Kereskedelmi jog, 1922 (19. évfolyam, 1-11. szám)
1922 / 3. szám - A "békekötés után" kifejezés értelmezése és a gazdasági lehetetlenülés
3. sz. KERESKEDELMI JOG 47 iránti kötelezettségének eleget tett; az elszállítás elhalasztása pedig s a bornak addig is az alperes helyiségeiben hagyása csak a felperes érdekében történt. Ezt az értelmezést magának az alperesnek E) •/. alatti levele is támogatja, amelyben 1919. október 9-ikén azt irja, hogy a 4375/1919. M. ]E. sz. rendelet folytán a még el nem szállított bor az ö tulajdonába «visszaszállt», tehát ő is ugy tekintette a bort, mint amely a felperes tulajdonába már átszállott volt. De az ügylet az 5170/1919. M. E. sz. rendelet értelmében azért is hatályos, mert a kötlevélben kikötött átadás nyilvánvalóan a veszélynek a vevőre áthárítását célozta és a kötlevél kifejezett rendelkezése szerint 1919. évi január hó végétől kezdve az apadás a vevőt illeti; és az a körülmény, hogy az apadás cimén a vevő által megtérítendő százalék nagyságát a felek a kötlevélben előre meghatározták, csak az apadás mérvének bizonyításával járó nehézség elkerülését célozza, de nem gyengíti az apadásban rejlő veszély szerződéses áthárításának az 5170/1919. M. E. sz. rendeletben megállapított hatályát. Végül nincs jelentősége, az ügylet hatályossága kérdésében annak a szerződéses kikötésnek, hogy «a bor a felperes által franko Halas állomásra állítandó uj sütésü hordóiban lesz elszámolva)); mert a tényállás szerint alperes a vételár cimén meghatározott összegért nemcsak az adásvételi szerződést teljesíteni, a bort az ő pusztamérgesi telepén átadni, hanem azt ezután még a felperes uj sütésü hordóiba áttöltve, a kiskunhalasi állomásra fuvarozni tartozott; erre való tekintettel tehát a fenti szerződéses kikötés azt jelenti, hogy arra nézve, vájjon az alperes az őt mint eladót terhelő kötelezettségen felül elvállalt fuvarozási kötelezettségnek mennyiben tett eleget, tényleg mily mennyiségű bort fuvarozott a vasúti állomáshoz, a felperes hordóin feltüntetett űrtartalom lesz irányadó; ez azonban a már korábban történt átadás tényén nem változtat, és a veszélyviselés kérdését közvetlenül el nem dönti. Mindezeknél fogva alaposan panaszolja felperes, hogy a fellebbezési bíróság a 4375/1919. M. E. és 5170/1919. M. E. sz. rendeletek helytelen alkalmazásával mondotta ki a felek között létrejött bor-adásvételi ügyletnek a még el nem szállított mennyiség tekintetében beállott hatálytalanságát és jogszabályt sértett, midőn őt kártérítési keresetével ebből az okból elutasította. 37. Ily perekben még a kereset elutasítása esetén is a költségek viselésének kérdése attól függ, hogy felperes keresete az annak indításakor érvényben volt jogszabályok szerint jogos volt-e. (Kúria P. IV. 4504/1921. sz. a. 1922. január 11.1 Szállítmányozási üzlet. 38. A K. T. 372. §-a értelmében, mely a 391. §. szerint a szállítmányozási ügyletre is alkalmazandó, ha az áruban oly változás történik, mely miatt az értéktelenné válhatnék, a szállítmányozó köteles a megbízó utasítását kikérni és ez a kötelezettsége csak abban az esetben szűnik meg, ha a megbízó utasítása az idő rövidsége miatt kikérhető nem volna. (Kúria P. IV. 2660/1921. sz. a. 1922 január Í7.) Indokok: A fellebbezési bíróság Ítéletében azonban nincs olyan ténymegállapítás, mintha az alperes a felperest az áru megromlásáról értesítette, annak az utasítását kikérte s azt a felperes megtagadta volna; avagy mintha az alperes a felperes utasítását bármi okból ki nem kérhette volna. A felperes utasításának kikérése nélkül pedig az alperes a K. T. 372. §-a értelmében az árut még a K. T. 347. §-a szerint eladni sem volt jogosult; annál kevésbé volt joga azt önhatalmúlag megsemmisíteni. A fellebbezési bíróság tehát az áru értékének megtérítésében jogszabálysértés nélkül marasztalta el alperest. <? Vasúti fuvarozás. 39. A vasút a kártérítés mérvét az Ü. Sz.-ban vagy annak kiegészítő határozmányaiban megállapított szabályzati tételre korlátozhatja, de nem tilthatja el a feladót attól, hogy az áru értékét a fuvarlevélben, rakjegyen vagy podgyászjegyen a szabályzati tételt meghaladó összegben jelölje meg, még pedig oly joghatállyal, hogy a szabályzati tétellel szemben ez az érték legyen az irányadó. A vasút azonban a berni egyezmény alapján az Ü. Sz. 35. §-a 2. bekezdésében a felek e jogát jogérvényesen korlátozhatja. (Kúria P. IV. 2801/1921. sz. a. 1922 január 18.} Indokok: A K. T. 399. §-a szerint az áru elveszése miatti kártérítés esetében a kár kiszámításánál az árunak rendes kereskedelmi, ilyennek nemlétében pedig közönséges értéke vétetik alapul: a K. T. 424. §-a szerint pedig a közforgalomnak átadott és árufuvarozásra rendelt vaspályák a K. T. 398., 399., 400., 402., 403., 410. és 423. §-ainak a fuvarozók kártérítési kötelezettségeire vonatkozó határozatait, sem a kötelezettség keletkezése, terjedelme és tartama, sem a bizonyítási teher tekintetében saját előnyükre szerződések — szabályok vagy külön megállapodások — által nem módosíthatják, illetve az ezzel ellenkező szerződések és megállapodások joghatállyal nem bírnak; végül a K. T. 429. §-ának 1. pontja szerint a vaspálya kikötheti, hogy a 399. § szerinti kártérítés kiszámításánál alapul veendő érték a fuvarlevélben, rak- vagy podgyászjegyen kitett összeget, ily adatok hiányában pedig azi eleve megállapított szabályzati tételt meg nem haladhatja.