készpénzváltság nagysága tekinietében bárminő kétely merülhessen fel. E végből a részvénytársaságokat öt kategóriába osztja: a) olyan részvénytársaság, amelynek részvényei a tőzsdén jegyeztetnek; b) olyan részvénytársaság, amelynek részvényei a tőzsdén nem jegyeztetnek; c) olyan részvénytársaság, amelynek részvényei a tőzsdén nem jegyeztetnek ós amely 1913. után jegyeztetett be a cégjegyzékbe; d) olyan részvénytársaság, amelynek részvényei a tőzsdén nem jegyeztetnek és amely 1919. január 1. után jegyeztetett be a cégjegyzékbe és végre e) olyan részvénytársaság, amely «1920. december 20-án alapíttatott vagy tőkéje aznap emeltetett vagy részvényei ezen a napon jegyeztettek először». Az a)—c) esetekben a 17. §. a váltságköteles vagyon kiszámítására exakt matematikai formulát állapit meg. Jogilag kifejezve: fikcióval dolgozik (a részvénytársaság vagyona egyenlő azzal az összeggel, amelyet ilyen és ilyen matematikai müvelet elvégzése után kapunk meg; tekintet nélkül arra, hogy ez az eredmény egyenlő-e a részvénytársaság valóságos vagyonával vagy sem). A vagyonkiszámitásnak ez a sablonizálása és egyszerűsége azonban megtörik és visszás gyakorlati eredményekre vezethet a részvénytársaságok sokféleségén. Előfordulhat u. i. az az eset, hogy a törvény merev formulája a gyakorlati életben kisebb vagy nagyobb összeg megállapitásához vezet, mint amekkora a részvénytársaság valóságos vagyona. Az a részvénytársaság tehát, amely ugy látja, hogy készpénzváltság mellett többet kell adnia, mint váltságrészvény adása esetében, részvényt, amely pedig az ellenkező eredményre jut, készpént fog a kincstárnak beszolgáltatni. Ezt a részvénytársaság feltétlenül megteheti, mert a 17. és 18. §. a váltságlerovás kétféle módozata között neki biztosítja a választás jogát. Az első elvi jelentőségű tétel tehát, amelyet a váltságlerovás végrehajtásánál a törvény világos rendelkezése folytán szem előtt kell tartani, hogy a kincstár a készpénz-váltságot választó * L. különben a K. J. 1921. 21—22. számát.