Kereskedelmi jog, 1922 (19. évfolyam, 1-11. szám)

1922 / 2. szám - A részvényváltság lerovása ...

2. sz. KERESKEDELMI JOG 27 HAZAI JOGGYAKORLAT. Tartozás átvállalás. 12. Az eredeti adós kötelezettségének harmadik személy részéről való elvállalása által csak akkor szabadul fel, ha a harmadik személy a hitelezővel kötött szerződéssel vállalja el a tartozást. (Kúria P. IV. 2659/1921. sz. a. 1921. dec. 22-én.) Indokok: Ellenben ha az adós a hitelezővel kötött szerződésben azt jelenti ki, hogy a maga részéről szerződéses jogait és kötelezettségeit harmadik személynek átengedni fogja és ezt a hitelező tudomásul veszi, de a maga részéről az adóst az átszállás esetére fel nem menti és ezt a felmentést nem köti ahhoz, hogy a harmadik személy vele szemben adósságát vállaló nyilatkozatot tegyen, akkor az eredeti adós a jövőbeli esemény bekövetkeztéhez kötött átengedő nyilatkozatával a hitelező irányában nem mentesül, mert a harmadik személlyel létesitett megállapodás hiányában a hitelezőnek ezzel a személlyel szemben közvetlen kereseti joga nincs, hanem csak az 1908 : LVII. t.-c. értelmében léphet fel ellene, amikor pedig e törvény i. §-a értelmében az átruházó felelőssége épségben marad. Szövetkezet. 13. Nincsen tiltva a kölcsönös beszámításnak előzetes kikötése és igy nincsen jogi akadálya annak, hogy a szövetkezeti tag, belépésével elfogadja az alapszabályoknak azt a rendelkezést, amely szerint a szövetkezet a tagja ellen fennálló követelését a tagot a szövetkezettel szemben illető követelésből levonhassa, ami lényegében egyező a beszámítással. — A K. T. a szövetkezet mérlegének közzétételét követeli ugyan, de nem kifejezetten hirlapi hirdetés utján s igy nem ütközik a törvénybe a közzétételnek a szövetkezet viszonyaihoz képest kielégítő más módja, amelynek az alapszabályokba felvétele tehát nem kifogásolható. — Az önálló jogi személyiséggel alakult szövetkezet éppen ebbeli jellegéből eredőleg jogosítva van az üzletvezetők elmozdítása tekintetében a vele szoros gazdasági kötelékben álló más szövetkezet intézkedésének magát alávetni. (Kúria Pk. IV. 4226/1921. sz. a. 1921. dec. 21-én.) Pénzintézet felelőssége a kifizetés körül. 14. Az 1908 :LV III. t.-cikk 23. §-a szerint a hamis vagy meghamisított csekk beváltásából az utalványozódnak vagy alkalmazottjának vétkessége nélkül eredő kárért az állítólagos kibocsátó vagy a kibocsátó csak akkor felelős, ha őt vagy a csekkek kezelésével megbízott alkalmazottját a hamis csekk kiállítása vagy a csekk meghamisítása tekintetében vétkesség terheli. — A pénzintézetnél folyószámlán kezelt összeg felvételéről szóló nyugta hamissága és a hamis nyugtára történt kifizetéséré nézve ugyanez áll, vagyis a pénzintézet csak akkor szabadul a felelősség alul, ha a kifizetésnél a rendes kereskedő gondosságával járt el és a másik fél eljárása gondatlan volt. (P. IV. 2631/1921. sz. a. 1921. december 14-én.) Indokok: Szabály szerint tehát a hamisitás veszélye az utalványozottat terheli, ami alól a csekktörvény csak az utalványozottnak vagy alhalmazottjának vétkessége nélkül bekövetkezett kár tekintetében enged kivételt, és ezt is csak akkor, ha a kibocsátónak, illetve állitólagos kibocsátónak vagy alkalmazottjának a törvényben körülirt vétkessége fenforog. Csak ha a pénzintézet a kifizetésnél a kellő gondossággal járt el, és a félnek illetve alkalmazottjának eljárása gondatlan volt, vagyis e két előfeltétel együttes fenforgása esetében, szabadul a pénzintézet a kockázat alól. Első kérdés tehát az, hogy az utalványozott illetve alkalmazottjai kellő gondossággal jártak-e el, aminek igenleges megállapítása nélkül a kár a kibocsátóra, illetve állitólagos kibocsátóra egyáltalában át nem hárítható; vagyis aránylagos megosztásnak mindkét fél vétkessége esetében sincs helye. Igy határozott a m. kir. Kúria a P. IV. 2360/1920. sz. ügyben, ahol kimondotta, hogy a kibocsátó vétkességének kérdése csak az intézvényezett vétlensége esetén lép előtérbe. A most elbírálás alatt álló esetben nem csekkhamisitásról, hanem a pénzintézetnél folyószámlán kezelt összeg felvételéről szóló nyugtán levő aláírások hamisságáról és a hamis nyugtára történt kifizetésből keletkezett kárnak melyik fél által leendő viseléséről van szó. Ezt a kérdést tételes törvény nem szabályozza, ámde azok a szempontok, amelyek a csekkhamisitással járó kockázatnak most ismertetett szabályozásánál irányadók voltak, itt is fenforognak. Amennyiben ugyanis az ilyen kockázat szabály szerint a folyószámla tulajdonosára hárittatnék, ez esetleg ennek teljes vagyoni romlását eredményezhetné. Ellenben a rendszerint nagy üzleti tőkével és tartalékokkal rendelkező, és igy vagyonilag hasonlíthatatlanul erősebb pénzintézetekre is érzékenyen hathat ugyan az ilyen kockázat viselése, de semmi esetre sem támadja meg őket létalapjukban, — aminthogy pld. nem támadja meg létalapjukban a sokkal nagyobb veszélyü váltóhamisitásoknak — kétségtelenül az ő rovásukra eső — kockázata sem. A pénzintézetek tehát, amelyeknek a folyószámla-üzlet nagy jövedelmet hajt, az ilyen. — az üzemi balesetekhez hasonló — esélyekkel járó veszteségeket könnyebben elviselhetik, és ezenfelül az ilyen kár elhárítása, az üzemükben létesitett tökéletesebb ellenőrzési berendezések segítségével inkább áll módjukban mint a magánfeleknek. Ekként ugy a méltányossági, mint a gazdaságpolitikai tekintetek azt kívánják, hogy az idegen számlára való pénztári ügyviteltől el nem választható veszélyt rendszerint, saját vétkessége