Kereskedelmi jog, 1922 (19. évfolyam, 1-11. szám)

1922 / 5. szám - A részvényváltság lerovásának egynehány vitás kérdése

5. sz. KERESKEDELMI JOG 75 a természetbeni lerovás (váltságrészvények adása) sokkal tökéletesebben oldja meg, mint a készpénzváltság; mert szükségtelenné teszi a részvénytársaság vagyonának értékelését. Elvileg tehát a leghelyesebb az lett volna, ha az állam minden részvénytársaságtól a részvények 15%-át követeli; mert igy egy csapásra megszűnt volna a vagyonértékeléssel okvetlenül együtt járó bizonytalanság, illetőleg a tárgyi adóztatás elvére épített sablonos kiszámítási módból eredő igazságtalanság. Hegedűs Lóránd pénzügyi koncepciójának azonban elsősorban készpénzre volt szüksége, és ezért vállalkozott a törvény 17. §-a arra a felette problematikus feladatra, hogy a részvénytársasági vagyon megállapításának módját — az esetek túlnyomó részében — minden vitát kizáró határozottsággal körülírja. I. Mindenekelőtt azokkal a nézeteltérésekkel kívánok foglalkozni, amelyek a váltságukat természetben lerovó részvénytársaságoknál vetődtek felszínre. 1. Lapunkban is megemlékeztünk már arról a kérdésről, amely ugy szól, hogy olyan esetben, amidőn a részvénytársaság részvényei nincsenek teljesen befizetve (liberálva), jogositott-e a részvénytársaság az államkincstárnak is be nem fizetett részvényeket beszolgáltatni? Az 1921. szeptember 12-én 87.878. sz. a. kelt pénzügyminiszteri rendelet ezt a kérdést ugy dönti el, hogy a részvénytársaság ilyenkor is teljesen befizetett váltságrészvényeket köteles a kincstárnak beszolgáltatni. Az érdekelt részvénytársaságok azt vitatják, hogy ez a rendelet nem áll összhangzásban sem a Kt. sem az 1921 : XV. t.-c. rendelkezéseivel. Ennek a kérdésnek eldöntésénél mindenekelőtt az 1921 : XV. t.-c-nek azt az alapvető rendelkezését kell figyelembe venni, amely a részvénytársaságokát arra kötelezi, hogy vagyonuk 15%-át minden ellenszolgáltatás nélkül szolgáltassák be az államkincstárnak (18. §. 2. bek.). Mi történhetnék azonban abban az esetben, ha a kincstár a nem liberált váltságrészvényeket elfogadná? Az államkincstár, mint részvényes, a Kt. 168. §-a értelmében köteles voln.a a hátralékos összeget a ^részvénytársaságnak befizetni, ami egyrészről terhére «ellenszolgáltatást» jelentene, másrészről kitenné őt annak is, hogy — amennyiben a részvényekért kevesebbet kapna, mint amenynyit befizetni kénytelen — a váltságra esetleg ráfizetne! Hogy a váltságtörvény intenciója nyilvánvalóan az, hogy a kincstár be nem fizetett részvények esetében is teljesen befizetett részvényeket kapjon, — az világosan kitűnik a 18. §. 3. bek.-nek abból a rendelkezéséből is, amely tőkeleszállitással (lebélyegzéssel) kapcsolatos uj részvények kibocsátása esetében a régi részvényeseknek a társasággal szemben az addigi egész névérték erejéig fennálló befizető kötelezettségét érintetlenül hagyja. Ez a rendelkezés nyilvánvalóan a következő megfontoláson alapul: A részvénytársaságok nem alaptőkéjüknek (még kevésbbé tényleg rendelkezésre álló «üzemtőkéjük»-nek), hanem vagyonuknak 15%-át kötelesek az államkincstárnak beszolgáltatni. Be nem fizetett alaptőke esetében az alaptőke künnlevő részét a részvénytársaságnak a részvényesekkel szemben fennálló követelése fedezi. Ez a «követelés" reálisan alapított részvénytársaságnál — és elvégre a törvénynek, ha általános szabályt állit fel, nem a szédelgő vagy bajba jutott vállalatokból kell kiindulnia — jó követelés; a «vagyonnak» szintén része, melyben az egész nominális alaptőke fedezetet talál. Amidőn tehát a váltságtörvény azt mondja, hogy a pl. 85 kor.-ra lebélyegzett régi részvények tulajdonosai továbbra is az eredeti 100 kor. névértékre kötelesek részvényeik be nem fizetett részét kiegészíteni, — ezzel reá mutat arra a módozatra is, ahogyan a be nem fizetett alaptőkéjű részvénytársaság a kincstárnak teljesen liberált váltságrészvényeket szolgáltathat be. A váltságrészvények teljes névértéke u. i. fedezetet talál a részvénytársaságot a régi részvényesekkel szemben továbbra is változatlanul megillető követelésben. De a részvénytársaság nem is adhat a kincstárnak nem-liberált részvényeket, mert azok teljes értékének befizetését a régi részvényesektől nem a kincstár, hanem egyedül ő (a részvénytársaság) követelheti. Ilyen eredményekre jutunk, ha a vitássá tett kérdés eldöntésénél tisztán az 1921 : XV. t.-c. rendelkezéseire vagyunk figyelemmel. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy a váltságtörvény a Kt.-nek a részvényes befizető kötelezettségét szabályozó rendelkezéseit és az ezeket magyarázó birói gyakorlat elvi döntéseit nem változtathatta meg. Tudjuk, hogy a Kt. 153. és 171. §-a és az azokat magyarázó 858/1905. V. és 467/1911. V. számú elvi jelentőségű kúriai határozatok értelmében a részvény névértékének 50%-án felüli felelősségbemutatóra szóló részvények esetében nem áll fenn és ha névre szóló részvény esetében a részvénytársaság a befizetéssel késedelmes részvényes részvényének megsemmisítését (kadukálását) határozta el, az 50%-on felüli befizetést szintén nem követelheti. Hogy a be-