Kereskedelmi jog, 1922 (19. évfolyam, 1-11. szám)

1922 / 11. szám - A felelősségbiztosításról [2. r.]

11. sz. itt a biztosítottat érő kárt — ideértve az ellene alap nélkül inditott perben felmerülő költséget is — a legpontosabban meg lehet állapítani. Minél exaktabb módon meg lehet ugyanis a kárt állapítani, annál inkább tekinthető a biztositásnak valamely neme ideális kárbiztositásnak s fordítva, minél inkább szorítkozik valamely biztosítási nem a kárnak csupán approximativ megállapítására, annál inkább távolodik el a tiszta kárbiztositásnak eszményi alakjától. Ehhez képest a fb.-nak célja: védelmet nyújtani a biztosítottnak az öt terhelő vagyoni hátrány ellen. E vagyoni hátrány azonban nem közvetlenül éri a biztosított vagyonát, hanem csak közvetítve annak folytán, hogy a biztosított vagy már a törvénynél fogva vagy pedig szerződés alapján felelőssé válik. Mig a kárbiztositás egyéb nemeinél a kártokozó esemény mint ilyen sújtja a biztosított vagyonát, addig a fb.-nál a harmadik személyt (a károsultat) ért esemény csak abban az esetben jön tekintetbe, ha az a biztosított felelősségét megalapító tényként minősül. Ezért a fb.-nál a biztosító felelőssége szempontjából lehet ugyan a kártokozó eseményt és a biztosított felelősségét megállapító jogszabályt megkülönböztetni, s az előbbit távolabb fekvő oknak (causa remota), magát a jogszabályt pedig, amely a biztosítottnak az illető esemény (tény) következményeiért való felelősségét megállapítja, közelebb fekvő oknak (causa proxima) nevezni, ám helytelen a dolgot akként felfogni, mintha itt két különböző ok szerepelne a biztosító felelősségének feltételeként. A felelősséget kimondó jogszabály, illetőleg az ennek alapján hozott birói Ítélet ugyanis csupán jogi szempontból értékelése, minősítése a kártokozó eseménynek. De épen ezért megtévesztő az is, ha azt mondják, hogy a biztosító felelősségének alapja tisztán jogi természetű. Ez ugyanis csak abban az esetben lenne igaz, ha a biztosított felelősségét maga a felelősséget kimondó jogszabály, illetőleg az ennek alapján hozott birói ítélet teremtené meg, vagyis ha az itélet ebből a szempontból konstitutív hatályúnak lenne tekinthető. Ám a biztosított felelősségét kimondó birói itélet csupán fennállónak nyilvánítja a biztosított felelősségét, annak megállapításával, hogy a biztosítottnak az a ténye, amely a kárt előidézte, olyan; amely az érvényben álló jogszabályok szerint felelősséget von maga után, vagyis a felelősséget megállapító jogszabály, illetőleg a birói itélet csupán lehetőséget nyújt arra, hogy a biztosított vasryonát terhelő hátrány a biztositóra legyen hárítható, de nem jön figyelembe mint a biztosító felelősségét megalapító önálló tényező. A biztosítottat érő vagyoni hátrány két alkotó elemből áll; egyrészt — még pedig elsősorban — abból, hogy a biztosított köteles a károsult irányában fennálló felelőssége alapján járó szolgáltatást teljesíteni, a károsult kárát megtéríteni, másrészt ugyancsak a biztosítottat terhelő abból a költségből, amely részint a károsult igényének bíróságon kívül vagy birói uton érvényesítésével, részint a biztosítottnak védekezésével merül fel. Minthogy pedig a védekezés nemcsak akkor szükséges, ha a károsult olyan igényt érvényesít a biztosított ellen, amely alapos, vagyis beleesik az utóbbit terhelő felelősség körébe, hanem akkor is, ha alap nélküli, vagyis olyan, amelyért a biztosítottat a fennálló jogszabályok értelmében nem terheli felelősség, — azért a fb. fedezte vagyoni hátrány magában foglalja az ilyen alaptalan igény elleni védekezéssel felmerülő költséget is s ehhez képest a biztosító az ily költséget is köteles a biztosítottnak megtéríteni. Ennek a szem előtt tartásával állapítja meg a biztosító kötelezettségét a VVG. és a VO.2) Az ebben az értelemben vett kártérítési (vagyoni) funkció azonban nem meriti ki a fb. feladatát, mert ezenfelül van a biztosítás szóban levő nemének egy másik olyan funkciója is, amely annak specifikus tartalmat ad s a biztosítás egyéb nemeitől megkülönbözteti, t. i. a jogvédelmi funkció s épen ez az oka annak, hogy a fb.-t ujabban jogvédelmi biztositásnak (Rechtsschutzversicherung) nevezték el. Messze vezetne e funkció mibenlétét e helyütt kimutatni; ezért annak kiemelésére kell szorítkoznunk, hogy nézetünk szerint utóbbinak megítélésénél az az irányadó, hogy a fb.-ra vonatkozó szerződés még inkább bizalmi jellegű, mint bármely más szerződés, amelyet épen ezért fokozott mértékben kell áthatnia a bona fides-, a «the utmost good faith»-nek. Ezzel pedig nem áll összhangban az, ha a biztosító feladatát csak a vagyoni hátrány megtérítésére korlátozzuk s ennek megfelelően mindaddig, amíg ez be nem következik, a biztositónak csupán passzív szerepet juttatunk. Nem lehet megengedni, hogy a biztosító hallgatásba burkolózva elnézze, hogy a biztosított esetleg nyilvánvalóan alaptalan követelést elégit ki, jóllehet neki, mint szakértelemmel rendelkezőnek, módjában lenne a biztosítottat ettől a hátránytól megóvni. A bizto*) V. ö. az előbbinek 149. és 150., az utóbbinak 120. és 121. §-át.